Marvel Oneshots

Bucky Barnes x Reader |2.| 4. rész

T/N - te neved
Hossz: ~6300
Kérte: - 

Nem kellett sokáig várnotok, Karli önként jelentkezett. Megfenyegette Saraht, ami miatt Sam sokkal komolyabban kezdte venni az egészet. Aggódva indultatok el mind a hárman a címre, miközben Zemo valahol már máshol járt. Megszökött, mielőtt valaki elvitte volna magával. Az utcán sétáltatok, középen Sam ment, aki épphogy letette a telefont. 
- Nem tudom, hogy lehet ilyen mélyre süllyedni ilyen fiatalon. Gyerekekkel fenyegetőzik. - mondtad.
- Senkinek sem esik baja. - nyugtatott Sam.
- Én is ezt mondtam Charlottenak. És nem tudtam megvédeni. - vettél egy mély levegőt. - Istenem, remélem még nem adták be neki. 
Ekkor jött meg az SMS Karlitól. 
- Azt írja menjek egyedül. 
- Mind megyünk. - állt meg Bucky. - Ez nem kérdés.
- Pontosan. - helyeseltél.
Sam örült, hogy támogatjátok, te pedig Buckynak, aki gondolkodás nélkül döntött.

Mikor az épülethez értetek te leváltál a fiúktól. Körbe akartál nézni, hogy Charlotte merre lehet. Nem bíztál annyira Karliban. Mielőtt elszakadhattál volna, még Bucky óvatosan visszarántott.
- Mi a baj? - néztél körbe ijedten. 
- Vigyázz magadra! - nézett a szemedbe.
- Ti is. - engedted el lassan a kezét.
Elindultál a szintén útvesztőszerű épületben és halkan egyik teremről a másikra jártál. Réginek tűnt a fehér falak néhol omladoztak. Csend volt. Ez pedig aggodalommal töltött el. Hűvös szellő csapta meg az arcodat, ezért odafordultál a pisztolyoddal. De csak egy nyitott ablak ijesztett meg. Aztán a következő pillanatban az egyik ajtó kiszakadt a keretéből. Remegve bújtál a szekrény mögé és vártad mi történik. Több férfi szaladt végig a folyosón és értetlenül álltak meg egymás előtt. Te leguggoltál és füleltél, bár elég nehézkes volt a heves szívverésedtől. 
- Ez mi volt? 
- Nem tudom, hirtelen elszabadult... Épphogy beadtuk neki.
- Most hol van? - kérdezte egy harmadik.
- Szóljatok Karlinak! Még nem lehet messze.
- Most beszél Sammel, nem hívhatom ide pont most.
- Akkor keresd meg! Egy kislány nem tűnhet el csak úgy! 
Még mindig nem mozdultál, mikor megint mozgást észleltél. Félve néztél magad elé. Megígérted neki, hogy nem kapja meg a szérumot, és most már késő. Legalább megpróbált megmenekülni. Üressé vált a szoba, ekkor mertél csak előjönni. Az ablakba álltál és körbenéztél. Sam, Buck és Karli az erkélyen beszélgettek. Látszólag még nem estek egymásnak. Ismét zajt hallottál meg, de már nem volt időd bármit is tenni. Elkapta a lábadat az egyik Zászlóirtó és végighúzott a földön. Megkapaszkodtál egy szekrénysarokban, ami miatt kicsúsztál a kezei közül. Lábbal gyorsan arcon rúgtad, mégsem sikerült ilyen gyorsan elintézned. Felkapott egy széket és azzal kezdett hadonászni, de te gyorsan felálltál és elugrottál előle. Az asztalra másztál és a kezed ügyébe kerülő tárgyakkal dobáltad, mert a pisztoly kiesett a kezedből még az ablaknál. Ő ekkor az egyik asztallábat kitépte a helyéről. Egy hatalmasat zuhantál a padlóra és még a fejedet is jól beverted. A férfi már épp felnyársalt volna, ha nem gurulsz odébb. Ekkor került a kezedbe egy nagy vasdarab, ami a fal mellett hevert. Felkaptad és egy csapással leütötted a pasast. Ő elájult az ütéstől, te pedig végre megtörölhetted a véres szádat. És ha mindez nem lett volna elég...
- Ez Walker! - szólt Sam az adóvevőn.
- A fenébe! - fogtad a fejed.
Az udvaron is megkezdődött a káosz. Már kettővel több volt a gond. Walker valahol épp betör, Karliék pedig Samre és Buckyra is rátámadtak. Kezedben egy fegyverrel és egy vasdarabbal indultál meg a szobák között. Futottál lefelé a lépcsőn, hátha a földszinten lesznek, mert ismét csend volt bent. Átléptél egy újabb folyosóra ahol hirtelen Walkerrel kerültél össze. Egyedül állt és nem mozdult. 
- John! - kiáltottál rá.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte.
- Charlotte itt van valahol, Sam és Buck pedig Karli nyomában. - magyaráztad sietve.
- Nem láttad Lemart? - nézett körbe.
- Nem. Miért? Ő is itt van? 
- Övé a fegyver. - mutatott a padlóra.
- Basszus... - fogtad ismét a fejed.
Nagyon sajgott az előző ütésektől, sőt még több ember élete van veszélyben. Walker szintén elég nehezen viselte, hogy barátja veszélyben van, így el is felejtette megkérdezni te hogy vagy.
- Rendben... Menjünk ketten. Valamelyikőjüket megtaláljuk, de ha szétválunk ők darabokra szednek... - mondtad, de ő már fejben rég máshol járt.
- Induljunk! - kezdett el futni felfelé a lépcsőn. 
Körbementetek a felső emeleten, de nem találtatok senkit. Buckyéknak sem volt nyoma. Ő végig előtted járt a pajzzsal és felkészült arra, hogy valaki megtámad titeket. Tudtad, hogyha Lemarnak bármi baja esik, ő teljesen elveszti az önkontrollját, ezért remélted nem lesz nagyobb baj. Ekkor szólalt meg Bucky az adóvevőben.
- Hé T/N! T/N!
- Itt vagyok Bucky! Jól vagy? - kérdezted félve.
- Megvan Charlotte! Megtaláltam.
- Jól van? Nem esett baja?
- Sokkos, de úgy tűnik nincs baj. 
- Ennek örülök.
- Gyere a harmadikra!
- Rendben. - válaszoltál, de John eltűnt mellőled.
Utána akartál menni, de azt se tudtad melyik irányba indult. Futni kezdtél az egyik folyosóra, ahol hangokat kezdtél meghallani. Halk volt, nem olyan mint amilyeneket eddig tapasztaltál. Egy fürdőszoba szerű helyiségbe léptél be és hirtelen fegyvert ragadtál. A vízcsap csepegett melletted, majd fellélegeztél. Lemar épp ekkor szabadította ki magát.
- T/N! - állt fel.
- Jól vagy? Bántottak? - néztél végig rajta.
- Menjünk, Johnnak szüksége van a segítségünkre! - hagyta figyelmen kívül a kérdést.
- Rendben. - kezdtetek futni a harmadik emelet felé.
Felérve mindenki ott volt akinek ott kellett lennie. Maszkos Zászlóirtók, John, Sam és Bucky. Mellette a rémült Charlotte, akinek a szemei vörösek voltak a sírástól. Éppen annyira volt magánál, hogy megvédje magát a támadásoktól. Késekkel mentek nektek, de ő csak a töltényekre volt bebiztosítva. Szemeteskukát, széket és apró tárgyakat dobott azok felé akik megtámadták őt. Közben Samnek és Buckynak is akart segíteni, de túl kétségbeesett volt. Lemarral kettéváltatok. Te Charlotte felé futottál és leütöttél valakit a vasdarabbal a kezedben. A kislányhoz aki rémülten állt ott. 
- Ne félj! - ölelted meg.
- Bucky azt mondta később megbeszéljük. - mondta remegő hangon.
- Igaz. - bólintottál, hogy visszaállj te is harcolni.
Ismét rád támadtak, sőt, most ketten is. Nyilván a leggyengébb láncszem a legkönnyebb ellenfél. Az egyik hátulról lefogott, még a másik már emelte rád az öklét, ha John nem képeli fel a pajzzsal. Te a mögötted állót fejelted le, hogy össze is esett menten. Buckyt ekkor megint késekkel próbálták letámadni, de ő már tapasztaltabb volt ebben a témában. Kettőször pörgette meg a levegőben a fegyvert, mire az a padlóba fúródott. Egy fél pillantásra csak azt kérdezte te jól vagy-e. Bólogattál, ami megnyugtatta, hogy legalább veled nagyjából minden oké. Sam épp akkor vert valakit le a szárnyával, mikor Johnnak kellett segítség. Nem értél volna oda időben, így Lemar sietett a segítségére. Végiggurult a padlón, egészen Charlotteig, aki rémülten bújt el az oszlop mögött. Karli volt, aki végül az utolsó ütést mérte a férfira. Nekiesett az oszlopnak, ahol a kislány állt és a hatalmas erőtől életét vesztette a földre érkezéskor.  Ez akkor Johnnak nem tűnt fel azonnal, de te nyomban odasiettél. 
- Lemar! Lemar! - ébresztgetted. - Charlotte... nem tudsz tenni valamit?
- Nem tudom... - tette a mellkasára a remegő kezeit. - Nem... nem tudom...
Charlotte megpróbálta felébreszteni őt, de láthatóan nem sikerült neki. Sírni kezdett a félelemtől és a halál gondolatától. 
- Lemar... - szóltál neki, de addigra már mindenki csak őt figyelte.
Ott feküdt tehetetlenül, még Charlotte minden erejét bevetette, de nem tudta feléleszteni. John is odalépett.
- Hé! Lemar... Lemar... - mondta neki odaguggolva melléd.
Senki sem tudta, hogy pont Lemar lesz a verekedés áldozata. Téged és a kislányt is ugyanúgy megrázta az eset, mint Walkert. A szemeidet eltakarva fogtad a fejedet. Nem így kellett volna történnie. John mozdulatlanul nézte barátja testét. Mikor realizálta a helyzetet, valami bekattant nála. Gyorsan felültél és a vállát fogva kezdted nyugtatgatni.
- John! John kérlek maradj velem! 
Ő maga elé bambult, még te hiába beszéltél neki.
- Nézz rám! Nézz a szemembe! Nyugodj meg, megoldjuk! - hadartad félve attól, hogy elszabadulnak az érzelmei. - Itt vagyok! Nézz rám! John!
Megérintetted az arcát, de minden hasztalan volt.
- Mondj valamit! John! Kérlek! Kontrolláld magad! Könyörgöm...
Karliék nyomban menekülni kezdtek, kihasználva a beszélgetést.
- Nem lesz baj! Itt vagyok... John... John... én itt vagyok.... - sírtál, de tudtad, hogy már elvesztetted.
Téged otthagyva indulatból törte ki az ablakot melletted és leugrott onnan. Az első embert akit meglátott elkezdte kergetni. Rémülten néztél utána. 
- Utol kell érnem! - néztél le, de inkább nem ugrottál volna. 
- Megyünk mi is. - kezdett futni Bucky, mellette pedig Sam bontott szárnyat.
Te vettél volna egy levegőt, hogy végül mégis leugorj, de Charlotte inkább segített neked. Kezeivel lesegített téged a levegőben, egészen annak az autónak a tetejéig, ahová Walker is ugrott. Ő pedig ezek után csak egy nagyobb szökkenéssel megoldotta a dolgot. Ketten kezdtetek meg a tömeg után futni az utcán. Walkernek Karli kellett és már az sem érdekelte, hogy hány civil figyelmét keltik fel. Charlotte a szérumnak köszönhetően jobb állóképességre tett szert, így nem okozott gondot neki, hogy veled maradjon. Az üvöltések és a hangos dobogások hangja miatt nem volt nehéz követni őket. Kerülővel meg is találtátok Walkert, aki az egyik Zászlóirtót támadta volna meg. Pajzsával mellkason találta, aki így hátraesett a földön. Bucky és Sam is ekkor értek oda mellétek. Te eszetlenül odafutottál.
- T/N! - kiáltott utánad Bucky.
Nem hallgattál rá, hanem John elé ugrottál. Kezeddel tartottad a felemelt pajzs egyik felét, amivel épp szétverni készült valakit Walker. Őt már teljesen elragadták az érzelmei, így még rád sem hallgatott. 
- John! Elég! - akartál erősebb lenni nála, de valahogy nem sikerült. Kitépte a kezedből a pajzsot és mérgesen végigmért.
- Állj arrébb! - kiáltott, de te kitartóan védelmezted a férfit mögötted. 
- Meg kell nyugodnod! - tartottad fel a kezed. - Nem látsz tisztán!
- Azt mondtam állj arrébb! - üvöltött rád, mire egyre többen odanéztek.
- John! Könyörgöm! Hallgass meg! Tedd le a pajzsot! - kérted.
Nem akart bántani téged, de nem hagytál neki sok lehetőséget. Buckyék nem tehettek már semmit. Túl gyorsan történtek az események. Charlotte a férfihoz bújt aki felemelte, hogy ne sodródjon el a tömeggel, elkezdett gyűlni körülöttetek. 
- Ne tedd ezt! Gondolkodj! - léptél közelebb.
- Miért nem hagyod, hogy tegyem a dolgomat? - kiabált. - Állj félre!
- NEM! - kiáltottál fel, de ő a pajzzsal egy pillanat alatt félreállított. 
Elkenődtél a földön és érezted, ahogy több kamera is veszi éppen ahogy ott fekszel. 
- Nem én voltam! - hallottad meg az utolsó szavakat.
John üvöltése után, már csak a tömeg felmordulását lehetett hallani. A hajad a szemedbe lógott. Semmit sem láttál, de csak elképzelni tudtad mi történhetett. Fel akartál állni, de a tömeg döbbent moraja, nem könnyített rajtad. Eltűrtél egy tincset és felemelted a kőről a lehorzsolt kezedet. Csípett, de a fejed jobban fájt. Elkezdtél sípoló hangot hallani. Nem akartad elhinni ami törtŕnr körülötted. Buckyékra néztél fel elsőként. Charlotte a szemeit takargatva bújt a férfihez. Nem akarta látni az erőszakot és Buck is védeni akarta ettől, aki eközben szorosan fogta  a kislányt. Valamit még oda is súgott neki, de láttad, hogy ennyit már nem bírt ki a kis lelke. Sam arca sem árulkodott másról. Döbbenten nézett végig a tömegen. Mindenki kezében telefon volt és élesen, minden szögből rögzítették az eseményeket. Talán téged kevésbé ismertek fel, mint Johnt, aki a csillagos szerelésben dolgozta fel a történteket tőled alig egy méterre. Odébb állt a holttesttől és megigazította a pajzsot, amit ismét a bal kezébe vett. Lassan lélegzett és még mindig maga elé nézett. Oda is vetettél egy fél pillantást. A pajzs csöpögött a vértől. Sosem láttad még ilyen állapotban, ilyen megaláztatásban Steve örökségét. John lassan körbenézett. Mindenki kamerázta, viszont ő mégsem zavartatta magát. Még nem fogta fel a történteket ott helyben. És ekkor pillantott rád. Ott feküdtél még mindig a földön meggyötörve, eltaposva mint egy bogár. Minden erőlködésed hiába való volt, pont úgy ahogy Walker mondta. Sam lépett oda hozzád, hogy segítsen felállni. Csalódott voltál, de a férfi szorosan megölelt.
- Nem a te hibád! 
- Sam... - kezdtél sírni. - Nem akartam, hogy ez történjen.
- Senki sem akarta ezt. 
Még ő kedvesen vigasztalt, Walker eltűnt a tömegben. Elfutott valamerre. Bucky és Charlotte néhány méterre beszélgettek egymással, mikor végre kiértek a mentők. A sziréna hangja csak jobban ráerősített a halál gondolatára, hogy vannak dolgok amik visszafordíthatatlanok. Vannak hibák, amiktől nem leszel erősebb. Sam kitartóan öltelt, de te képtelen voltál abbahagynian sírást.
- Megakadályozhattam volna... - mondtad alig érthetően.
- Te mindent megtettél.
- Úgy tűnik ez most nem volt elég. - takartad el az arcod.
A mentősök betegágyra helyezték a Zászlóirtó testét, de már menthetetlen volt. Eloszlatták a tömeget ti pedig összegyűltetek egy kis körbe. Bucky még mindig fogta Charlotteot és nyugtatta.
- Nagyon félek! - suttogta neki a lány, fel sem nézve.
- Tudom. - simogatta meg őt a férfi. - De itt vagyok, nem fognak bántani.
Rád még mindig meg volt sértődve, így oda se fordult hozzád segítségért. Samre pillantottál fájdalmasan, mikor már abbahagytad a zokogást.
- Utánamegyek.
- Nem. - tiltakozott Bucky. - Együtt megyünk. 
- Mindannyian. Ez már nem csak Walkerről vagy rólad szól. A pajzsról is. - nézett rád Sam.
- Tudom. 
Charlotte eközben Buck karjában volt és remegett, mint a nyárfalevél. Akartál volna neki valamit mondani, de megelőztek.
- Sok volt neki ez mára. - mondta a férfi.
- Tudom. Sajnálom.
- Menjünk, mielőtt túl messzire szaladna. - ajánlotta Sam, mire csak rábólintottál egyet.