Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
A nappaliban hallottad ahogy Buck lassan becsukta maga után az ajtót. Sam és Zemo is elmentek aludni, és remélted Charlotte is elaludt. Még nem voltál álmos, így a fiókban kezdtél kutatni a konyhában. Találtál gyufát, és az érkezéskor is szemet szúrt az a csomag gyertya a fal melletti polcon. Kibontottad és elővettél egyet. Kis fehér mécses volt, semmi különös. Épp meggyújtani készültél egyet, de az első szál eltört, miközben hozzádörzsölted a doboz széléhez. Kivettél egy újat. A kezed kivételesen nem remegett. Hirtelen tüzet sikerült gyújtanod, amit egy pillanatig figyeltél. De nem maradt sok időd, hogy elbambulj, mert le égett volna a gyufaszál a kezedben. Odatartottad a viasszal megkent kanóchoz, ami pillanatok alatt égni kezdett. Meg ráztad a kezedben lévő gyufaszálat, hogy eloltsd. Vettél egy levegőt, majd a lángba pillantva elkezdtél gondolkodni. Újra az orvosra és a kórházra gondoltál, ahol szembesülnöd kellett az igazsággal. Nem voltál elég felelősségteljes és ezért elvesztettél valakit. Majd hirtelen Steve jutott eszedbe, hogy mennyi ideig haragudtál rá, amiért úgy döntött Peggyt választja és nem titeket. Aztán Walkerre, akit hamis szerelemmel csaptál be. Majd nem utolsó sorban Buckyra, akivel nem voltál túlságosan megértő és segítőkész. Egy könnycsepp gördült le a szomorú arcodon, mikor ajtónyikorgásra lettél figyelmes. Felemelted a fejed, majd észrevetted, hogy valaki közelít. A sötétben nehezen vetted ki, de hamar leesett, hogy Sam az. - Nem tudsz aludni? - kérdezte halkan. Megráztad a fejed, majd ő helyet foglalt veled szemben. Mindketten a gyertát figyeltétek, mikor keservesen megszólaltál. - Egy szörnyű ember vagyok. - próbáltad a sírógörcsödet kontrollálni. Sam nem reagált rá szavakkal. Hagyta, hogy elmondd pontosan mi aggaszt. - Buckyval... Walkerrel... Stevevel, és a saját gyerekemmel is. Kegyetlen vagyok, önző és ez... Rettenetes érzés. - potyogtak a könnyeid. - Nem a te hibád volt. Baleset. - utalt a gyerekedre. - És ha nem? Ha én voltam aki... - csuklott el a hangod. - Nem ettem rendesen, mi van ha emiatt történt? Mi van ha azért, mert hagytam, hogy Walker eljátssza nekem Stevet? - Ott kellett volna lennünk melletted. Ez a mi hibánk is. - nézett rád a gyertya felett. - Nem. Én voltam gyenge. És most is ugyanolyan gyenge vagyok. - estél kétségbe. - Mióta Steve... elment. Azóta érzem ezt. Tehetetlen, kétségbeesett és szánalmasan gyenge. Érzelmileg bármikor kibillenthetsz. Jól összeillettünk Walkerrel. - Várj! - kezdte, mert sorban akart haladni. - Walker egy percig sem érdemli meg, hogy sírj miatta. A másik dolog pedig. Stevet régebb óta ismerted, mint én, de láttam és mondtad is... Neked ő egy hős figura volt. - Igen. - helyeseltél, mert jól látta. - A szüleid miatt, ő volt az egyetlen ember akire felnéztél. Akihez szorosan kötődtél. És mivel elment, így természetes, hogy nem vagy tőle boldog. - Tehát akkor apakomplexusom van? - nevették sírva. - Egyre jobb. - Nem erre akartam kilyukadni. - próbálta menteni a helyzetet. - Te szeretted Stevet, de mégis Buckyval voltatok... együtt. - Igen. Csak féltem neki bevallani. - Vagy. - próbált kicsit mögé látni a dolgoknak. - Tudtad, hogy ez csak egy plátói szerelem. És nem akartál belőle engedni. - Tehát komplexusom van. - nevettél idegesen. - Csak mert idősebb férfiakhoz vonzódsz? Na és? - tárta szét a kezét. - Bucky elmúlt 100. - túrtál a hajadba, mire Sam felnevetett. - De Buckyt legalább máshogy szereted, mint Stevet. - Van még másmilyen szerelem is? - kérdezted naivan. - Persze. Ott vannak a se veled se nélküled kapcsolatok, a hamis szerelem, a viszonzatlan szerelem, a beteljesült szerelem és a mérgező szerelem. Csak így példának mondtam párat. - Belegondolva. Ez az egész szerelem dolog... tönkretette az elmúlt hónapokat, az elmúlt időszakot. Ha Steve iránt nem éreztem volna semmit... talán nem itt tartanék. - néztél megint a lángra - Jobb lett volna, ha inkább nem kötődsz senkihez? Steve legalább egy apa-hős figura lehetett neked. - Megint a komplexusaim. - nevettél. - Ettől olyan... erőtlennek érzem magam. - Nem vagy az. - rázta a fejét. Keservesen eltűrtél egy tincset. Úgy tűnt Sam hajthatatlan ebben a kérdésben. - De. És ez... ellene megy mindennek amit eddig tettem. Egy felnőtt testbe zárt gyerek vagyok, aki nem tud felelősségteljes döntéseket hozni, úgy hogy másokra is tekintettel van. - T/N, ha tudnád mennyi mindent tettél, amiért hálásak lehetünk... - nevetett halkan. - Folyton te mentettél meg minket. - Ez nem igaz. - gondoltál vissza mosolyogva. - Steve mindig tudta mit kell csinálni. Én csak... segítettem. Ha lehet így mondani. - Csak mert neked nem volt pajzsod vagy szárnyad, még hasznos tagja voltál a csapatnak. Segítettél összhangba hozni minket, te voltál aki az eszét használta Bucky vasökle helyett. - nevetett. - Kedves, hogy ezt mondod. - bólogattál a szemébe nézve. - De úgy érzem, mint aki nem illik bele a képbe. Talán mert lány vagyok, vagy mert nincsenek különleges képességeim... De felsorolhatnék ezer egy indokot amiért nem illek bele a Bosszúállók csapatába. - Sok embernek van identitászavara, de nem azt jelenti, hogy ettől rosszabb ember vagy. Vagy, hogy ne lennél jó csapattag. - De én már jó ideje ezt érnem. Ezen agyalok esténként, amikor egyedül vagyok, amikor meglátok másokat az utcán, akiknek normális életük van. Lehettem volna orvos, rendőr, tanár vagy akármi. És itt kötöttem ki. Közel 30 évesen. Sam megfogta a kezed. Szomorúan belenéztél a gyertyalángba, majd ismét sírni kezdtél. - Ne haragudj! Mostanában folyton csak bőgök, mint egy gyerek. - takartad el az arcod. - Ne szabadkozz! Sok mindenen mentél keresztül. - Igen. - nevettél idegesen, majd hátradőltél a széken. - Ahogy ti is. Mégis csak én sajnáltatom magam. - Buckytól ne várd, hogy panaszkodjon! Ugyanúgy elnyom mindent, mint te. - biccentett feléd. - És te? Hogy állsz a pajzzsal? - Nem tudom. - sóhajtott. - Annyi mindent tudtam meg az elmúlt napokban, hogy legszívesebben csak darabokra zúznám, hogy ne ártson többet senkinek. - Úgy gondolod ez lenne a legjobb megoldás? - nyeltél egyet. - Igen. - bólintott. - Biztos nem akarod inkább mégis... magadhoz venni? - gondolkodtál el halkan. Sam elgondolkodott a hallottakon, de te már tudtad, hogy nem először gondolja ezt végig. - Egy fekete Amerika Kapitány? Nem úgy nézek ki, mint Steve. Nem fogadnának úgy, ahogy Walkert. - Walker nem érdemli meg a pajzsot. Nem képviseli azokat az értékeket, amit Steve. Jól tudom, hisz mindkettő mellett sok időt töltöttem el. - bizonygattad, mire Sam zavartan felnézett. Láttad a félhomályban, ahogy fel akar tenni egy kérdést, de ismét csak habozott. - És ha... ha te vennéd át? - mondta halkan, de kínosan elnevetted magad. - Én? A pajzsot? - Igen, hisz Steve mellett dolgoztál évekig, ugyanúgy vélekedsz a dolgokról, mint ő. Nagyon hasonlítotok egymásra. - Egy női Amerika Kapitány? Szerintem rosszabbul reagálnának rá, mint gondolnád. És ez a legnagyobb hülyeség amit idáig mondtál nekem. Steve okkal adta neked, és ő nem szokott tévedni. - De te nem voltál ott, mikor a kezembe adta. Lehet neked kellett volna... - Sam! - szakítottad félbe, mire a gyertya lángja hirtelen megremegett. - A pajzsot te kaptad meg. És lassan rá kellene jönnöd, hogy nem véletlenszerűen húzott ki a kalapból Steve, hanem, pontosan tudta, hogy nálad jó kezekben lesz. - Nem tudom. De remélem igazad van. - sóhajtott fel, majd rád pillantott a gyertyáról. - Csak hidd el! Nem akarok neked rosszat. - Tudom. - bólintott. Csend telepedett rátok. Nem akartál elmenni aludni, féltél, hogy rémálmaid lesznek. Vajon Bucky tud egyedül aludni? Biztos ő is küzd magában sok mindennel. Figyelted az enyhe szellőben táncoló lángot. - Emlékszem. - kezdtél megint nosztalgiázásba. - Mikor nem írtam alá az Egyezményt. Buckyért. Mégis... azóta, mintha nem lennénk egységesek. - Bucky és te különleges párt alkottatok. És ezt Steve is látta. - Nem is tudom. - néztél zavartan magad elé. - Megmentetted. - Steve mentette meg. - szóltál közbe. - De nélküled már rég halott lenne. - És tőlem majd ki fogja megmenteni? - Ugyan T/N! - legyintett Sam. - Ez csak... - Nem sajnáltatás! Mindenkit tönkreteszek magam körül! Sam felsóhajtott és lassan felállt az asztaltól. - Bárcsak... egyszer megértenéd... - nézett rád kicsit idegesebben, mint eddig. - Fontosabb vagy ebben a csapatban, mint hinnéd. Ezután elindult az ágya felé, de olyan lendülettel, hogy a gyertya előtted elaludt. Sötétség telepedett rád és a csendben egyedül ültél a konyhában. Csak az eloltott gyertya után maradt füstszag áradt a levegőben. Nem szokta az ember ezt szagolgatni, csak úgy, ezért elkezdett benned erős érzéseket kiváltani az illat. Születésnapi emlékek maradtak meg a fejedben.
