Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Hónapok teltek el, miután Stephen elment a kórházból. Te, aki mindig is vonzódtál a férfihoz, igen rosszul kezeled. Minden nap dolgozol és azon gondolkozol mihez kezdj most magaddal. A családod minden tagja és a barátaid is akik tudtak arról, hogy Strange iránt vannak érzéseid mind lebeszéltek már arról, hogy várakozz. - Pökhendi, egoista és amúgy is... - húzta az anyád a száját. - Vannak még más orvosok akik a kezüket törnék érted! - Sosem kedveltem. Volt a viselkedésében valami visszataszító... - mondta a barátnőd, miután elmesélted neki a történteket. Egyedülinek, magányosnak érezted magad a mindennapjaidban. Nem voltál soha olyan híres sebész mint Strange, de fontosnak tartottad az emberek életét. Épp egy esti műszakodban nézegetted egy beteg kórlapját, mikor a takarítószertárból előlépett egy ismerős arc. - Stephen! - lepődtél meg. - Merre van T/N? - támaszkodott a falnak. Megsebesült. Mindent otthagyva rohantál a férfihoz és hagytad, hogy rád támaszkodjon. - Mi történt? - kérdezted, miközben az ajtó fele mutat. - Vigyél a műtőbe! - utasított téged. - De...? - Csak vigyél be! - kiáltott. Ezalatt észrevetted a ruháját, mintha valami rossz jelmezbálban járt volna. Viszont a sötetkék szín sokkal inkább helyesebbé tette, mint a fehér köpeny. Strange rávetette magát az asztalra. - Megsérültél! - tapintottad meg a véres ruhát. Mielőtt válaszolni tudott volna, hirtelen leállt a szíve, a tiéd viszont annál inkább vert. - Jézusom ne ne! - nyúltál a defibrillátorhoz. - Tarts még ki! Az eszközt azonnal a férfi mellkasához nyomtad akinek a mellkasa megemelkedett. De nem működött, ezért ismét megpróbáltad. - Stephen... - estél lassan kétségbe, mert elragadtak az érzelmeid. Ekkor ismét verni kezdett a szíve, te pedig egy pillanatra meg tudtál nyugodni. - T/N! - szólt hozzád valaki, de mikor felnéztél a szellem Strange tárult eléd. Felsikítottál. - Jézusom... meghaltál? - pislogtál. - Nem. De haldoklom. Szükségem van arra, hogy életben tarts! - nézett a szemedbe, de te nem tudtad elhinni, ami éppen történt. - Mégis mi történt veled? Mi ez a seb? - kérdezgetsz, de hiába. - Hosszú lenne most. De most mennem kell, tarts életben! - utasított, te pedig csendben hallgatsz rá. Ekkor eltűnt a szellem Strange és egy kicsit megilletődsz, de próbálod meggyógyítani. Ami elég nehéz ha a lámpák és a tárgyak mozognak körülötted. Mindent beleadsz, és végül sikerül bevarrnod a sebet. De a szellem Strange még mindig sehol. Kezdesz egy kicsit megijedni, de ekkor váratlanul az élő Strange felkel a műtőasztalon, mikor ismét felvisítasz. - Mi az isten? - ugrasz fel. Strange az asztalon fekszik és és egy halvány mosollyal lehúnyta a szemét. - Elmagyaráznád... ezt az akármit? - veszel nagy levegőket. - Mennyire érsz rá? - nevetett megkönnyebbülten. Legszívesebben azt mondtad volna akármeddig, de valahogy érezte, hogy ez inkább jelenti azt hogy ismét elmegy. - Hova mentél? - kérdezted végül. - Nepálba... kerestem megoldást a kezemre... - mosolygott fáradtan. - Aztán megmutatták mire is vagyok képest igazából. - Szektásodtál? - nevettél fel hirtelen. - Nem. - fordult feléd. - Ez olyan szektásan hangzik. - pakoltál kicsit össze magad körül, de Strange még mindig téged nézett. Sosem volt olyan bensőséges a viszonyotok mint most. Korábban is csak Strange jobbkezeként szolgáltál, de hirtelen a bizalmasának érezted magad. - De. - kezdte a te szíved pedig összeszorult. Tudtad, hogy elmegy, de hallani nem akartad. - El kell mennem, mert egy agyonsminkelt pasas, aki meg akart ölni, veszélybe sodorja a Földet. - ült fel. - A takarítószertárban van az átjáró... - Aha. - bólogattál. Olyan hihetetlennek hangzott amit mondott. De mentél utána és valóban ott volt egy szikrázó aranykarika, akár egy cirkuszban. Strange pedig minden szó nélkül átlépett rajta és eltűnt az átjáróval együtt. Elfordultál és amég próbáltad feldolgozni a látottakat, valaki belépett a szertárba, te pedig csak halkan sikkantottál egyet. - Stephen? - néztél oda. - Nem. - húzta össze a barátnőd a szemét. - Láttam, hogy bejössz. Kíváncsi voltam mit akarsz a takarítószertárban. - Semmit. - vontál vállat. - Ugye nem Strangere gondoltál? Kezdem azt hinni szellemeket látsz... - fogta a fejét. Pedig te láttál szellemet, sőt pont az övét. De ezt nem mondtad meg senkinek. Ismét ugyanott tartottál mint korábban, de a körülötted lévők úgy viselkedtek veled, mint valami lelkisérülttel. A barátaid szerint Stephen a rögeszméddé vált, hogy mindenhol őt látod. A szüleid pedig összehoztak egy találkozót egy másik férfival. - T/N, ő itt William! - mutatta be az anyja a brit férfinak. - Olyan kis kedves, nagyon összeilletek. William nem volt különösebben ronda, de azért nem dobtad magad hanyatt tőle. Jólnevelt érett úriember. De volt benne némi szerencsétlenség, ami nevetségessé tette. Az anyja csak azért mutatta be neki, mert agysebész a férfi. Mintha fontos lenne, mennyi pénze van, vagy hogy milyen munkája. Ugyanakkor valóban kedves volt, és talán meg is kedvelte, de nem voltál belé olyan igazán szerelmes. Még csak épphogy randizgatni kezdtetek, a barátságotok után, de Strange ismét megjelent a kórházban. De nem volt egyedül. Most nem őt, hanem egy barátját kellett megműtenetek. Nem volt idő kérdezni, sem egy pillanatig együttmaradni. A dolog sürgős volt. Több órán keresztül műtött az egész társaság, de láttad, hogy Strange keze még mindig remeg. Megijedtél, hisz ha elment és nem gyógyult meg, akkor valami történhetett vele. Mindent megtettetek, de ez sem volt elég. A sípoló hang Stranget valahol kétségbeejtette. Mikor elhagyta a műtőt utánamentél. A vízcsap csobogásán kívül semmi sem hallatszott. A tükörből óvatosan ránéztél. Fogalmad sem volt miket élhetett át, segíteni akartál valahogy. Az sem érdekelt, hogy ismét hetek/hónapok óta nem hallottál róla. Megfogtad a kezét. Úgy érezted ennél többet nem tehetsz érte. Strange váratlanul magához húzott. A szíved ismét az egekben járt és legszívesebben sosem engedted volna el a kezét. Tudtad (vagy csak mások beszélték be neked), hogy lassan ez már csak ragaszkodás és Strange nem is szeret viszont. Ez a naiv de erős érzés nem engedte volna el soha a férfit. - Sajnálom. - mondtad halkan. - Nem kell. - rázta a fejét. - Csak.. maradj még így egy kicsit... kérlek... A homlokotok egymáshoz ért és lehúnytátok a szemeteket. Halkan lélegeztél, mikor érezted, ahogy a levegő egy kicsit megrezeg mellettetek. Kinyitottad a szemed, majd visszacsuktad. - Vagy egy repülő köpenyed? - mosolyogtál. - Elég makacs, de igen. - mosolygott végre ő is. - Milyen szektának van repülő köpönyege? - nevettél halkan. - Még jó, hogy semmi közöm a szektásokhoz. - nyitotta ki a szemeit. Ránéztél. A szemeiddel könyörögtél, hogy maradjon. Nem tudtad, hogyan közölhetnéd ezt vele, így megpróbáltad magadhoz felinvitálni. - Nem tudom... nem tudom hogy szeretnél-e ezek után egyedül maradni, de... - kezdted egy kicsit remegő hangon. - Én szívesen látlak... ha szükséged van társaságra. Annyira féltél, hogy nem mond igent, de összeszorítottad a fogaidat, és reménykedtél, hogy nem hallja meg a vadul dobogó szívedet. - T/N-t várjuk a recepción! - hallottátok meg hirtelen. Méginkább idegesebb lettél és azt érezted menten kibújsz a bőrödből a félelemtől és az izgatottságtól. - Mennem kellene. - nevettél szórakozottan, hátha választ ad a meghívásra. De nem kaptál. Strange elengedte a kezedet, hogy elindulj. - T/N-t várjukna recepción! - szólalt meg ismét a hang. Ismét szó nélkül váltatok el egymástól. Mivel válasz nélkül maradtál úgy gondoltad Strange ismét elmegy és lehet többet nem is látod. Este 6 körül már épp egy gyümölcsturmixot készítettél volna magadnak, de a gép nem akart működni. Idegesen csapkodtad az oldalát, mikor valaki csengetett. Nem voltál túl nyugodt, így idegből kitépted az ajtót. De nyomban megfagytál mikor megláttad Stranget a köpenyében. - Zavarhatok? - kérdezte csendesen, kissé bizonytalanul. De talán csak magában volt bizonytalan, nem abban, hogy te hogyan reagálsz az érkezésére. - Gyere be! - álltál félre. Strange köpenye hirtelen életre kelt és lerepült a férfi válláról, majd helyet foglalt a kanapén. Tátott szájjal nézted, Stephen pedig köhécselni kezdett, hogy legalább valaki viselkedjen udvariasan. - Teát? - néztél a rossz robotgépedre. - Elfogadom. - bólintott a férfi. Remegett a kezed, ami mellesleg nem szokott, de nagyon meg akartál felelni Strangenek. Minden pillanatot ki akartál vele élvezni. A konyhaasztalhoz leülve Stephen és te hosszú beszélgetésbe elegyedtetek. - Merre jártál? - kérdezted. - Hosszú történet. - biccentett. - Mióta Katmanduban jártál... nagyon csendes vagy. - sütötted le a szemed. - Korábban nem ilyen voltál. - Korábban egy seggfej voltam. - ivott bele a teába. Nem szóltál semmit. Bár szerinted nem a "seggfej" a legszebb szó amivel le lehetett írni Stranget korábban, de elfogadtad, hogy így tekint magára. - De, remélem azért jól vagy. - fogtad meg a kezét támogatásképp. Erre viszont ő nem válaszolt. - Hozzak még teát? - ugrottál fel, remélve, hogy elindíthatsz valamilyen beszélgetést. Strange csak szótlanul ült a helyén, mire te a konyhában a vízforralóval foglalkoztál, ami olyan hangos volt, hogy meg sem hallottad a csengőt. Ugyanakkor Strange igen. Megnézte a kulcslyukon ki az, gondolta lehet egy szomszéd, akkor majd úgy is szól neked. De mikor meglátott egy öltönyös férfit virággal a kezében, gondolkodás nélkül kinyitotta az ajtót. - Szép estét T/N....! - adta volna át a virágot, de ehelyett Strange szigorú tekintetével találta szembe magát. - Szervusz Willy... Kiengedtek az elvonóról? - kérdezte cinikusan Strange. - Az ember azt hinné végre elcsap egy autó erre még élsz. - vágta oda William. Ismerték egymást. Együtt dolgoztak egy időben, és ki nem állhatták egymást. Bár az gyakran előfordult, hogy Stranget nem kedvelték a munkatársai. - Akarsz valamit Bálna? - T/N-vel találkozok ma! - vigyorgott. - De te mit keresel itt? - Majd T/N elmondja, ha akarja. - Már értem... - nevetett fel William. - Csak azért vagy itt mert randizni kezdtem T/N-vel. Komolyan azt gondolod van esélyed nála? Egy egoista fasz vagy bazdmeg. Szerinted ez bejön bárkinek? - Starknál bevált. - tette karba a kezét. - De tudod, nem hiszem el, hogy köztetek van szex. T/N nem hülye, úgy gondolom látja, mekkora szerencsétlenség vagy Willy. - Mintha annyira ismernéd. Nevetséges. - forgatta a szemét. - Tudod mi a kedvenc étele? Mi az anyja neve? Egyáltalán tudod mi teszi őt boldoggá? Gondolom nem, mert akkor nem velem randizna. Hanem a te egoista képeddel Dr. Strange. Miközben ezt mondta jókat nevetett magán, de Strange ezt hidegvérrel tűrte. - Húzz el innen mielőtt elküldelek az Északi-sarkra! - hajolt az arcába Strange. William mosolyogva, minden szó nélkül elsétált, hisz örült, hogy felhúzhatta Stranget. Sőt sarokba tudott téged szorítani. Mindebből te semmit sem észleltél, mert a köpeny mindig a sarkadban járt és állandóan megijesztett a gyümölcsöstálban való kotorással. Mikor kész lettél a teával ismét kimentél az étkezőasztalhoz, de Strange nem ült ott, hanem az ajtóban állt és bámult ki az ablakon. - Minden rendben van? - kérdezted kedvesen. Ekkor kapott fel Strange egy képet rólad és az anyukádról, ami a párkányon állt. - Tudom, hogy nehéz a gyász. Mindenki máshogy dolgozza fel. - lépsz oda hozzá. - Én mindig dolgoztam és plusz munkát vállaltam, csakhogy ne gondoljak rá. Strange feléd fordult. - Apukám. 2 éve. - vonsz vállat. - Részvétem. - néz a szemedbe mélyen. Már akkor is ismerték egymást és Strange már akkor is odafigyelt rád, de ennyire azért nem. Szégyellte, hogy nem tűnt fel neki. - Te ilyenkor gondolom nem beszélsz sokat. - harapdáltad a szád szélét. - Nem. - rázta a fejét. - Zavar ha én viszont beszélek? - kérdezed zavartan. - Nem hiszem, hogy jó az nekünk ha csendben nézzük egymást. Strange rád nézett és a szék felé biccentett. Leültetek egymással szembe, majd Strange halkan beleivott a teába. - Csak nyugodtan. - mosolygott halványan. - Elmondhatnád mi a kedvenc ételed. Erre egy pillanatra meghökkentél, de végre felszabadultabban kezdtél beszélni és Strange odafigyelt minden szavadra. Ismét közelebb érzed magad hozzá és el is felejted, hogy ez a férfi képest eltűnni bármikor egy szikrázó aranykarikában. Strange most először nem akar lemenni, de kénytelen. Az éjjelt nálad tölti, mind a ketten a kanapén aludtatok el, de reggel mégis egyedül ébredsz az ágyadban. Mikor kiderül, hogy Stephen ismét magadra hagyott keserves zokogásban törtél ki. Csalódtál a férfiban, és már hiába szereted, ő elment. És lehet hónapokig/évekig nem is találkoztok. Mindent feladsz és nem akarsz többet Strangeről hallani, aki mindig fájdalmat okoz neked, de mélyen legbelül valahol még mindig várod, hogy megjelenjen az ajtódban. William ezalatt folyamatosan udvarolt neked és szemrehányásként vette azt, hogy egy másik férfival voltál. Anyád néhány hét alatt meggyőzött téged és Williamet, hogy 30 évesen már illik megházasodni, ezért az egyik nap William megkérte a kezedet, te pedig igent mondtál neki, remélve, hogy később jobban megszereted. Egy hétre rá az anyádnál megtartották az eljegyzési bulit, és minden barátod gratulált, hogy sikerült túllépned Dr. Strangen, ami természetesen nem sikerült. William hozzádköltözött és már néhány hete együtt laktok, mégsem érzed, hogy annyira szeretnéd, hogy össze is tudnál vele házasodni. Esténként William nem mindig van otthon, ilyenkor szoktál inni, hátha történik végre valami, amitől boldog leszel. És amikor nem számítasz rá, akkor jelenik meg egy nagy szikrázó aranykarika a nappalid közepén. Strange kilépett belőle te pedig szóhoz sem jutsz. Ilyenek akkor történnek ha túl sokat iszom - gondoltad magadba, miközben még csak az első üveg bort töltötted ki. De ez most valódinak tűnt. Strange köpenye ismét a puha bézs színű kanapédon foglalt helyet. Stephen pedig feléd lépett, miközben az átjáró köddé vált. - Valaki már otthon érzi magát. - nevetett a köpenyre nézve. - Mit csinálsz itt? - néztél rá. - Gondoltam, beszélhetnénk. - Miről akarsz beszélni? A hangodból árad a düh, de ezt Strange nem veszi észre. - Elmesélhetnéd mi történt veled. - állt a konyhapulthoz veled szembe. - Mire vagy kíváncsi? Amúgy mit jössz be éjnek évadján a lakásomba? - akadtál ki. - Barátok vagyunk, nem? - nézett rád. - Barátok. Naná. - ittál bele az alkoholba. - Mesélj még! Strange nem vette magára a stílusodat, hanem körbenézett a lakásban. - Mintha valami más lenne. Arrébb raktad az asztalt? - járt körbe a nappaliban. Majd meglátta a fehér ruhát a próbababán a sarokban. Akár csak a sok fodor, ő is elfehéredett. - Ez... - mutatott a ruhádra. - Eljegyzési ajándék. Anyától. - ittál bele ismét a borba. Stephen nem tudta mit mondjon, ezért csak rád nézett. - Meghívnálak az esküvőre de fogalmam sincs hol laksz. - vigyorogtál rá. - Ugye nem az a Willy jegyezett el? - fagyott meg az ereiben a vér. - Mit érdekel? Legközelebb úgy is majd akkor jössz vissza ha gyerekeim lesznek, vagy már a temetőben. - ittál ismét egy kortyot. - A pasas egy pojáca. Ugyan már, te ennel sokkal jobb férfit érdemelsz! Nagyon rossz döntést hoztál. - Igaz is. Olyan férfi kéne nekem, aki váratlanul megjelenik váratlan helyeken, és nekem kell megmentenem, mert a világot megtudja, de saját magát már nem. - vigyortál még mindig. Strangenek ekkor esett le, hogy nem volt túl figyelmes veled szemben. - Ez a hacuka pedig borzalmasan áll neked. - vágtad még oda, pedig valójában tetszett a férfi változása. - Az sem szebb ha sírni fogsz abban a ruhában a rossz döntéseid miatt. - rázta a fejét. Elfordultál, hogy ne tudj a szemébe nézni. - Miért mondtál neki igent? - kérdezte. - Miért mentél el? - vágtál vissza. - Miért vártál rám? - lépett közelebb. - Minek jöttél vissza? - fordultál vissza. - Sosem mondtam hogy várok rád. De nem mindegy? Ha úgy is elmész ezeknek a kérdéseknek nincs semmi értelme. Végre abbahagytad az ivást és az ablakhoz sétáltál. - Minden szó nélkül otthagysz általában, de William legalább itt van velem ha szükségem van rá. - Itthon iszol egyedül, és ő nincs itt. Akkor hogy van ez? - nevetett. - Nem tudom. - sóhajtottál egy nagyot. Odalépett mögéd és szorosan megfogta a kezed. Te óvatosan közelebb léptél hozzá. - Csak egy kérdés. Ugye azért nekem is igent mondtál volna? - kérdezte, erre pedig muszáj volt nevetned. Még mindig nagy az egója. - Azthiszem igen. - ölelted meg oldalról. Miközben néztétek a várost és egymás kezét fogtátok, Strange megszólalt halkan. - Nem is hordod a gyűrűt. - suttogta a füledbe. - Tudom. - bólogattál. Csendben ölelkezdtetek, mikor ismét megszólaltál. - Elmész? - kérdezted. - Igen. - mondta, mire összerándult minden izmod. - Velem is jöhetnél. - biccentett. - De ez már nem az én döntésem. Mindezek után a köpennyel együtt elindult, de mielőtt átlépett volna az átjárón, visszafordult hozzád. Te ekkor megfogtad a kezét, mint akkor amikor a kórházban voltatok. Óvatosan megcsókoltad, mert féltél, hogyan fog reagálni. De ő lágyan visszacsókolt. Strange ekkor elengedett téged és átlépett a New Yorki szentélybe. Te elbúcsúztál tőle, majd az átjáró eltűnt.
A következő napokban felbontottad az eljegyzést, ami mindenki számára meglepő volt. A lakásból kiköltöztél és Strangehez költöztél végül. Ott megismerkedtél azzal a világgal amiben Strange él és ezután is együtt éltetek.
