Még tegnap este Harrow magával vitt az autójával. A tudat, hogy már nála van a szkarabeusz mindent megváltoztatott. Nem voltál bolond, ahogy Marc sem. Az egyetlen dolog, amit tehettél, hogy begyűjtötted a lehető legtöbb információt. Nem tudtál megbízni sem Marcban és lassan Harrowban sem, aki minden lépéssel közeledve csak jobban felfedte magát. Már korán sem volt olyan megnyugtató a közelében lenni. De valahogy mégis mindig elérte, valahogy mindig visszahúzott a saját kis világába, a rendszerébe. Az, hogy beavatott mi ez az egész, csak hab volt a tortán. Ezzel végleg belemártottak az egész Ammit és Khonshu közti vitába.
Egy faluba érkeztetek. A kocsi lefékezett, majd Harrow intett a sofőrnek.
- Köszönöm Bobbi! Magunkra hagynál kérlek?
A tekinteted hirtelen a visszapillantótükörről, most a férfire ugrott. Valami nem hagyott nyugodni, Harrow mintha mindent kihúzott volna alólad, hogy ne tudd eldönteni mi a helyes, és mi az ami nem.
- Nem kell megijedned! Csak szeretnélek meghívni a közösségünkbe.
- Milyen közösség? - vágtad oda azonnal, mintha provokálni akarnád. Mintha te csak egy sarokba szorított vad lennél a kocsi hátsóülésén, Harrow pedig ultimátumot ajánl fel éppen.
- Mi mind Ammit-ot követjük, és hiszünk az ügyében. - mesélte továbbra is halkan és teljes természetességgel.
- Ezek szerint te vagy a kultusz vezetője.
Szemeidet összehúztad némi gyanúval a hangodban, amire Harrow ajkai megremegtek. Mintha megsértődött volna.
- Talán annak tűnök a szemedben, de biztosíthatlak róla, hogy ez nem kultusz. - ujjaival most végigdobolt a bot fején. - Nem te mondtad, hogy megbízol bennem? Nincs mit titkolnom előtted. Én nem vagyok egy Marc Spector.
Ismét csak az ellenségképet dobta fel. De nem tűnt fenyegetőnek, csak egy elejtett mondatnak, így nem is foglalkoztál vele. Csak figyelted, mikor a férfi nevét kimondja, hogy megmosolyog saját magán.
- Pontosan... mit szeretnél tőlem?
- Meg akarom veled osztani ezt, minden olyat, amit Marc nem tudna megtenni. - válaszolta, mire ismét csak kétkedve vettél egy levegőt. - Ezek az emberek, mind önszántukból vannak itt, semmi kényszer nincs ebben az egészben.
Mindent visszafojtottál magadban, minden olyat, amivel feldühíthetnéd a férfit magad előtt. Bár nem volt még olyan alkalom, hogy láthattad volna, miként veszti el a fejét a dühtől. Fogalmad sem volt, milyen az, és mi válthatná ki belőle. Ettől pedig megint csak megijedtél. Vajon mikre képes Harrow? Mit tud még elérni, ha ennyi ember követi? Kinézel az ablakon és egy falunyi ember sétálgat teljes nyugalomban. Vajon hány embert hoz ide pontosan úgy, mint téged?
