Vissza a gyökerekig

11.rész

-Én... Az egész ott kezdődött, hogy Felix eltűnt. Ő volt a szobatársam és egyben legjobb barátom. Egy nap viszont...

Csak hallgatta és hallgatta a hosszú történetemet. Nem tudom miért, de elmondtam neki mindent. Rossz döntés volt? Lehet igen, de akkor azt éreztem, hogy megbízhatok benne. Mire a mondandóm végére értem, Ryan csak tátott szájjal állt előttem.

Minden olyan hirtelen történt, hogy az agyam fel sem fogta. Egyik pillanatról a másikra egy meleg tenyér érintette meg az arcomat és ismerős, kellemes, férfias illat kúszott az orromba. Egyet pislogtam, a követlező dolog, amit láttam, az egy ében fekete szempár volt, az arcomtól csak néhány centire. Az a szempár rohamosan közeledett felém, míg valami puha el nem érte az ajkaim szélét és gyengéd puszit nyomott szám sarkába, aztán szorosan magához ölelt.

Azt sem tudtam melyik világrészen vagyok, minden megszűnt körülöttem, csak az engem tartó karokra tudtam figyelni és arra a melegségre, amit magukból árasztanak. Úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok, még, ha valójában veszély fenyeget engem is, és most már Ryant is.

-Annyira sajnálom. Ígérem, hogy segítek neked, csak előbb meg kell oldanunk valamit.

-Mégis mit? - mondtam a mellkasába.

-El kell rendeznünk, hogy ne gyanakodjanak rád. Mivel most keverted bele magad az ügyeinkbe, ezért elővigyázatosabbnak kell lennünk. - nyomott egy puszit a fejem búbjára és elengedett. - Ígérem kitalálok valamit. - nézett a szemembe és hirtelen távolodott el tőlem. És ettől féltem, eszébe jutott, hogy mit is csinált az előbb. Zavarban volt, megköszörülte a torkát, majd folytatta - És bocs az előbbiért, nem tudom mi ütött belém. Inkább felejtsük el. - A felismerés kegyetlen döfésként ért és fúródott a szívembe. Nem tudom, hogy mit hittem, talán egy percig reménykedtem, hogy valami végre nekem is összejön az életben, de, mint mindig most is fosik a sors a fejemre. - Azt hiszem most jobb, ha megyek.

-Igen, nekem is mennem kell. - válaszoltam gúnyosan és sértetten, majd megfordultam. Épp a kilincsért nyúltam, amikor utánam szólt.

-Hamarosan találkozunk.

-Ja. - ezzel becsaptam az ajtót magam mögött.

*Ryan szemszöge *

Szuper, most haragítottam magamra. Nem tudtam, hogy mi ütött belém, de az ártatlan és megtört arca, azok a szemek, amik tele voltak keserűséggel és fájdalommal, arra készítettek, hogy tegyek valamit. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, a testem magától mozdult. Ahogy belebújt az ölelésembe, rájöttem, hogy sem ő, sem pedig én, nem vagyunk közömbösek egymás számára és ez több, mint egy barátság. De nem lehet. Nem engedhetem meg magamnak, ezzel csak veszélybe sodornám és azt nem akarom. Nem tudom, hogy hogy csinálta, de lassacskán belopta magát a szívembe.

Ahelyett, hogy ezen tovább filóztam volna, sokkal sürgősebb dolgom akadt, még pedig az, hogy kitaláljak valamit, hogy eltereljem Danielről a gyanút. Ezek az emberek minden követ fel fognak forgatni, hogy megtalálják annak az okát, hogy miért egy közel 18 éves fiú van mellettem. Valahogy magam mellett kell tudnom, hogy megvédhessem. És valami hihetőnek kell lennie, különben csak magam alá vágom a fát.

Miután bezárt a kávézó és én hazaértem, gyors összedobtam magamnak valami enni valót és bekapcsoltam a tévét.

Ez volt a szokásos rutinom. Általában egy salátát készítek magamnak, néha megengedek egy-egy pizzát, de azért csak mértékkel, mert vigyáznom kell az alakomra. Nem kis erőfeszítésbe került, hogy ilyen izmaim legyenek.

Emlékszem, még 12.-ben kezdtem el komolyan edzeni, akkor persze csak azért, hogy ne legyek egy hitvány szar és nézzek már ki valahogy, aztán belekeveredtem a fegyverkereskedelembe és már a túlélésért foglalkoztam a kinézetemmel. A látszat a "szakmámban" nagyon fontos, olyan kisugárzásod kell legyen, hogy megfélemlíts másokat, ellenkező esetben tojnak rád. Ott van például a szomszéd városban egy ember, aki, hát, úgy mondva eléggé duci. Na jó, nem kertelek, kövér és dagadt. Szegény évekkel ezelőtt kezdte el a bizniszét a sötétebb körökben. Az elején nagyon jól vitte, olyan sok pénze volt, hogy azt sem tudta mit csináljon vele, de nem tart minden örökké, nem de? A sok jólét és kényelem miatt sok kilót felszedett magára, aminek az lett a következménye, hogy egy biznisz levezetése közben a másik fél kinevette és kicsúfolta, hogy mennyire dagadt lett. Ez elterjedt az emberei között és most is valahol az utcán tölti a napjait.

Miután tele tömtem magam, felmentem a szobámba, ölembe vettem a laptopomat és kutakodni kezdtem. Kicsit lehet túlzásba estem, mert pár pohár alkohol is lecsúszott, ami egyáltalán nem szokásom. De most úgy éreztem, hogy muszáj. Olyan éjjel 1 óra körül végeztem az interneten, majd a telefonomért nyúltam. Bepötyögtem a már jól ismert számot és vártam, amíg az illető fel nem veszi a telefont.

-Mi van már?! Éjjel van... - motyogta Leo félálmába.

-Bocs haver, tudod, hogy szeretlek... - hízelegtem neki.

-Na mondjad, mi kell.

-De hát még nem is mondtam semmit.

-Ugyan már, Ryan, ismerlek. Nem mondasz csak úgy ilyen dolgokat józanon, ha nem kell valami.

-Honnan tudod, hogy józan vagyok, hm? Hol vannak a kamerák? Az ágyam alatt?

-Onnan tudom, hogy tudsz beszélni rendesen.

-Kössz... - húztam a szájamat. - Na de visszatérve. Kellene nekem néhány orvosi papír.

-Orvosi papír? Minek az neked?

-Valaminek. Meg kell oldanom egy kis dolgot és szükségem lenne néhány papírra.

-Jó, oké. Meglátom mit tehetek. De tuti nem most. Éjjel én alszok, ember, nem úgy, mint egyesek. - valami nyöszörgés és dorombolás keverékének hangját hallottam. - És amúgy is, azt hiszem, van most fontosabb dolgom is ennél. - esküdni mertem volna, hogy mosolygott valamin.

-Ok, kössz haver. Holnap délre kell, a részleteket már elküldtem e-mailben.

-Szóval előbb elküldted, utána hívtál csak fel? Ennyire biztos voltál benne, hogy megcsinálom?

-Jó éjt, én is szeretlek. - raktam le a telefont és nevettem el magam. A kis Leo végre huncutkodik valakivel? Ideje volt már, elvégre nem a sok ágybeli kalandjáról híres. Olyan, mint egy magányos oroszlán, falka nélkül. Ezért is vagyunk olyan jóban, megértjük egymást és jól ki tudjuk beszélni a bajainkat.

Álomra hajtottam a fejemet, mert tudtam, hogy másnap kemény napom lesz, arról nem is beszélve, hogy rengeteg dolgot kell még csinálnom.