❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

53. Utazás alatt

A szerelmes pár nem akar tovább maradni egy percet sem. Utoljára ellenőrzik a dolgaikat, az élelmet, majd Magnolia ír egy levelet Adonisnak és Fréziának, mert úgy még sem akar elmenni, hogy tőlük el ne búcsúzzon. A levél természetesen kissé árnyalt, de bízik abban, hogy barátai megértik majd. El is hagyják a házat, a levelet pedig út közben becsúsztatják az emlegetettek ajtaja alá. Mindkettőjük szíve kissé nehéz amint elhagyják a központot, de csak szótlanul repülnek az éjszakába a szabad ég alatt.

Északi irányba tartanak még pedig komoly indokkal. Ott van a legközelebbi sáfrány föld, ahonnan szerezniük kell maguknak a növényből, mivel egyikőjüknek sem volt valami sok a készletében. Az út viszont egész éjszaka tart. Majdnem feljön a nap, mikor odaérnek. Leszállnak az egyik nagy fára, ahonnan belátni a földet, viszont az őrség nem tudja kiszúrni őket. Ekkor Kahori a lányhoz fordul.

– Figyelj rám. Repülj tovább ebbe az irányba – mutat tőlük jobbra egyenesen. – Meg fogod találni a szállásokat. Maradj a lombok között. A legmagasabb fa legtetején van az enyém, oda nem mehet be senki. Ki van ráírva, hogy Főparancsnok. Egy óra múlva fognak csak ébredezni a munkások és lesz őrségváltás, szóval menj be és zárkózz be a hálószobába.

Magnoliát nagyon kifárasztotta ez a repülés, amúgy sem volt ereje teljében, de erre kissé összeszedi magát és aggódva néz szerelmére.

– Miért? Te addig hová mész?

Kahori a tenyerei közé veszi az arcát és elmosolyodik.

– Én is megyek majd utánad, de először meg kell mutatkoznom a többieknek és parancsokat osztogatni. Na meg, elhintek némi hamis információt a tartózkodásomról a későbbiekhez. Szóval nyugodj meg, oké? Nemsokára jövök.

Magnolia bólint, aztán váltanak egy rövid csókot. A lány átveszi azt a táskát a férfitól, amiben a túléléshez szükséges dolgaik vannak, aztán indul arra, amerre mutatta neki. Hamar eltűnik a fák között, ezért Kahori leereszkedik a földekre, és megkeresi az őröket. Azok tisztelegve fogadják.

– Parancsnok. Nem vártuk mostanra önt – mondja teljesen őszintén az egyik satelles férfi.

– Tudják, a jelöltség miatt felborult a rend, ezért előbbre hoztam az ellenőrzést. Bejárom majd mindegyik földet, itt kezdtem aztán keleten folytatom. Kérném ehhez a segítségüket...

Kahori elmondja, hogy aznapra ott marad. Pihenni fog pár órát – ami alatt ne zavarja senki – aztán délután mindenkivel el akar beszélgetni a munkáról. Csak utána fog tovább állni. Az őrök ezt elfogadják, aztán otthagyja őket és elmegy a raktárhoz, amiben a learatott fűszert tárolják. Beszél az ottaniakkal is, aztán ellenőrzés álcája alatt bemegy a zsákokhoz – ezt amúgy is csak ő teheti meg éjszaka –, és elrak a fűszerből elegendőt a negyven évre.

Az aranysáfrány fogyasztásról azt tudni kell, hogy a mennyiség nem fontos. Egy neráidának elég lenne egy hónapban egyszer ennie belőle egy kanállal, és máris hat rá a varázs ereje. Szóval Magnoliának és neki bőven elég fél kilónyi adag ahhoz, hogy az ezer év végéig kibírják. Ezt elteszi a táskájába, aztán már repül is a szállására.

A faházban némaság és sötétség fogadja, ezért Kahorit elfogja az idegesség. Talán Lia nem talált ide? De akkor, hol lehet? Felrohan a fából kifaragott lépcsőn és kopogás nélkül benyit a szobába. Minden cucc ott hever a földön, a lány pedig egyetlen gyertya fényénél éppen egy szál törölközőben ácsorog, és a haját törölgeti. Kahori egy pillanatra megmerevedik a látottakon, Magnolia pedig hátra ugrik a döbbenettől, a félig vizes haja a vállára omlik, a vízcseppek pedig végig csorognak a meztelen bőrén. A férfi arcát elönti a forróság, de erőt vesz magán és hátat fordít a lánynak.