Vissza a gyökerekig

10.rész

*Daniel szemszöge*

Már vagy négy órája ott voltam és figyeltem. Semmi nem történt. Olyan tizenkét óra táján, három férfi érkezett. Az egyiknél volt egy kamera, a másik egy táskát fogott, amiben akár egy drón is elfért, a harmadik pedig úgy tett, mintha vlogolna. A kis sunyik. Tudják, mit kell tenniük. De nem számoltak velem. Bár az igaz, hogy a tervem elég spontán és véletlenség alapú, de nem baj. Bármit megteszek a cél érdekében.

Felküldték a drónt és köröztek vele egy párat. Hirtelen elkezdtek örülni, persze én már tudtam, hogy mi a helyzet. Ha jól néztem az órát, akkor Ryan már az irodájában kell legyen. Gyorsan összekaptam a táskámat és bementem a kávézóba. Kértem a pultnál egy jeges kávét és beszélgetésbe kezdtem velük. Nem telt el sok idő, csak egy kortyot ittam a kávémból, a három pasas bejött az ajtón és Ryan irodája fele vették az irányt. Itt érkezett el az én időm, már csak pontosan kellett időzítenem. Miután becsukták az ajtót, én lassan felálltam és elindultam a mosdó fele. Vagyis csak úgy tettem. Az ajtó előtt direkt lelassítottam és füleltem. Éppen az egyik pasas számolt be a kis akciójukról, meg kell, hogy mondjam, eléggé hangosan. Mély levegőt vettem és benyitottam.

-Ryan, van valami... Öhm, elnézést, megzavartam valamit? - tettettem a hülyét. Mindent megért az arcuk látványa. A három pasas felhúzott szemöldökkel fordult felém, míg Ryan konkrétam szóhoz sem jutott, annyira ledöbbent.

-Daniel? - megrázta a fejét, hogy észhez térjen. - Te, mit kere...

-Csak a kamerákról lenne szó, de látom, hogy most nem alkalmas, szóval... - fordultam meg, hogy kimenjek.

-Várj! - kiáltott utánam a három ember közül az egyikük. - Milyen kamerákról beszél, Ryan? - fordult most már Ryan felé.

-Öhm...- segítség kérően rám nézett, én vettem a lapot. - Az az igazság, hogy...

-Valamelyik nap valaki betört az irodába. - folytattam. - Ezért felszereltünk egy kamerát egy eldugott helyre, valamint egy mozgásérzékelőt a raktárhoz. A biztonság kedvéért persze, hogy semmilyen képes formátumban ne legyen rögzítve a szállítmány. - Ryan szemei kikerekedtek és álla majdnem leesett a földre. - Nem igaz? - néztem most már rá, aminek következtében magához tért és bólintott.

-Valóban? És ki volt az?

-Nem tudjuk. Elég alapos munkát végzett, mert nem nézett a kamerákba, de persze az is meglehet, hogy csak véletlenül tévedt oda. Nem árt óvatosnak lenni.

-Bocsánat, de te ki is vagy? - kérdezte az egyikük.

-Oh, bocsánat. Daniel vagyok. - nyújtottam kezet neki. - Engem bíztak meg a kamerák ellenőrzésével.

-És Ryan, mond csak, - nézték meg őt számonkérően. - mikor akartad ezt mind elmondani nekünk?

-Miután biztosítottam a terepet. - szállt be ő is a hazudozásba. Hálás pillantást vetettem rá, mire csak egy szexi mosolyt kaptam válaszul.

-Esetleg láthatnánk mi is azokat a felvételeket?

-Persze, máris mutatom. - ezzel elővettem a laptopomat a táskámból és leraktam az íróasztalra. Bejelentkeztem és megnyitottam egy három nappal ezelőtti fájlt az iroda előtti kamera felvételei közül. Megkerestem a megfelelő időt és elindítottam a videót. Mind a négyen egy fekete kapucnis csávót láttak, aki bemegy az irodába, majd két perccel később kisétál onnan. Hogy ez hogyan lehetséges? Mondtam már, profi vagyok. Csak annyi volt a dolgom, hogy feltörtem a kamerákat és a felvételre rászerkesztettem egy személyt, akinek nem látszik az arca. Vigyáztam rá, hogy sehonnan se lehessen lenyomozni, valamint ne találjanak semmit, hogy ki lehet az az ember, hogy ne kerüljön egy ártatlan csávó bajba. A kávézóban levő kamerák közül még párat megmózeróltam, hogy azokon is feltűnjön az emberünk. Okos vagyok, tudom. És, hogy mennyire bekajálták... Kivéve Ryant. Azt hiszem, hogy itt buktam le a szemében, kétségem sincs e felől.

-Nos, akkor itt végeztünk. Majd még jelentkezünk. - indultak el. - Csak óvatosan, tudod a szabályokat.

Miután kiléptek az ajtón, Ryan felém fordult.

-Szóval... - összefonta maga előtt a karjait és számonkérően fordult felém - Mégis mi a francot csinálsz? Sejtettem, hogy valami nem stimmel veled, de mégis mi a faszért avatkoztál bele. Egyáltalán honnan szedted azokat a felvételeket? - akadt ki.

-Hé, várj... Megmagyarázom. - próbáltam nyugtatni.

-Azt se tudod, hogy mibe keveredtél.

-Ó, dehogy nem. Hidd el, sok mindent tudok.

-Rendben, halljam... Ki bérelt fel?

-Mi van? Mit hadoválsz itt össze?

-Ki bérelt fel?

-Senki.

-És ezt higyjem is el?

-Igen.

-Mégis miért?

-Miért hazudnék neked, hm?

-Kérdésre kérdéssel nem illik felelni, fiatalúr!

-Mégis mi az, hogy fiatalúr? Csak 6 év van köztünk! - kezdtem el én is hangosabban beszélni, elvégre meg kell védenem magam. - Egyébként, szívesen.

-Mégis mit? Azt, hogy a te kamerád és mozgásérzékelőd miatt majdnem kiiktattak?

Itt borult el az agyam.

-Ó, szóval az én hibám? És az kinek a hibája, hogy a legjobb barátom nyomtalanul eltűnt több hónapja? Hm? Szerintem nem az enyém!

-Figyelj, azt sem tudom miről beszélsz! Milyen barátod?

-Felix, te seggfej. Tudom, hogy te voltál, ne is tagadd!

-Hé, azt sem tudom ki az a Felix.

Annyira felidegesített, hogy már gyűltek a könnycseppek a szememben. Ezt Ryan is észre vehette, ezért közelebb lépett hozzám.

-Ha esetleg elmondanád, hogy mi történt, segíthetnék. - még közelebb került hozzám. Már nem bírtam egyszerűen és karjai közé léptem. Szorosan megölelt és elkezdte simogatni a hátamat. Közben elkezdtem sírni és egyre erősebben szorítottam felsőjét. Annyira megnyugtatott...

Az elmúlt hónapokban felgyülemlett stressz csak úgy tört ki belőlem, megszólalni sem tudtam. Krokodil könnycseppjeim csak folytak le az arcomon, szipogtam, míg már alig kaptam levegőt, és ezzel együtt arcomat Ryan mellkasába fúrtam. A felsője csak úgy szívta fel sós könnyemet, miközben ő egyre nagyobb ölelésébe vont. Beszívtam talán még utoljára illatát, - amennyire persze tudtam az orromban levő folyadéktól - mielőtt hátra lépek tőle. Biztos voltam benne, hogy ezután a kapcsolatunknak, bármi is volt ez, vége lesz. Erőszakosan letöröltem könnyeimet, mély levegőt vettem és szólásra nyitottam szájamat.

-Én...