Vissza a gyökerekig

1.rész

Korán reggel keltem fel, mert aznap hamarabb kellett beérnem a suliba. Első órán dolgozatot írtunk és én szerettem volna még ismételni előtte.

Már megszokottá vált, hogy reggelenként első mozdulatomat az ágyam nyikorgása köszöntötte, de akkor másabb volt. Szokásomhoz híven legurultam az ágyamról, elcsoszogtam az ablakig és felhúztam a poros, meg rozoga rollót. Ahogy a nap sugarai bevilágítják a szobát, látszott minden porszem, ami a levegőben szállingózik, még most is a szemem előtt van. Furcsának tűnt, hogy még nem hallottam szobatársam zsörtölődő hangját, amikor az ébresztő felkölti. Mikor az ágya felé néztem, nem láttam Felixet sehol sem.

Nem igazán törődtem azzal, mert már megszoktam tőle, hogy néha nem jött vissza, inkább a kosárpályán töltötte az estét. - persze nem úgy, mint egy csöves xd -

Az iskolában minden a szokásos volt, amint beléptem az osztályterem ajtaján, persze, hogy az én „kedves" osztálytársaim megindultak felém.

- Na, mi van Nyomi? Csak nem elhagytad a játszótársad? - folytotta vissza röhögését Carlo.

Lemondóan lehajtottam a fejem és elindultam a padom irányába, de persze, hogy nem bírták ki beszólások nélkül.

- A kis ovis nem kapott ma tejet, úgy látszik. - pacsiztak össze és röhögve foglalták el helyüket a leghátsó sorban. - El vitte a cica a nyelvét! - gúnyolódott tovább.

Nem volt, mit hozzáfűznöm ehhez, amióta felvettek az iskolába, ez ment. Hogy miért? Mert itt a tanulók 95 százaléka dúsgazdag és mi, akik kemény tanulás árán bekerültünk, csak rontunk az összképen. Ami pedig azt illeti, megszoktam. Minden nap kapok valamilyen megjegyzést, ami nem zavar annyira, csak elengedem a fülem mellett. Azonban, amikor elvernek, akkor egy-egy darabot is kitörnek az önbizalmamból és a szívemből. Nem képesek megérteni, ezért senkinek sem magyarázom, de, akinek utoljára 5 éves korában kérdezték meg a szülei, hogy "ugye nem bántottak?", "jól vagy? Semmi baj." , akkor ő már rég a kukában hever.

Mikor szüleim meghaltak, egy világ tört össze bennem. A tökéletes családkép, ami akkoriban jellemezte az életemet, ripityára tört, engem ott hagyva a sötétségben a szilánkokkal együtt. Persze kicsi voltam, ezért még nem fogtam fel ennek a súlyát, de ahogy telt az idő és láttam, hogy más gyerekek az anyukájukkal kézenfogva sétálnak át az átjárón, vagy ritkán szervezett iskolás fellépéseken mennyire kitűnik a tömegből a szülők hangos tapsolása, ami miatt csak jobban és jobban elszomorodtam. Az évek során ez beleivódott az ereimbe és most már 17 évesen ezekkel élek együtt.

Igazi mosott szar voltam és vagyok most is, de már félre tudom tenni a depis érzéseimet.

ㅡ으ㅡ

Lassan az utolsó órámhoz közeledtem, ami informatika volt. Nem mondanám, hogy a legkellemesebb utolsó órában programozást tanulni, de valamikor azt is kell, ha már máshogy nem lehet.

Nem panaszkodom, elég jól megy az infó, soha nem volt gondom azzal, hogy megértsem a különböző algoritmusokat, vagy akár programot írjak - és csak úgy megsúgom, hogy egy pöpec kódot dobtam össze, amivel versenyt is nyertem -. Na igen, ezért is pikkelnek rám mások, mert jobb eredményt értem el náluk.

A teremben mindenki kettessével ül, mindenki külön gépeken pötyögtet, egyedül csak az én padom felöl származik egyetlen egy hang, az én billentyűzetem hangja. Hogy miért is? Mert Felixről még mindig semmi hír.

Hol van Felix? Lassan kezdtem hiányolni a hülyeségeit, örökös aggodalmait.

...

Három napja. Három kerek napja semmi életjelet nem kaptam Felixtől. Állítólag már bejelentették az árvaházban, hogy eltűnt, de nem csináltak semmit, csak felvették a vallomásokat, aztán eltűnt személynek nyilvánították. És ennyi. Értitek? Ennyi.

Állításuk szerint az nem meglepő mostanság, ha egy árvaházi gyerek eltűnik.

Idegesen járkálok már órák óta a szobámban fel és le. Azt várom már, hogy mikor tépem ki az összes hajamat.

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy kerüljön bármibe is, megkeresem.

Annyira eltökéltnek éreztem magam, hogy nem is gondoltam arra, hogy valami megállíthatna benne. Csak egy dologgal nem számoltam. Hogy számtalan tényező fog keresztbe tenni nekem. Ahhoz, hogy el tudjak valamerre indulni, szükségem lenne nyomokra, amikből elég kevés van. Másodszor pedig, nekem is meg vannak a saját bajaim.

Ma is összeverve estem be a szobaajtómon, csoda, hogy az utcán nem estem össze. Hasam tiszta kék és zöld folt, arcomon zúzódások nyomai vannak, lábam pedig remeg és azt hiszem, hogy a bokám ki is ficamodott. Orvoshoz kéne mennem? Nincs értelme, mert maximum kiír vagy három napra való igazolást és utánna egy-két napot megyek iskolába, aztán kezdődik az egész elölről. Inkább nem. Most nem pazarolhatom el az időmet sorban állással, mikor egyedüli barátom és támaszom bárhol lehet.

Elveszek egy törülközőt és elbotorkálok a fürdőszobáig. Benedvesítem az anyagot és óvatosan arcomhoz emelem, hogy megszabadítsam bőröm a megszáradt véremtől. És ekkor nézek fel a tükörbe. Hányhatnékom van magamtól, egy szerencsétlen és gyenge ember bámul vissza rám. Talán most jött el az a pillanat, hogy elgondolkodtam azon, hogy én biztos képes lennék megkeresni Felixet? Mit teszek, ha bajba kerülök, mikor még a saját kortársaimtól sem vagyok képes megvédeni magam?

Még jó pár hasonló gondolat járt a fejemben, de a szívem, mint mindig, most sem riadt vissza semmitől. Szilárdan elhatároztam, hogy kerüljön bármibe, ha kell összeveretem magam, de megkeresem a barátomat, akárhol is legyen. Egyszerűen nem hagyhatom cserben.

Sziasztooooook! Visszatérteeeem! 🤧🥳
Ez lenne az első rész és mint már láthattátok, kikerültek a szereplők is.🤫🙃 Azt még nem tudom, hogy milyen rendszerességgel fogom kitenni a részeket, de már meg vannak írva, szóval nem hiszem, hogy sokat kellene rá várnotok. 😁☺️
Először is eléggé nagy reményeket fűzök a történethez😅, tényleg mindent beleadtam az írásába, még jegyzetet is készítettem magamnak és az ötleteimet is folyamatosan írogattam. ✒️

Remélem, hogy tetszeni fog az egész történet. Itt is elmondanám, hogy természetesen bl ez is🤫, viszont a bl részek😋 csak kicsit később fognak jönni, mert nem szerettem volna elhamarkodni a felvezetést.

Amíg pedig kijön az új rész nyugodtan lessetek bele másik történeteimbe is, pusziii 💜💜