Marvel Oneshots

Bucky Barnes x Reader |2.| 6. rész

T/N - a te neved
Hossz: ~9800
Kérte: -

Másnap reggel Bucky és Sam elmentek, hogy megjavítsák a hajót. A következő napok is így teltek el. Ti Sarahval néha besegítettetek. Charlotte és te a délutanjaitokat edzéssel töltöttétek. Az erejével kapott el tárgyakat, majd mikor nekitámadtál ő kivédte az ütéseket. Elégedetten figyelted, milyen gyorsan fejlődik. Aznap is az udvaron voltatok, mikor erőteljesen eltolt magától az erejével. A hajadat eltűrve mosolyogtál neki.
- Ügyes vagy! - sétáltál felé. - Jobb mint tegnap.
- Valóban? - tapsolt boldogan.
- De ne felejtsd el! Mindig koncentrálj! Nem veheti el semmi a figyelmed, mikor épp az életedre törnek Karliék.
- Pff. Vagyok elég erős. - húzta ki magát.
- Erről beszéltem. - nevettél. - Ne bízd el magad!
- Nem is csinálom! De tisztában vagyok vele, hogy gyors vagyok, erős és olyanokat szaltózok, mint Barbie abban a filmben! - mutatta meg neked a trükköt.
- Értem. - bólintottál.
A Barbie megemlítése kicsit visszahúzott a valóságba, ahol Charlotte még egy kislány. Furcsa volt úgy tekinteni rá, mint egy kezdő szuperhős.
- Nem akarsz pihenni? - kérdezted.
- Dehogy! Amióta megkaptam a szérumot, minden nappal egyre kevésbé vagyok fáradt. - ugrált.
- Lassan egy óra. - néztél a telefonodra. - Buckynak és Samnek viszünk ebédet. Nem jössz?
- Nem beszélek a robotfiúval.
- És nem mondod el, miért vagytok haragban?
- Mert gonosz volt. - morgott rád se nézve.
- Miért volt gonosz veled Bucky? - guggoltál le hozzá.
- Neeem. Veled volt gonosz. - rázta meg a fejét.
- Tessék?
- Nem kérte meg a kezed. Pedig csináltam gyűrűt is. - dobott el egy kavicsot.
- Te mégis miről beszélsz? - zavarodtál össze. - Bucky meg akarta kérni a kezem?
- Pont ez az. Hogy nem tette. Milyen ember az ilyen? Azt mondja szeret aztán még tenni se tud semmit. Ezért is nem beszélek Cass-sel. - kapott fel egy újabb kavicsot, hogy a vízbe dobja.
- Hé Charlotte! - szaladtál utána. - Hé! Mi az, hogy beszéltek Cass-sel?
- Már nem vagyunk barátok. - vont vállat. - Na és?
- Mit nem mondasz el nekem? - tetted csípőre a kezed.
A kislány csak morogva bedobott egy újabb követ a vízbe, majd megfordult, hogy keressen egy másikat. Egy nagyobbat, ami hangosabb és látványosabb, mikor a vízbe ér.
- Charlotte? - álltál még mindig ott értetlen, számon kérő tekintettel.
- A fiúk mind idióták. - válaszolta.
- Már értem honnan fúj a szél. - mosolyodtál el hirtelen, amitől a kislány összehúzta a szemöldökét.
- Sehonnan. - dobta fel a kezében a nagyobb követ, majd az erejével a tó közepéig hajította.
- Mi történt Cass-sel, hogy már nem akarsz vele barátkozni?
- Semmi különös.
- Nem tudok segíteni, ha nem beszélsz róla. - biccentettél felé, majd te is felvettél egy kavicsot.
- Miért nem Buckyról kérdezel? Az biztos jobban érdekel.
- Mert vele később is kiabálhatok. - kuncogtál. - És szeretném hallani mi nyomja a lelkedet.
- Kiabálni fogsz vele? - hagyta abba egy pillanatra a kődobálást.
- Meglehet. - mosolyodtál el.
Charlotte meglepve figyelte, ahogy te is vele együtt hajigálsz köveket a vízbe és cseppet sem zavart, hogy Bucky meg akarta kérni a kezedet. Inkább figyeltél oda őrá, mint a férfira. Újra a vízre emelte a tekintetét.
- Tegnap összevesztünk.
- Értem. - bólintottál. - És min?
- Felidegesített. Azt mondta nem tudok felmászni a fára, erre felmentem. - csobbant egy újabb kő a vízbe. - De aztán nem jöttem le. És azt mondta félek.
Charlotte felé fordultál, mert sejtetted, hogy a történet vége nem túl rózsás.
- Mi történt ez után?
- Szerinted? - vigyorodott el. - Felküldtem őt is, hogy ne féljek egyedül.
- Charlotte! - kiáltottál fel. - Azt hittem megbeszéltük, hogy embereken nem használod az erődet.
- Tudom. De ő packázott velem. - vont vállat. - Folytassam?
- Hogy jöttetek le?
- Oh, nem jöttünk le. - forgatta a szemeit. - Kiakadt amiért mellettem kellett ülnie a fán. Elkezdtünk verekedni, és ő majdnem leesett, ha nem kapom el. Nagyon közel voltunk hozzá, hogy összetörje magát. És ekkor jött ki AJ is.
- Várj, én hol voltam ekkor? - gondoltál vissza.
- Buckyval sétáltatok egyet. - rúgott el egy követ.
- Te pedig azonnal bajba keveredtél, miután mi leléptünk néhány órára... Ez szép!
- Akkor folytassam? - nevetett.
- Persze.
- Szóval kijött AJ is... - sétált a mólóra. - Megkérdezte mit keresünk a fán. Cass pedig azt mondta nem rá tartozik, ezért AJ odakiabált, hogy szerelmespár vagyunk. Cass nem szólt semmit, de én meg kiakadtam. Addig hisztiztem, amég azt nem mondta Cass, hogy idegesítő vagyok. Tehát lemásztam, mert mérges voltam rá. Azóta nem beszélünk.
- Ez nem túl meggyőző Charlotte. - léptél mellé.
- Pedig ez történt. Úgy idegesítenek a fiúk. Folyton piszkálnak mindennel, a következő pillanatban meg te vagy a király arc, aki ki tud szakítani egy fát a helyéről. - duzzogott.
- Értem, tehát úgy érzed kicsit lenéznek a fiúk?
- Jézusom nagyon! - gesztikulált.
- De azért kedveled őket, nem?
- De. - vallotta be. - Miért ilyen hülyeség az egész? Hogy lehet valakit egyszerre kedvelni és utálni?
- Nos. - nevettél fel. - Ilyenek a fiúk. Néha a falra mászol tőlük, néha pedig lehengerelnek.
- Huh. Ez nekem sok. - tette maga elé a kezét. - Nem nagyon fogok fiúkkal barátkozni, csak ha rendesek.
- Jó gondolat. - bólintottál. - Viszont nekem mennem kéne, mert Samék várnak az ebéddel. Biztos nem jössz?
- Nem beszélek a robotfiúval. - rázta a fejét.
- Meddig? - kuncogtál. - Soha többet nem beszélsz vele?
- Hát... igen. - vont vállat.
- Te tudod Charlotte. De megbocsátani is tudni kell. - indultál meg a ház felé.
A kislány nem válaszolt csak előre nézve gondolkodott. Nem tudtad, hogy ezen agyalt vagy valami máson, de örültél, hogy mélyebben elmerül valamiben. Te a házba érve felkaptad az éthordókat és kocsival elindultál a kikötő felé, ahol a fiúk és Sam barátai már reggel óta dolgoztak. Ugyanabban a kardigánban érkeztél meg, amiben Buckyt vártad azon a reggelen. Mosolyogva lépkedtél végig a fapadlón és hirtelen körülötted is mindenki mosolyogni kezdett. Bucky ekkor vette észre, hogy felé sétálsz, így lelépett a hajóról. Megtörölte a kezét és feléd lépett. Letetted mellé az éthordót és egy rövid csókkal köszöntetek egymásnak.
- Nem fáradtál még el? - kérdezted az arcát megérintve.
- Sam már hajnalban kijött. Én csak követtem.
- Ki gondolta volna, hogy egyszer egymásnak fogtok segíteni? - nevettél, majd Buck ismét feléd hajolt.
Sam ekkor lépett elő. A hajón állt és intett neked. Épp telefonált, így inkább nem köszöntetek hangosan. Bucky karjai között mozdulatlanul néztél a szemébe. Az ezredik alkalommal is ugyanolyan gyönyörűek, mint mikor először találkoztatok. Bár az első alkalomra nem biztos, hogy jó szájízzel tekintettetek vissza. Akkor még a Hydra irányította és meg akart ölni titeket Natashaval. Aznap voltatok először testközelben, neked még olyan rövid volt a hajad mint Buckynak. Fegyverrel támadt rátok, de még így el tudtatok menekülni.
- Mind gondolkodsz ennyire? - kérdezte Buck.
- Semmin. - döntötted meg a fejed.
- Azt nehezen tudom elképzelni. - mosolygott rád, mire felnevettél.
Óvatos mozdulattal eltűrt egy tincset a füled mögé, majd az arcodat megsimogatva ismét adott egy rövid csókot. Csukott szemmel hajoltál el tőle. Eszedbe jutott, hogy fontosabb dolog miatt vagyok ott.
- Hoztam ebédet. - emelted fel az éthordót.
Mielőtt Bucky bármit is mondhatott volna Sam szólt neked. Nem volt túl biztató a tekintete. El is tűnt a mosolyod, mikor aggódva lépett le a hajóról.
- Mi történt? - szakadtál ki Bucky öleléséből. - Karliról van szó?
- Nem. Torres hívott. De ehhez lehet le kéne ülnöd. - kezdte.
- Jó nekem így is. Mond csak. - erőltetted, de lehet nem volt okos ötlet.
- Charlotte szüleiről van szó. - vett egy mélyebb lélegzetet. - Az elmúlt éveket Németországban töltötték amég... Nos az anyja beteg lett. Rákos volt, nem tudták megmenteni.
A szád elé tetted a kezed és majdnem elkezdtél sírni is. Bucky kivette a kezedből az éthordót, hogy ne ejtsd el azt. A másik karjával a derekadat fogta, hogyha összeesnél, megtartson.
- És az apja? - kérdeztél vissza félve.
- Őt eltűntnek nyilvánították. - sóhajtott Sam.
- Akkor ő még él. Biztos megtalálhatjuk. - bólogattál hevesen, de a férfi csak a fejét rázta előtted. - Mi az Sam?
- A nem hivatalos jelentés szerint... egy volt Hydra bázis törmelékei alatt fekszik. Az épület nagyjából 2 éve dőlhetett össze ismeretlen okokból. Charlotte apja pedig visszajárt oda dolgozni. - mondta, mire te teljesen kétségbeestél.
- Nem... Nem... - nyögtél ki szavakat. - Sam ezt nem mondhatod komolyan! Biztos jó jelentést néztetek? Torres biztos tévedett. Átsiklott valami felett, biztos sok dokumentumot vizsgált át...
- T/N! T/N! - fogta meg a vállad, de te már sírásban törtél ki. - Hidd el, mikor először megtudtam én sem hittem el. Ezért megkértem Torrest, hogy nézze át még egyszer. Az adatok pedig stimmelnek.
- Nem! Nem! - ráztad a fejedet. - Ezt nem hiszem el. Nem.. én...
- Sajnálom. - mondta halkan Sam.
Eltakartad az arcodat a kezeddel és pánikolni kezdtél.
- Oh Istenem... - dőltél Buckynak. - Hogy mondom el neki?
- Valahogy majd... majd megoldjuk.
- Nem tudnék a szemébe nézni és ezt elmondani neki... Hé Charlotte a szüleid... már nincsenek... Vagy mit kellene mondanom? - háborodtál fel.
- Majd én megpróbálom. - ajánlotta Bucky.
- Rád még mindig ki van akadva. - ráztad a fejed.
- Pont ezért. Legalább csak az egyikünkre lesz mérges, amég visszamegyünk New Yorkba.
- Jézusom és mi lesz ezek után? Vajon mit fog mondani? Elszalad? Mi van úgy dönt megkeresi maga őket? Tudjátok miket élt át az elmúlt hetekben.
- Nem tudhatjuk, de nem tarthatjuk titokban. - nézett a szemedbe Sam. - Nem kell pont neked szembesítened vele.
- Én mindenképpen megteszem. - mondta a barátod. - Túl kell esnünk rajta minél előbb.
- Rendben. Rendben. - lélegeztél mélyeket. - Csak legyél kíméletes! Még csak 10 éves.
- Az leszek, ne aggódj! - simogatta meg a hátad. - Maradsz még ugye?
Némán bólogattál és követted őket az asztalokig. Buck mellé kuporodtál és csendben nyomtad a telefonod. Nem téged értesítettek először, de talán így jobb is volt. Sam és Bucky még a hajóról beszélgettek, te viszont már az elutazáson gondolkodtál. Szállásokat böngésztél napok óta, ahol elférhettek Buckyval ketten. De most úgy állt a helyzet, hogy lehet Charlotte is veletek marad. Eggyel több ember a lakásban. Át kellett gondolnod a helyzetet és nagyobb lakásokat kezdtél keresni. Tegnap pont egy olyan manhattani lakást találtál, ami két szobás és nincs is olyan messze a legfontosabb pontoktól. Fel sem néztél a mobilodból csak mikor megbökött a barátod a könyökével. Hirtelen emelted fel a fejed.
- Mit nézegetsz? - hajolt a készülékbe Buck.
- Elkezdtem tervezgetni a következő heteket. - sóhajtottál. - Ha Charlotte velünk marad egy ideig, akkor nagyobb lakásra lesz szükség, iskolába kell íratni, el kell vinnem minden nap és el kell hoznom onnan, közben pedig dolgoznom is kell... És tudom, hogy rád is oda kell figyelnem, mert van egy csomó elintézetlen ügyünk. De összeszedem magam és megoldom.
- Kicsit előreszaladtál az időben, nem? - rágta meg a falatot a férfi.
- És arra gondoltál, hogy hogyan rejtjük el a szuperképességét? Karliék nem fogják annyiban hagyni, hogy csak úgy megszökött velünk... Charlotteot fel kell készítenünk arra, hogy bármikor megtámadhatják és ha mi nem vagyunk ott, nincs ki megmentse. De még ha Karliékkal valahogy megegyeznénk, az iskolában nem fogja tudni rejtegetni, mert ismerem és nem tud 5 percig csendben hallgatni arról, hogy akármit meg tud emelni az erejével. A fizikai képességei is túl jók ahhoz, hogy sportolni küldjük. Azt fogják hinni, hogy gyógyszereket szed...
- Hé T/N! - kiáltott Sam.
- Tessék? - zökkentett ki a gondolatmenetedből.
- Egyenlőre még nem ezek a legnagyobb problémák. De örülök, hogy erre is gondolsz. - mosolygott.
- Sosem lehet tudni, én csak felkészülök előre. - bólogattál lassan elgondolkodva. - Viszont... lassan már ideje lenne visszamennünk New Yorkba. A lehető leghamarabb. Behívtak dolgozni, Walkernek tárgyalása lesz és ugye Charlotte... Nem tudom hogyan leszünk.
- Megoldjuk. - simogatta meg a lábad Buck. - Majd beszélek vele, ma este.
- Köszönöm.