7. Titkos képesség

65 5 0
                                    

A palotán kívül a satellesek körében minden a megszokott rend szerint zajlik. A földeken is nyugalom van, az aranysáfrányt szaporítják, majd learatják, és az elmúlt években nem volt ellenséges mozgás. Az érponok meghúzzák magukat, vagy éppen valami tervet eszelnek ki a sáfrány megszerzésére, de ezt senki nem tudja. És sokakat nem is érdekel, közöttük a dada Vincát sem, mert ő a neveltjeivel van elfoglalva.

Ahogy telik múlik az idő, egyre jobban bontakoznak ki a gyerekek személyiségjegyei, erősségük, gyengéjük. Tizenöt éves korukra az egymás iránti érzéseik és a kötelékek is egyre szorosodnak, vagy éppen gyengülnek. Hell, Rham és Pilea tartja magát a három védelmezőnek, akik a házat felügyelik, egyben a rendbontók és hangoskodók. Jázmin próbál uralkodni a többiek felett, ám senki nem hallgat rá, egyedül Frézia barátkozik vele, de csak ezért, mert tart kicsit tőle, és együtt piszkálhatják Magnoliát. Azt a lányt, akit a többiek a legkülönbnek tartanak, ezért nem is nagyon barátkoznak vele, inkább elviselik a jelenlétét. Ám ez nem tart így sokáig. Adonis, aki egyébként a „vezetőjük", legérettebb és legokosabb, rá hallgatnak a többiek. Ő az, aki nem sokáig bírja elnézni, hogy Liát kiközösítik, ezért barátkozni kezd vele, és igazából érdekli. Bár a kislány eleinte még vele is távolságtartó, végül felismeri, hogy az aranyhajú fiú jót akar, így barátok lesznek.

Vinca természetesen mindennek tanúja, de szándékosan nem avatkozik közbe, mert nem akarja gátolni őket az ilyesfajta szociális fejlődésben. Érettnek gondolja őket ahhoz, hogy maguk között megoldják a problémákat, ami végül is sikeresnek mondható. Amióta Adonis és Magnolia elválaszthatatlan barátok, azóta a három fiú is szívesebben játszik a kislánnyal, sőt előfordul, hogy még Jázmin piszkálódásától is megvédik.

* * *

Pár évvel később, mikor már a huszadik életévüket töltik a gyerekek, lassan az is kezd felszínre jönni, kinek milyen a fizikai és szellemi állóképessége, ami majd a tinédzser korukban teljesedik igazán. Vinca már előre látja, hogy Frézia kézművesség terén sikereket fog elérni, mert olyan szépen fest, mint senki más a csoportból, és megdöbbentően arányos szobrokat tud csinálni gyurmából, agyagból. Mind a négy fiú szeret fakardokkal harcolni, és talán némelyikükből katona is lehet. Jázmin és Lia egyelőre semmilyen kiemelkedő képességet nem produkál, bár a kötekedő kislány tehetségesnek látszik a konyhában, ám a nevelőjük még nem nagyon hagyja, hogy felügyelet nélkül ott tevékenykedjen.

Egy dolog ekkor tájt még nem derül ki a gyerekekről. Hogyan viszonyulnak a zenéhez. Pontosan ezért Vinca úgy dönt, ideje, hogy azt is tanuljanak. Bevezeti a zenei foglalkozást, ami heti két alkalmat jelent, és megmutogatja a gyerekeknek a hangszereket, amiket választhatnak. Ketten furulyát, hárman zongorát, ketten pedig a gitárt választják. Magnoliának nagyon nehezen esett a választása a zongorára, mert mindegyik hangszer tetszett neki, persze Jázmin azt szűrte le ebből, hogy a társa azt az eszközt keresi, amiben a legkevésbé béna. De ez sem így történt.

Lia mutatja a legjobb fejlődést a többiek közül a zenében. Mintha érezné a zenét a lelkében, szinte azonnal megjegyez minden hangot. Vinca ezt roppant érdekesnek találja, ezért ki is gondolja, hogy nehezebb gyakorlatokat és darabokat tanít meg a lánynak, mint a többieknek. Magnolia hónapok múlva jóval felülmúlja többieket, amit a másik két lány nagyon irritálónak talál, főleg Jázmin, mert ő is zongorázni tanul. Akkor egyikőjük sem sejti, mit is rejt még a rózsaszín szárnyú lányka lelke.

* * *

Egy évvel a hangszer tanulás kezdete után érdekes, sőt hihetetlen dolog történik az egyik őszi napon. A kis csoport befejezi az aznapi olvasó órát, majd a felnőtt nő azt mondja.

❀ Múlhatatlan Virágzás ❀Onde histórias criam vida. Descubra agora