Vissza a gyökerekig

14. rész

*Daniel szemszöge*

Miután rákérdezett a lila foltokra a testemen, nagyon megijedtem. Azt hittem, hogy le fogja ordítani a fejemet, de kellemeset csalódtam, mert nagyon türelmes volt és egy rossz szava sem volt felém. De valami megváltozott bennem, mert késztetést éreztem arra, hogy erősebb legyek, nem szerettem volna a szemében egy gyenge láncszemnek tűnni, főleg az után, hogy mibe kevertem magunkat és illene akkor végig csinálnom, helyette meg szerettem volna mutatni neki, hogy igen is, nem kell féltenie annyira. Persze, hogy jól esett a törődése, kicsit nosztalgikus is volt, mert Felixel is ilyesmi bizalmas kapcsolatot ápoltunk, de Ryannel másabb volt. Mintha egy húron pendültünk volna, főleg, amikor az arcomhoz ért, csak többet és többet akartam, de szerencsére hamar észhez tértem, még mielőtt valami hülyeséget csináltam volna.

Az elkövetkezendő napok eléggé jól teltek otthon, ha mondhatom ezt, de az iskolábban teljesen más volt a helyzet.

Lassan egy hónapja megy minden, reggelenként Ryan visz iskolába, persze, hogy a vadonat új Porsche Panameraval kell vinnie, hogy véletlenül is elkerüljük a feltűnést. Remélem érzitek az iróniát. Már első alkalommal felfigyeltek a kocsira és mondanom sem kell, hogy mikor én szálltam ki belőle, rögtön összesúgtak a hátam mögött, hogy ki az a pasas, akinek ilyen kocsija van és mit keresek én ott.

Első alkalommal nem is volt semmi baj, de milyen szép lett volna, ha nem fog semmi sem történni, ugye? Nem telt bele egy szünetbe sem, már az egész iskola melegnek könyvelt el engem. Voltak, akik undorodva néztek rám, az nem is zavart annyira, mert már megszoktam, hogy ne nézelődjek, de, amikor odajöttek hozzám és leköptek, esetleg kiakasztottak, na akkor lett elegem az egészből.

Összetörtem.

Mégis mi a fenével érdemeltem ezt ki? Ha nem tetszik, hogy meleg vagyok, akkor kerüljenek el. Ezen lassan kezdtem túltenni magam, persze Ryannek nem beszéltem erről, mert még a végén kiirat a suliból és máshová kell járjak, amit nem szeretnék. Mindig gyorsan lerendeztem a sulis beszámolómat egy "jó volt" -al. Néha volt, amikor kitartóbb volt és a részleteket akarta kérdezni, de szegény, amikor látta h nem tudok mit részletezni, inkább hagyta. Nagyon sajnálom, hogy hazudnom kellett neki minden egyes alkalommal.

Aztán volt szülői értekezlet, amire mondtam, hogy nem szükséges elmennie, mert csak a jegyekkel lesz kapcsolatos és engem nem nagyon érintenek az ilyesmi dolgok, mivel jeles vagyok mindenből, de ő ragaszkodott hozzá, mert elvégre ő az "apám" és kötelessége megjelenni. Csak egy dolgot elfelejtettem megemlíteni neki. Mégpedig azt, hogy sok anyuka lesz ám ott, sőt, fele a társaságnak elvált. Azt hiszem, innen könnyű kitalálni, hogy mi történt. Termeszetesen mindegyik anyuka jól megbámulta, állítása szerint, még olyanok is voltak, akik elkérték a számát megbeszélés után, de legalább volt annyi esze, hogy nem adta le nekik, lerázva őket azzal, hogy foglalt. Szép kis hazugság, de nem volt mit tenni, szükséges biztonsági és önvédelmi lépésnek számított.

Másnapra már mindenki tudta, hogy Ryan fogadott örökbe és egy olyan pletyka ütötte fel a fejét, hogy csak a pénzéért vagyok vele, meg, hogy szeretők vagyunk. Én meg csak álltam ott, hogy mi a jó édes kolbász? Szeretők? Az igaz, hogy nagyon virsliállítóan és bámulatosan jól néz ki, főleg miután tusolt és félmeztelenül járkál, zavartalanul a konyhában valami enni való után kutatva a hűtőben, még nyirkos mellkassal, miközben egy-egy vízcsepp legördül a hajtincséről és végigfolyik izmos felsőtestén, amin máskor csak úgy veszülnek az inggombok. Igen, párszor láttam már és az is megfordult a fejemben, hogy nincs-e valamilyen szinten igaza a többieknek, miszerint szeretők lennénk. Egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy beleszeretek, és a legrosszabb az egészben az volt, hogy nekem nagyon nem kellett volna azt tennem, elvégre az apám.

Mielőtt valaki kérdezné, nem, még nem szólítottam egyszer sem apának és nem is áll szándékomban. Ezt ő is nagyon jól tudja és nem is várja el tőlem, megelégszik a Ryannel. Azt mondta, hogy nem apa-fia a kapccsolatunk, elvégre ő sem hív "fiamnak" engem.

De visszatérve az eredeti témához, elkönyveltek egy pénzért megvehető kurvának, még, ha szó szerint nem is, de azért ott van valahol a szavak mögött.

Ryan ezekről sem tudott semmit, vagyis én nem beszéltem ezekről neki, de a lényeg, hogy szeremcsére nem beszélgettünk ilyesmikről. Én nem is bántam, jobban esett az iskolát az  iskolában hagyni, nehogy már itthon is ezen rágódjak. Helyette inkább használjam ki Ryan szexi pillanatait. Valamilyen szokatlan és furcsa módon, az utóbbi időben elkezdett ölelgetni. Vagyis nem csak úgy random, hanem, amikor elmegyek vagy ő jön meg, este, lefekvés előtt vagy reggel, reggeli előtt. Ilyen üdvözlő és elköszönő szokás lett ez. De nem kell azért olyan szimpla ölelésekre gondolni. Néha annyira hozzá bújok, hogy én is meglepődök magamon, viszont annyira jól esik belenyomni a fejemet a melegséget árasztó mellkasába, vagy csak egyszerűen a nyakába csimpaszkodni és nyakába fúrni a fejem. Ő meg néha a derekamat szorítja közel magához, vagy csak simán körbe öleli karjaival a vállamat és fejemre hajtja a fejét. Ezek a pillanatok olyan meghittek számunkra, vagyis, számomra biztosan és szerintem kijelenthetem, hogy köztünk tényleg nem csak barátság van egy ideje.

Kicsit, hogy a nyomozásról is beszéljek, folytattam a kutakodást. Egyedül Ryan volt a nyomom, más semmit nem találtam, akármit kerestem. Beszéltem vele is és megígérte, hogy ő is utána néz a dolgoknak, de egyelőre semmi hír, teljesen zsákutca. Nem jutott előbbre ő sem az ügyben, ezért most egy kis szünetet tartok, hogy újabb ötleteket gyűjthessek a lehetséges eltünési okairól.

De most aggódom, mert egy dolog, hogy nem jött haza a szokásos időben, de már tegnap reggel óta nem láttam Ryant. A reggel se volt itthon, ezért gyalog kellett mennem egy buszmegállóig, ami olyan negyed órányi gyors sétára van a háztól, és onnan buszozni az iskoláig. Persze egyből elindultak a pletykák, hogy azért nem vitt be Ryan, mert összevesztünk, olyant is hallottam, hogy mert rámunt, mert nem tudtam kielégíteni rendesen, vagy most éppen büntetésben vagyok, mert nem fogadtam szót neki szex közben és a többi ehhez hasonló hülyeség. Mondanom sem kell, hogy ezek közül egyik sem igaz.

A lényeg, hogy itt ülök a kanapén a nappaliban és várok és várok és várok. A háttérben hallom az óra ketyegését, ami folyamatosan az idő múlására emlékeztet. Ryan nem veszi fel a telefont, az üzeneteimre sem válaszolt és azt sem tudom, hogy mihez kezdjek. Kezdek komolyan aggódni, hogy történt vele valami, már csak az ismeretségi köréből kiindulva és erre az is rátesz egy lapáttal, hogy még mindig felelősnek érzem magam a történtek miatt. Ha azért csináltak vele valamit, mert rájöttek, hogy én kameráztam be a kávézót, mert kémkedni akartam utána, na akkor fel is akasztom magam.

Éppen az öngyilkos gondolataim között járkálok, amikor meghallom, hogy leparkolt egy kocsi a garázsnál. Az ajtóhoz futok és kilesek először rajta a biztonság kedvéért, nehogy valaki idegen legyen az, de megnyugszom az ismerős autó láttán. Gyorsan cipőbe ugrok és kirontok az ajtón. Nem vacakoltam a kinti lámpa felkapcsolásával, inkább vállaltam a kockázatot, hogy orra esek a saját lábamba, olyan sötét van. Ryan éppen akkor csukta be a kocsi ajtaját, amikor leértem a lépcsőn és felém fordult. Nem telt el két másodpercbe, már ott voltam nála és ölébe ugrottam a boldogságtól és a megkönnyebüléstől, hogy nem kell öngyilkosnak lennem. Meg persze annak is örültem, hogy láthatom.

Tehát ölébe ugrottam és úgy öleltem át nyakát. Ő combjaimra fogott és úgy tartott meg magán. Fejemet nyakába fúrtam, úgy bújtam közelebb hozzá.

-Szia. - köszönt nekem és hallottam hangján, hogy mosolyog. - Kis csimpánz, leszállnál rólam? Nem tudlak így jól megtartani.

-Szia... - suttogtam nyakába. Leírhatatlan érzés volt, mintha a rég nem látott szerelmeddel találkoznál újból. - Bocsánat. - engedtem el nyakát és most már a földön álltam. Kezére fogtam és behúztam a lakásba.

És akkor láttam először két nap után az arcát a fénynél. Majdnem kihűltem ott helyben. Bal szeme alatt egy lila ütésnyom volt, biztosan az, felismerem már, mert elégszer láttam ilyent, szája sarka keményen fel volt szakadva, még látszott rajta, hogy nem olyan rég folyt a vér a sebből, homlokán pedig egy karcolás volt keresztbe. Szájam elé kaptam a kezemet.