❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

27. Érponok

Az idő egyre csak telik, Kahori pedig egyre jobban kiismeri magát a földeken. Mióta odaköltözött, beköszöntött a hideg, és szinte semmi sem történt. Az ellenség nem tolta oda a képét, hiszen nem volt mit ellopni. Ám miután megjön a tavasz, és a növények újra virágba borulnak, megkezdődik a vetés, és vele a problémák. Több éjszaka jelennek meg az érponok, eleinte észrevétlenül, és próbálnak magokat lopni, hogy maguk termesszék a növényt. Az egyik ilyen éjszaka éppen Kahori van őrségben. Az egyik föld felett repül, és szinte némán szeli át a teret. Általában kiüríti az elméjét, és próbál semmire sem gondolni. Főleg a palotára és az ott hagyott személyekre nem akar gondolni, akik fontosak neki.

Tehát csak repül, amikor hangos reccsenés töri meg a csendet. Megáll a levegőben, és lassú mozdulattal a jobbján lévő kardja felé nyúl. Talán csak semmiség, de jobb, ha megnézem. Gondolja, és elindul arra, ám ekkor egy nyílvessző suhan el a füle mellett. Azonnal alább bukik, mert éles fülével meghallja, ahogy újra megfeszül egy íj, és újabb nyíl kerül a levegőbe. Egészen a földre repül, ám ott már várják. A Hold fényében két alak rajzolódik ki. Érponok... Kahori megáll, még mielőtt a karmaikba nem kerülne, és alaposan megnézi őket. Élőben még eggyel sem találkozott.

A hüllőemberek magassága meghaladja a neráidákét. A felnőttek elérhetik a két métert, ehhez pedig hozzátartozik egy a magasságukkal majdnem megegyező hegyes farok, amivel képesek harcolni. A testük teljesen emberi egyébként, ám sok kis hegyes foguk van, érdes és pikkelyes a bőrük, a szemük pupillája pedig keskeny és hosszúkás. Látnak vele a sötétben, ezért mozognak éjszaka, élnek barlangokban és egyéb sötét helyeken. Az erős napfénytől meg is vakulhatnak.

Akik a herceggel akarják felvenni a harcot, ők is elég magasak, sőt jóval magasabbak, mint Kahori. Mind a ketten talpig bőrben, és csuklyában várják, hogy leereszkedjen a tündér. A harmadik társuk éppen ezért valahol a fák között lövi a nyilakat, hogy a herceg leszállni kényszerüljön. Kahori egyelőre ügyesen kitér a nyilak elől, de maga is tudja, hogy ez nem tarthat örökké. Vagy elrepül és hagyja, elvigyék a vetőmagot, vagy felveszi a harcot. Őr lévén a második mellett kell döntenie.

– Menjetek innen, amíg valakinek baja nem esik! – szólítja fel az ellenséget, amire ők nevetni kezdenek.

– Ilyen szépen még egy szárnyas sem kért minket a távozásra. Ám ettől függetlenül nem megyünk el üres kézzel, így valakinek biztos baja fog esni, és nem nekünk...

A férfi erre lekapja a csuklyáját, és hegyes fogait a herceg felé villantja. A buzogánya közben lekerül az oldaláról, és forgatni kezdi a kezében. A másik érpon is felbátorodik ettől, szablyát kap elő. Kahorinak nincs több választása.

– Jól van. A figyelmeztetés csak egyszer volt érvényes.

Egy mozdulattal elüti ekkor éppen az oldalát célzó nyilat, majd a szárnyait függőlegesbe állítja az ereszkedéshez. Másodpercek alatt a földre érkezik, de kardját már védekezésbe állítja, mivel az érponok támadásba lendülnek. A buzogány a herceg fejét célozza, ami elől elhajol, a szablya csapását pedig kivédi. Gyorsan likvidáld a gyengébb ellenfelet, hogy teljesen az erősebbre koncentrálhass. Idézi fel a tanító mestere gondolatait, majd ez alapján cselekszik. A szablyás érpon felé fordul, mert láthatóan ő a gyengébb. Mikor felé suhintja a fegyvert, Kahori kissé elrugaszkodik a földtől, és kirúgja az éles fegyvert ellensége kezéből, majd megfordul a levegőben, és egy újabb rúgással elkábítja a férfit. A másik persze nem áll tétlenül, hanem keresi a neráida gyenge pontját, vagyis mindenfelé lóbálja a buzogányát.

Kahori, miután sikeresen földre küldte az egyiket, kissé távolabb áll a nagyobb érpontól. Legalább egy fejjel magasabb tőle, és kidolgozott izmai vannak a farkáról nem is beszélve. A buzogányt úgy forgatja a kezében, mintha könnyű kis bot lenne egy kaviccsal a végén. Nem lesz könnyű elbánni vele. Keresd a gyenge pontot... Gondolja, és kieszel egy stratégiát.

– Miért akartok annyira sáfrányt szerezni? Tudomásunk szerint rátok nincs olyan hatással, mint ránk.

Az érpon kissé komorabb lesz erre, és mivel nem ismeri fel, hogy a herceg ezzel akarja elterelni a figyelmét, válaszol is.

– Azt hiszitek, olyan sokat tudtok rólunk, mi?! Annyi sáfrányt, amennyit évente szerzünk, semmit sem bizonyít.

– Akkor keressetek máshol. Elég nagy ez a bolygó, hogy békésen megférjünk egymás mellett. – közben elindul egy láthatatlan kör mentén, hogy az érpon oldalához férkőzőn.

– Az egész kontinenst átkutattuk utána, de sehol sincs. Ahogy a szent Kadupul virágotok sincs meg. Ti jogtalanul magatokévá tettétek, és úgy használjátok, mint a sót. Pedig pontosan tudjuk, hogy havonta is elég lenne belőle ennetek ahhoz, hogy örökké éljetek.

Kahori ezen eléggé elgondolkodik. Valahol igazat ad a férfinak. Tényleg szükségtelen napi szinten fogyasztaniuk a növényt, de már annyira hozzászoktak az évezredek alatt, hogy az adagok csökkentése eszükbe sem jutott. Az érpon utolsó szavai zökkenti ki végül.

– Jogtalanul sajátítottátok ki a természet ajándékát, ezért nekünk is szabad jogtalanul elvenni tőletek!

Ezzel részéről befejezi a csevejt, és nagy iramban támad neki a hercegnek. Kahori felemelt karokkal várja, majd kitér az első ütés elől. Ám az érpon gyorsabban vág vissza, mint gondolná, így elveszti kicsit az egyensúlyát, és hátra tántorodik. A támadás éppen csak súrolja a lábát, ezért kap egy horzsolást. Egy gyors szárnycsapással visszaállítja a pozícióját, és ezúttal ő támad. Két kezével markolja meg a kardot, az érpon oldalára céloz. Csakhogy a hüllő erre oldalra fordul, és méretes farkával megcélozza Kahorit. Éppen sikerül erre hátra ugrania, és meglátja, amit eddig keresett. Tehát ez a gyenge pontod. Vigyorodik el kissé, mert kiötli a végső stratégiát. A levegőbe röppen, ahol a buzogány már nem éri el, aztán elrakja a kardot, és lekapja másik oldaláról a nyílvetőjét. A fák közé céloz elsőnek, ahol egy fájdalmas jajgatás jelzi, hogy eltalált valakit, majd az alatta dühöngőhöz fordul.

– Akár miért is csináljátok ezt, a lopás az lopás. Szóval ne gyertek ide vissza többet, mert én védem ezt a földet!

Azzal nyilakat indít az érpon farka felé, és az egyik el is a találja a végét. A lény felordít, ugyanis a herceg nagyon jól észrevette, hogy a testrészének az a vége el van törve. Tisztában van azzal is, hogy így egyedül nem tudja elintézni a neráidát, ezért fütyül egy hangosat, majd a földön heverő társához szalad, a hóna alá nyúl, és elindul vele az erdő felé.

– Nem ez volt az utolsó találkozásunk tündérfiú.

Kahori nem felel erre, hanem követi őket a szemével, és az íjvetőjével. A harmadik érpon is előtűnik, erősen vérzik a karja, de nem törődik a herceggel, hanem a társai után fut.

Könnyedén véget vethetnék ennek. Kahorinak csak szíven kéne lőnie a három érpont, annyival is kevesebben lennének. Ám még sem teszi. Hagyja, hogy elmeneküljenek, mert nem az ő tiszte eldönteni, ki élhet és ki nem. És valahol legbelül megrengette az érpon szavai. Valóban jogtalanul sajátították ki az aranysáfrányt? Miért nem adnak nekik belőle, hiszen valóban tonna számra állnak a raktáraikban a virágból. Nem igazán érti, így már azt sem, jogos-e a harc, amit a hüllőkkel vívnak. Ám erről sincs tiszte dönteni.

Mikor a terep kitisztul, visszaaggatja oldalára a fegyvereit, és leszáll egy fára. Megvizsgálja a lábán a horzsolást, amiből közben kiserkent a vér. A hold állásából megállapítja, hogy már csak egy órát kell őrködnie, utána jön a váltás. Leápolja hát a sebét, és folytatja a munkáját, ezúttal érponokkal a gondolataiban.