❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

11. Elhatározások

A palotába visszajutni igen könnyű feladatnak bizonyul a hercegnek. Már pontosan tudja, ki, merre szokott járőrözni, így csak jókor jó helyre kell repülnie, és már ott is van a szobája ablakában. Benyomja az ablakot, ám a zár nem enged. Azonnal ideges lesz, és erősebben próbálja, de még úgy, hogy szobatársa ne ébredjen fel, ha esetleg már visszaért a bálból. Mi a fene van már ezzel?! Szitkozódik, mert csak nem akar engedni, ráadásul tudja, hogy hamarosan befordul egy őr a mellettük lévő toronynál, és biztos meglátja. Ekkor azonban megjelenik Angust feje az ablakban, és önelégült vigyorral támaszkodik a párkányra.

– Engedj be! – artikulálja neki Kahori, és a zárra mutogat, közben pedig a szeme sarkából a környéket a figyeli.

Angust erre komótosan ráteszi a kezét a kilincsre, és lenyomja. Kahori nem vár, hanem benyomja az üveget, és szó szerint bezuhan a szobájukba.

– Helló. Jót repkedtél? – kérdezi a bronzhajú, miközben barátja feltápászkodik a földről.

– Ezt direkt csináltad? – kérdezi Kahori összehúzott szemöldökkel, mert kissé felspannolja magát barátja viselkedése miatt.

– Nos, igen. Már nem bírok a kíváncsiságommal, hogy mégis hová tűnsz el órákra ilyen alkalmakkor.

A fiatalabb herceg kicsit megenyhül, ugyan akkor értetlenül néz vissza rá.

– Te tudsz a szökéseimről?

– A szobatársad és egyben a legjobb barátod vagyok. Szóval igen, tisztában vagyok vele. Jó a szemem, így nem kerültem el, hogy nem fekszel az ágyadban. Tehát, mesélj!

Leül az ágyára, és úgy fürkészi barátját, aki leveszi a köpenyét, szintén leül az ágyára, majd leveszi a bakancsát. Aztán sóhajt, és semleges arcot vágva néz Angustra.

– Hallgattam a korábbi szavadra, és lazítottam. És a mai bál sem derített jobb kedvre.

– Azt megértem. De hová szöktél, mit csináltál, és kivel?

Az utolsókat sejtelmes hangsúllyal kérdezi, így Kahori gyanakvón néz rá.

– Ne képzelődj, mert senkivel. A partra szoktam menni, és bámulni az eget főképp. Bár valószínű, hogy ez volt az utolsó alkalom.

– Pedig ez jól hangzik. Szóval, miért?

Kahori nem igazán tudja, mit feleljen erre. Mert az ott töltött idő neki felfrissülést nyújtott, de az idegen lánnyal való találkozása kicsit elgondolkodtatta. Hogy a szabályszegésekkel nem fog előrébb jutni, inkább keményebben kell dolgoznia a céljaiért, és azért, hogy a többiek elfogadják. Főleg, ha ő akar lenni a király. És azt is jól tudja, ha visszamegy a partra, megint találkozhat a satelles lánnyal, amit nem tart jó ötletnek. Így le kell zárnia az ügyet. Jelentőség teljesen Angustra néz, és azt mondja.

– Ez az este most másmilyen volt. Mert most valóban nem voltam egyedül.

– Na. Tényleg? – hajol közelebb a sráchoz, de Kahori nyugodtan folytatja.

– Igen. Azután szállt le oda, mikor én már ott voltam...

Elmeséli barátjának a történteket, persze azt kihagyja, hogy együtt is énekeltek. Azt még neki sem akarja elmondani. Angust figyelmesen hallgatja, elgondolkodó arcot vág közben, és a mondandó végén pár másodperc csend után szólal csak meg.

– Tudod mit? Szerintem ez nem volt véletlen.

– Hogy érted? – értetlenül néz a szemébe, Angust viszont elvigyorodik.