Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sokszor tesz az ember olyat amit valójában nem is akar. Csak kicsúszik a száján, vagy csak úgy megtörténik. De veled más volt a helyzet. Te nem egyszer követted el ugyanazokat a hibákat, amik végül tönkretették a kapcsolatotokat Buckyval. Talán jobb lenne ha betegesen féltékeny lennél, mert az elfogadhatóbb, mint az amik történtek. Most is épp a Coney Islanden ültél délután, miközben sötét felhők gyűltek a fejed fölé. A pad szép lassan vesztett a hőmérsékletéből, miközben eltűnt a nap a fejed felől. Még halványan lehetett látni a naplementét, de a szürke felhők azt is kitakarták. Vöröses csíkok halványodtak el, miközben egy esőcsepp hullott a nadrágodra. A ruhádnak már úgysem számított, hisz a könnyes szemeidet már beletörölted. Érezted az eső illatát, amit a hűvös parti szél hozott magával. Ott ültél kétségbeesve, reménytelenül. Hibásnak érezted magad, miközben valahol nem csak te voltál bűnös a kapcsolatban. Újra elkezdtél sírni magányodban. Az egész part üres volt, mindenki hazamemt az eső elől, esetleg néhány biciklis suhanhatott el mögötted. A szívedet mardosta az elmúlt néhány nap magány és az, hogy ismét ugyanott tartotok Buckyval. Bármikor visszatekernéd és újracsinálnád az elrontott dolgokat. Ekkor sétált valaki a közeledbe. Nem láttad ki az, de hallottad, hogy egy pillanatra megtorpan. Pont egy levegővételnyi idő volt. Ezután megbátorodhatott, mert leült melléd. Bucky volt az. Nem szóltatok egymáshoz, te csak törölgetted a szemeidet, mire ő csak várt hátha szólsz valamit. De semmi újat nem tudtál mondani. - Kerestelek. - mondta végül a férfi. - Hát... most megtaláltál. - túrtál a hajadba. Ezután ismét csend telepedett rátok. Figyeltétek a tengert, a naplemente foszlányait, ahol végleg eltűnik a felhők mögött. - Nem fázol? Megráztad a fejed. - Rendben. - dőlt hátra Bucky. - Szeretnék beszélni veled. - Minek? - kérdeztes kicsit idegesen. -Nem tudom.- vallotta be őszintén. Nem volt számodra meglepő, hisz te sem igazán tudtad hányadán álltok, ha ideült melléd. Valamit viszont mondanod kellett. - Nekem ez nem megy. - fakadtál ki. - Nem megy... én nem tudlak téged is és magamat is tönkretenni. Csendben ránéztél és vártad hátha mond valamit. Hátha válaszol, reagál. Akármit. Gombóc volt a torkodban, a szíved a füledben zúgott. - Nekem sem megy. - rázta a fejét. Halványan elmosolyodtál az orrod alatt. - Végre valamiben egyetértünk... - mondtad halkan félve Bucky reakciójától, aki sokkal hangosabban nevetett fel. - Igaz. Ez tényleg így van. - nézett előre. Az eső lassan elkezdett cseperegni, mire Bucky felnézett az égre. - Te mindig esőben ülsz ide ki? - Csak ha szomorú vagyok. - sóhajtottál egy nagyot. - Meg fogsz fázni. - biccentett feléd. - Nem túl okos ötlet. Nem válaszoltál neki. Nem csak azért nem, mert nem érdekelt a véleménye arról, hogy vajon beteg leszel-e az esőben, hanem azért is mert máshol járt az eszed. - Nagyot hazudtunk magunkat, mikor azt hittük elég csak szeretnünk egymást. - sírtál halkan. - Tudom. - simogatta meg a vállad. - De ez nem csak a te hibád. - De, csak az enyém. - ráztad a fejed kétségbeesetten. - És korábban is minden miattam történt... - Ez nem igaz. - húzodott közelebb hozzád. - Egy kapcsolatban nem múlhat minden csak egy személyen. - Te sosem akartál engem megbántani, de én többször is megtettem. Tessék én vagyok a hibás mondjuk ki! - kezdtél megint sírni. Mintha egy kamion próbálna összenyomni, úgy érezted nem kapsz levegőt. - T/N... - húzott magához. - Ne sírj! De nem tudtad abbahagyni, sőt meg is hatott ahogy még ezek után is képes odafigyelni rád, miközben meg sem érdemelnéd. Az eső is egyre inkább szakadt miközben ti egymáshoz bújtatok. - Sajnálom. - súgta a füledbe. - Mit? - Hogy nem figyeltem oda rád. - ölelt meg. A mellkasához dörgölőztél, mint egy aranyos cica és beszívtad a ruhájának illatát. - Én is sajnálom. - szipogtad. - Nem kell sajnálnod semmit. - mondta. - Sajnálom, hogy nem becsültelek eléggé. Hogy természetesnek vettem, hogy velem vagy. Hogy irányítani akartalak, mert féltem egyszer elhagysz... - Elég. - nevetett halkan. - Ezt mondtad múltkor is. - De ez az igazság. - Az nem lényeg. - fogta meg a kezedet. - Szeretlek. A szíved kihagyott egy ütemet miközben ezt mondta. Esett az eső, eláztatok, de Buckyn volt baseball sapka, rajtad pedig kapucni. Egyre erősebben szakadt. - Én is szeretlek. De... - De? - nézett rád gyanúsan. - Ez nem elég. Tudod... Nem akarom becsapni magunkat. Ez kettőnk között nem működhet. - magyarázkodtál. - De működni fog. - mosolygott a sapka alatt. - Nem akarom összetörni a szíved. És félek lassan erre a pontra jutunk. - szorítottad erősebben a kezét. - Vállalom a kockázatot. - Bucky... - nyávogtad. - Én nem... - De. Én nem akarom feladni. - váltott erősebb hangnemre. - Nem ijedek meg az érzeseinktől, sem attól, hogy mit hoz nekünk a jövő. Meg akarom próbálni. - Megint? - kérdezted gyorsan. - Akárhányszor. - mondta határozottan. - És mindent meg fogunk oldani, minden baj, probléma... Együtt megoldjuk. Rám mindig számíthatsz T/N! Nyeltél egy nagyot. - Túl szépnek hangzik. Attól félek ez csak egy álom. És ha felébredek te már nem leszek itt. - remegtél. Kezdtél lassan fázni, ezért Bucky azonnal reagált. - Még mindig jó ötlet szakadó esőben vezekelni? - kérdezte gyanúsan. - Megérdemlem. - sóhajtottad. - Hülyeség. Mindenkinél vannak problémák. Semmi sem fekete vagy fehér. Sosem leszünk tökéletesek, de segíthetünk egymásnak fejlődni. Ha képesek vagyunk áldozatot hozni magunkért, értünk... - Szerinted akkor boldogok lennénk? - kérdezted remegő hangon. - Biztos vagyok benne. - ölelt magához. - Nem fázol még mindig? - De igen. - remegtél mellette. - Akkor gyere! - húzott fel a padról és elkezdtetek rohanni. Bucky hátra nézett megvagy-e, te pedig mosolyogva futottál felé, mikor egyszer csak megcsúsztál a vizes fán. Bucky karjai között találtad magad, aki a kezednél fogva húzott be egy száraz helyre. - Nagyon hideg van. - ugráltál a vizes pulcsidban. - Tudom. Te miért csinálsz ilyen hülyeségeket? - kérdezte nevetve. - Nem tudom. - nevettél ugrálva. Mint valami idióta úgy pattogtál a kapu alatt, miközben Bucky vigyorogva nézett téged. - T/N! - kiáltott feléd, mire meglepődve odafordultál. - Hm? - néztél oda vizes hajjal. Bucky minden szó nélkül megcsókolt, amit meglepettségedben nem tudtál hova tenni. Visszacsókoltál, ő pedig a derekadat átkarolva dőlt előre. Mikor abbahagytátok a csókolózást Bucky a szemedbe nézett, akár egy ázott kiskutya. -Mit gondolsz? Szerinted újrakezdhetjük? Egy pillanazig haboztál, de rámosolyogtál a férfira. Hevesen elkezdtél bólogatni, mikor Bucky ismét megcsókolt. Miután abbahagytátok a turbékolást, hazarohantatok az esőben. Bucky egy percre sem tudta elengedni a kezedet. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy ti ketten ismét együtt legyetek.
