❀ Múlhatatlan Virágzás ❀

39. Megtorlás

A Nászünnep előtt ismét nagy a fennforgás. Az érponokkal történő összecsapások miatt – amik egyre csak sűrűsödnek – a király majdnem lemondja az egész ünnepet. Lithodora beszéli rá, és mondja, hogy ne csináljon semmi butaságot, így az ünnep még is menetrend szerint lesz megtartva.

Magnolia nagyon örül ennek, mert annyi dolga lesz, hogy ideje sem lesz búslakodni, és bensője ürességet megtöltheti valami mással. A bizalmatlansága amúgy is része a jelenlegi énjének. Bár Sparaxisszal egészen jóban lettek, még sem tud feloldódni a társaságában. Attól fél, hogy ő is át fogja verni. Szabad napjait Adonnal és Fréziával tölti, akik mindenféle hülyeséggel próbálják elterelni a figyelmét, de az sajnos nem mindig segít neki. És végső soron ott van még a Clíviával való kapcsolata. Mióta tudja, hogy az idős királynő egész végig tisztában volt Kahori kilétével, még sem mondta el neki, azóta kerüli. Csak szükség esetén áll szóba vele a próbák alatt. Ám ezt a volt királynő nem akarja annyiban hagyni. A Nászünnep előtt a sok próba egyike után a többiek előtt mondja a lánynak.

– Magnolia, te ne menj el rögtön a próba után, mert a szólóddal kapcsolatban van veled beszélnivalóm. Nem vagyok megelégedve néhány hanggal.

Magnolia még csak nem is sejti, hogy ez hazugság, mivel nagyon szívén viseli a teljesítményét és a tökéletes hangokat. Így kérdés nélkül marad. Mikor már mindenki elmegy, akkor leülnek egymással szemben, és Lia naivan azt kérdezi.

– Melyik hangokat kell kijavítanom?

– Egyiket sem – válaszolja teljesen nyugodtan Clívia, Lia viszont értetlenül fogadja ezt. – Az előadásod idén is tökéletes lesz. Azért akartam, hogy maradj, mert meg kell beszélnünk a történteket. Jogosan haragszol rám, ám nekem is jogom van megvédeni magam. Nem fer a kérésem?

Lia oldalra viszi a tekintetét, és azt válaszolja.

– De, fer.

– Rendben. Akkor most kérlek, zúdítsd rám az összes sérelmedet. – Magnolia rá emeli a tekintetét kérdőn. – Jól hallottad. Gyerünk.

Elsőre a lány nem tudja, ezt most komolyan gondolja-e, de az evegnís tekintetéből az sugárzik, hogy igen. Szaporábban kezd lélegezni, kissé el is vörösödik, majd belekezd.

– Végig tudtad, hogy herceg! És láttad, hogy egymásba szeretünk. És nem szóltál, hogy ne csináljuk. Hagytad, hogy boldogok legyünk, pedig az nem tarthatott örökké! Királynő voltál, még is figyelmen kívül hagytad az egyik legfontosabb törvényünket. – A szemét elhomályosítják a könnyek, szavai is egyre erőteljesebbek, ám Clívia ezt nyugodtan tűri. – Azt hittem barátok vagyunk, bíztam benned, de te is átvertél, mint ő...

A mondata végére elerednek a könnyei, és ökölbe szorítva a kezét pityereg. Clívia csendbe marad egy darabig, majd nyújt neki egy zsebkendőt, és belefog a saját mondandójába.

– A vádak egy részében igazad van. Ám az átverést túlzásnak érzem. Kérlek, hallgasd végig, amit el szeretnék mesélni neked, és talán meg fogsz érteni.

Magnolia bólint, hiszen a nő szó nélkül meghallgatta a kitörését, és mindentől függetlenül kölcsönösen tisztelik egymást.

– Kahorit már baba kora óta ismerem.

Magnoliának a férfi neve hallatán görcsbe rándul a gyomra, de nagyon figyel.

– Neked elárulom, de lényegében miatta alapult meg a kórus. – A lány szemei elkerekednek. – Csak énekszóra volt hajlandó elaludni, ezért a király összehívta az ország összes énekesét, és én lettem Kahori altató dadája. Nem fogok hosszan nosztalgiázni, csak annyit mondanék, hogy láttam felnőni. Mindenben tehetséges volt. A harcban, a zenében, a műveltségben, így lett a király kedvence.