T/N - a te neved Hossz: ~5500 Kérte: marvel_fan99 (Emlékszem korábban kértél volna egyet, úgyhogy ezt most neked küldöm 💛)
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Wildest Dreams
Eszeveszett tempóban hajtottál az úton, mintha valaki üldözne. A kormányt szorosan fogva tekintettél ki az ablakon, hátha meglátod mi történik odakint. Steve és a tél katonája odafent verekedtek, még te remény vesztve kerestél olyan helyet, ahol segíteni tudsz neki. Minden percre szükséged volt, mert Sam és Natasha nem voltak elérhetőek. A terv szerint, Mariaval együtt kellett volna maradnod, de nem bírtad ki, hogy ne kezdj saját akcióba.
Ekkor pillantottad meg ahogy Steve pillanatok alatt a vízbe zuhan. A szemeid kikerekedtek és nyomban lefekéztél az úton. Az ajtót becsaptad magad mögött, majd a part felé rohantál. Olyan messzinek tűnt, pedig nem kellett kilométereket sétálnod miatta. A szíved a füledben dobogott, a térded fájt és még Rumlow is letámadott még az épület felé.
Lassan, de biztosan odaértél, hogy kihúzd onnan a férfit. A hajad az arcodba csapódott, mikor le akartál fékezni a füves területen. Valaki megelőzött. A tél katonája fél kézzel vonszolta maga után Steve testét, ki a vízből. Mikor kiért egy mozdulattal engedte el, mintha valami tárgy lenne a férfi. Csurom vizesek voltak mind a ketten. A katona arcát a nedves tincsek takarták és a zavarodottság csak úgy tapintható volt az aurájában. Mély levegőket vett, nem is vette észre, ahogy itt állsz. Te pedig csak egy mozdulatra voltál attól, hogy lelődd a pasast előtted. A pisztoly zajára a katona is felfigyelt. Tekintetét rád emelte, még te a remegő kezeiddel szegezted rá a fegyvert. Nem emelte fel a kezeit, nem is nagyon fogta fel, mi történik. Még az előző események hatása alatt volt. Steve előhozta az emlékeinek darabkáit. De még így sem állt össze a kép teljesen. Te annyira féltél, hogy megtámad, leszorít, megfojt, esetleg a folyóba vet, hogy nem mertél megmozdulni se. Alig bírtál megszólalni előtte. Erősebb és magasabb volt. Nem mellesleg a fél karja nem is hús-vér, hanem fegyver. Bolondság lenne egyedül megküzdeni vele. De te egyedül voltál. Steve pedig haldokolhatott.
A katona nem mozdult, csak lélegzett előtted és várt. Te lassan leengedted a fegyvert. Nem akart téged bántani, nem is tervezett veled semmit. Tett feléd egy fél lépést, mire megremegett a tested. De semmi oka nem volt már arra, hogy bántson. Nem tűntél neki ellenfélnek. Ennek okán a pisztolyt a hátsó zsebedbe rejtetted és Steve felé indultál meg. Tudni akartad él-e még, jól van-e.
- Steve! Steve, hallasz? - fogtad a fejét, majd a pulzusát ellenőrizted. - Úristen... Steve...
Egy mély levegőt véve nyugodtál meg. Még élt. De nem sokáig ilyen körülmények között. Azonnal mentőre volt szüksége. A telefonodat nagy nehezen előhalásztad és tárcsázni kezdtél. Alig bírtál beleszólni, mert a félelem, hogy az egyik legjobb barátod előtted haldoklik kész érzelmi hullámvasút volt.
