❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

46. A megemlékezés

A neráidák világán nem szokványos egy temetési szertartást. Főleg azért nem, mert ritkaság számba megy. Kevesen halnak meg, és azok is távol a palotától és a sűrűn lakott részektől. A csatában elhullottakról csak a közeli barátok emlékeznek meg. Akik végelgyengülésben halnak meg, mert nem akarnak örök életet adó aranysáfrányt enni, azokról inkább nem is beszélnek. Ám egy olyan nagy királynő, mint Clívia hercegné, illő temetést érdemel – még akkor is, ha önként vetett véget annak.

A szíve pár nappal azután adja fel a harcot, miután Kahorival és Magnoliával beszélt. Bár a legtöbbet tudják az okát, még is megrendíti őket a hír. Majdnem az egész nép gyászba borul, hogy tiszteletüket fejezzék ki a volt királynő iránt. Ez azt jelenti, hogy a megemlékezéséig – ami a halálától számított öt nap múlva tartandó –, sötétvörös ruhát öltenek magukra.

Egy halott neráida testét el szokták égetni mindenki előtt, ezért naplemente környékén szokták elkezdeni. Ez alkalommal is így történik. A Nagyréten gyűlnek össze az emlékezni vágyók a megfelelő öltözetben. Ott az arra kijelölt satellesek Clívia virágát – amiről a nevét kapta – osztogatják az érkezetteknek. A nő teste középen áll egy díszes faragású fa koporsóban, körülötte pedig már az elrendezett farakás. E köré gyűlnek a tündérek. Mikor elérkezik az idő, akkor a király vagy a királynő – ez esetben Lithodora mond egy rövid beszédet. Rengetegen eljöttek egyébként. Kiáll középre, és azt mondja:

– Kedves neráidák. Nem kisebb alkalomból gyűltünk össze, mint hogy megemlékezzünk múltunk egyik ismert királynőjéről, Clíviáról. Sokan vannak itt közöttetek, akik abban az évezredben születtek, és sokan vagyunk, akik csak nem régen ismertük meg őt. Clívia bölcsességgel uralkodott férjével, ám nem is e miatt lett annyira híres. Ő világunk egyik legkülönlegesebb tulajdonságával született, az énektudással. Ezt pedig mind megtapasztalhattuk az elmúlt évszázadban, amikor megalakult világunk első kórusa, amit Clívia koordinált. Ezért sosem lehettünk neki elég hálásak – kis szünetet tart, mert a következő mondandója nem lesz túl kellemes. – Talán sokan tudjátok, hogy mi is Clívia elhalálozásának oka. Ő már évszázadok óta nem fogyasztott a legbecsesebb kincsünkből, az aranysáfrányból. Ezt a viselkedést a legtöbben elítéljük, ám Clíviának jó oka volt arra, hogy így tegyen. Férje, Jacob király (Hamvaskáról kapta a nevét) körülbelül két évezrede halt meg egy érponok miatti támadásban. Clívia pedig nem óhajtott örökké élni szeretett férje nélkül. Valahol érthető. Így hát a teste lassan megöregedett, és öt napja érte el a vég. De erről nem is szeretnék többet szólni. Mindannyian reméljük, hogy az Istennőnk kegyes volt hozzá, és az életében tett jóságáért megjutalmazza. Tegyük hát meg tiszteletünket Clívia volt királynő előtt.

Ezzel a beszéd véget ér. Lithodora a máglya felé fordul, és a kezében lévő virágot rádobja a koporsóra. Ezután a király is megteszi ezt. Majd egyszerre Kahori herceg, Canna hercegnő és Magnolia. Ők utána picit arrébb lépnek, pontosabban az odakészített hangszerekhez. Kahori leül a zongorához és játszani kezd. Magnolia pedig magához veszi a hegedűjét, és a megfelelő résznél csatlakozik a dalba, amit ketten írtak Clívia emlékére az elmúlt pár napban. A király egyébként nem volt elragadtatva az ötletért, de egy halott akaratával ő sem szállhatott szembe. Így engedéllyel és felügyelettel a két tanítvány megírta e dalt.

Miközben ezt játsszák, minden jelenlévő rádob egy-egy virágot a sírra. Majd meggyullad négy fáklya, és minden irányból lángra lobbantják a testet. Többen is sírni kezdenek e láttán, mint például Canna, akit Clívia születésétől fogva maga mellett nevelt. Lényegében a lányaként, bár ezt a kifejezést ritkán használják a tündérek. Magnolia is hullajtja a könnyeit, miközben hegedül, de az nem zökkenti ki. Egészen addig játszanak, amíg a tűz eléri a csúcs pontját, és már minden ég. Aztán ő és Kahori egymás mellett állva nézik a tüzet. Némán búcsúznak el szeretett tanítójuktól és jó barátjuktól, akitől annyi mindent köszönhetnek.