❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

57. Visszatérés

A szerelmes pár már az elhatározásuk másnapján visszaindul az ősi városból a jelenkori neráidák területére. Nem állnak meg és nem időznek sehol sem az úton, mert a birtokukban lévő információt fontosabbnak tartják a saját egészségüknél is. De még úgy is, hogy szinte alig visznek csomagokat, sokáig tart az útjuk ­— minden mást otthagytak az őrtoronyban. Csak aludni állnak meg, és az északi sáfrány föld közelében, ahol is döbbenve látják, mennyire kihalt. Azt és a többi termőföldet kiürítették, sőt senki nem őrzi már őket. Ezt igen aggasztónak találják, ezért óvatosan ugyan, de belépnek a neráidák területére, és meg sem állnak a központi településig.

Szerencséjükre naplemente után érnek a házakhoz, és be is mennek Magnolia otthonába. Azt találták ki, hogy mindent oda tesznek le, és csak magukat viszik a palotába. A házban látszik, hogy járt ott valaki korábban. Nyitva vannak a szekrények, de a nő szerint nem vittek el semmit. Úgy gondolják, csak ellenőrizték, hogy mit vittek el magukkal a szökésük alkalmával. Ők a bizonyítékokat – a jegyzetes tekercseket és az érponokról szóló könyvet – biztonságban elhelyezik Magnolia hálószobájában. Az eljegyzési gyűrűket is leveszik, amit pedig az egyik falon lógó festmény mögötti mélyedésbe rejtenek. Szürkület lesz, mire onnan elindulnak, ám ekkor Kahori még a karjánál fogva megállítja Magnoliát, és a következőket mondja:

– Őszinte leszek veled kedvesem. Nagyon rossz előérzetem van, és nem vagyok biztos abban, hogy a tervünk beválik. Talán már mindenhez késő, de akkor is el akarom mondani neked, hogy nem bántam meg, amiért téged választottak. Mindennél és mindenkinél jobban szeretlek és ez soha nem fog megváltozni.

Magnolia elérzékenyülve figyeli a zöld szempárt, és a mondandó végén szorosan megöleli.

– Én is így érzek Kahori. Bármi fog történni velünk, mindig a tiéd leszek.

Utoljára még megcsókolják egymást, aztán fejükre húzzák a köpenyüket, és repülnek az égi palota felé.

* * *

A palota is, mint minden más, szinte kihaltnak tűnik. A nagykapunál már őrök sem állnak, csak néhány herceg van beosztva, akik őrzik az ott maradott evegníseket. Ennek hála a pár szinte észrevétlenül jut be az épületbe, egészen addig a folyosóig, ahol a király tartózkodik. Az ajtaja előtt viszont már két képzett satelles őrködik. Kahori és Magnolia hallótávolságon kívül összedugják a fejüket, és a lány azt mondja:

– Nem lenne jó ötlet, ha mind a ketten odaállítanánk. Talán azonnal elfognának minket. Mit gondolsz?

Kahori az állát vakargatja, amin már több napos borosta van a rendes tisztálkodás kihagyása véget, aztán felel kedvesének.

– Igazad van. Talán egyenesen Plectr elé vihetnek, de az is lehet, hogy a szökésünk után rögtön a börtönben kötnénk ki. Elterelem a figyelmüket, te pedig menj be hozzá, és mondd el, amit megtudtunk...

Lia hevesen rázza a fejét, és a két tenyere közé veszi a hercege arcát.

– Nem. Én fogom elterelni a figyelmüket, és te fogsz bemenni hozzá. Engem bizonyos, hogy meg sem hallgatna, de téged talán igen. Így nagyobb esélyünk van arra, véget vessünk ennek. És ha engem be is zárnak, bízok abban, hogy te kiszabadítasz.

Kahori tétovázik pár másodpercig, de belátja, hogy szerelmének igaza van. Talán ő az egyetlen, akire még a király hallgatni fog, ha ész érveket sorakoztat fel neki. Ezért bólint a lánynak egyetértése gyanánt. Magnolia halványan elmosolyodik, és egy gyors puszit lehet a férfi arcára. Szívében ugyan nagyon fél, de azonnal a tettek mezejére lép. Lehajtja fejéről a csuklyát, és egyenesen az ajtó felé lépdel. A két őr először csak végig néz rajta, majd az egyik a meglepettségtől vezérelve a lány felé rántja a kardját. Magnolia megáll erre, és közli, hogy beszélni akar a királlyal. A nyugodtabb satelles ekkor tájékoztatja, hogy senki nem léphet be hozzá, és különben ő ellene elfogatási parancs van. Ne álljon ellen, hanem menjek velük.