Strange Feelings (M.V.)

2.fejezet

Lassan már egy hónap is eltelt, mióta Max Verstappen járt nálam. Azóta nem hallottam róla, de gondolom folytatja a versenyt ahogyan eddig is.
Mára szerencsére végeztem a munkámmal, így elindulhattam hazafelé. Mivel már elég késő volt, így egy gyors vacsora mellett döntötettem,de előtte még a boltba is be kell mennem.
Épp a sorok között lavíroztam, amikor véletlenül neki mentem valakinek.
-Jaj, elnézését, nem láttam. -szabadkoztam egyből, fel sem nézve az illetőre.
-Semmi baj Dr.Delon. Nem hittem volna, hogy így fogunk újra találkozni.-amint meghallottam amit mondott ,egyből felnéztem rá.
-Mr. Verstappen, ne haragudjon hogy magának mentem.-hiába volt rajta a maszk, látni lehetett a szemein hogy jól szórakozik.
-Semmi baj doktornő. Ennyire lefárasztotta a munka?
-Mondhatjuk úgy is, de szimplán elbambultam. Még egyszer nagyon sajnálom, hogy nem figyeltem és magának mentem.-kértem tőle újra elnézést.
-Már mondtam hogy semmi baj, ez előfordul mással is. Remélem ez miatt nem kell elmennem egy újabb beszélgetésre.-nevetett fel, hiszen az első találkozásunk pont egy baleset miatt történt.
-Hát, ha rajtam múlik akkor engedélyezem a versenyt.-mentem bele én is kicsit ebben a szituációba.
-Nagyon köszönöm.-kicsit megállt a beszélgetés, ezért elég kínos volt a helyzet.
-És hogy van? Mármint, hogy érzi magát?-kiváncsi voltam kicsit, hogy milyen érzések vannak benne.
-Köszönöm jól. Elég jól alakul a verseny. Gondolom őn még mindig nem követi, igazam van?
-Hát nem igazán. De lehet egyszer majd megnézek egy versenyt.
-Higgye el, nem bánja meg. Lehet a végén még beszippantja a forma-1 világa.
-Nem lehet tudni. De nem szeretném feltartani, biztos rengeteg dolga van még.
-Jelenleg pihenek a héten, hiszen most nem lesz verseny. De gondolom önnek nem áll meg a munka.
-Hát nem. De nem panaszkodom miatta. Szeretem amit csinálok.-mosolyogtam fel a férfira, bár a maszk miatt nem látta.
-Volt szerencsém hozzá, hogy lássam. De nem szeretném tovább feltartni. Jó volt újra találkozni önnel doktornő, még annak ellenére is, hogy nekem jött.-kicsit kuncogott egyett.
-Magával is. És sok szerencsét a további versenyekhez.-gyors elköszönés után már indultam is tovább a sorok között.

-Szia anya-öleltem meg anyukámat amint beértem a házba.
-Szia kicsikém. Azt hittem előbb jössz majd.
-Volt még egy kis dolgom, így kicsit később indultam el. Nagyon jó illatok vannak.-indultam el a konyha felé.-Apa?-fordultam hátra.
-Dolgozik. Nem sokára ő is hazaér. Tudod milyen, hiába van vége a műszaknak, ő még ugyan úgy bent marad.-hát igen, apa már csak ilyen. Ő sebész, és a legjobb a szakmájában. Minden vágya az volt, hogy én is az legyek, de sajnos ez nem jött össze. Én nem rajongók azokért a dolgokért amiért ő, így inkább a pszichológia felé vettem az irányomat. Ebből voltak kisebb vitáink, de ennyi idő után már kezdi elfogadni hogy én ezt szeretem csinálni.
-Megjöttem!-kiáltott be a konyhába.
-Á, meg is jött. Na akkor lassan vacsorázhatunk is.-indult ki anya a konyhából, így én is mentem utánna.
-Szia drágám.-köszönt apa anyának, amint észrevett csak megállt a kanapé mellett.
-Szia apa.
-Szia Vanessa. Mikor érkeztél?-jött oda hozzám és ölelt meg engem is.
-Csak nemrég.
-Nagy volt a forgalom?-kérdezett rá, hátha az miatt késtem kicsit.
-Nem, volt még egy kis dolgom.
-Munka?
-Igen. Kicsit később indultam el.-remélem nem teszi szóvá ismét.
-Hát persze, munka.-indult el a konyha felé, ott hagyva minket a nappaliba.
-Gyere kicsim, vacsorázzunk. Apáddal meg ne törölődj, lehet nehéz napja volt.-karolt át anya és húzott a konyhába.
Miután megterítettünk az étkezőbe, neki álltunk a vacsorának.
-Mesélj csak drágám, milyen a munka? És hogy állsz az egyetemen?-kérdezett rá anya.
-Nagyon jól, márcsak egy vizsgán van vissza, és meglesz az újabb képesítésem. A munka jó.
-Ennek nagyon örülök. Nagyon büszkék vagyunk rád apáddal.-mosolygott rám anya.
-Mihez fogsz kezdeni ezzel a szakkal? Ott hagyod a mostani munkádat, és ezzel akarsz foglalkozni?-kérdezett most rá apa.
-Nem, nem áll szándékomban ott hagyni a munkámat. Mind a két szakirányt tudom csinálni, így nem kell választanom
-a mostani képesítésem a sportpszichológia lesz majd. Jelenleg a álltalános pszichológus  vagyok, de szeretném magam tovább fejleszteni.
-Hát ilyen szakterületen ez könnyen megy. Nem mindenhol lehet két szakirányt választani.- apa még mindig nem örül neki, hogy nem sebész lettem, és hogy ezt a szakirányt választottam.
-Ezt most fejezétek be. Főleg te Peter. Miért kell ezt mindig felhoznod? Fogadd el végre, hogy a lányod nem lett sebész mint te. Én sem tudnám azt csinálni, de ő sikeres a munkájában és szereti is csinálni. Ez a lényeg, és nem az hogy neked megfeleljen.-emelte fel a hangját anya egy kicsit. Eddig sosem szólt bele ezekbe a kisebb vitákba apával, de ezek szerint most tellt be a pohár nála.
-Anya, kérlek nyugodj meg. -fogtam meg anya kezét, hiszen nem tesz neki jót, ha felidegesíti magát.
-Jól vagyok kicsim. Semmi baj. Csak hadjuk végre ezt a témát.
-Ne idegesítsd fel magad drágám. Nem tesz jót a vérnyomásodnak. Igazad van, hadjuk ez egészet. Elvégre ez a lányunk élete és nem a miénk. -hát persze hogy még utoljára valamit oda szól. Megpróbálok nem foglalkozni vele, de már nagyon zavar ,hogy évek óta ez megy.
Miután befejeztünk a vacsorát, elköszöntem a szüleimtől és indultam is haza.

A hét további napja munkával és tanulással telt. Muszáj volt belehúznom a tanulásba, hiszen egy hét múlva lesz a vizsgám, és nagyon izgulok miatta.
Szinte éjjel nappal csak tanultam amikor nem dolgoztam.
Amikor megvolt a vizsga, nem tudtam hogy milyen eredményt értem el, így ismét izgulhattam tovább.
Amint megkaptam az eredményt, olyan megkönyebbülés éreztem mint talán még soha.
Mivel sikerült a vizsgánk ezért az egyik csoporttársam, aki a legjobb barátnőm, kitalálta hogy menjünk el bulizni és ünnepeljük meg.
-Na akkor melyik legyen?-Mutatott fel két ruhát. Mind a kettő nagyon jól nézett ki, az egyik piros szinű volt a másik fehér.
-Szerintem a fehér. Az nagyon jól néz ki.
-Oké akkor az lesz. Na menjünk gyorsan készülődni, mert nem sok időnk van- este 7 volt, de őt ismerve meg 10kor sem leszünk indulásra készen.
-Hát nem rajtam múlik ,hogy időben elkészülünk-e.- keltem fel az ágyamról és indultam el a szekrényem felé.
-Csak ugyan? Nekem már megvan a ruhám, neked meg még nincs. Szóval ki is van előrébb?-állt meg melletem csipőre tett kézzel.
-Hidd el, pár perc és meglesz a ruhám. Nekem nem tart addig mint neked.-kezdtem el turkálni a szekrényemben. Nem mondom hogy 5 perc alatt megvolt a ruhám, de nem tartott 1 órába sem.
Amint megvolt márcsak a hajam és a sminkem volt vissza. Túlzásba nem estem, nem szeretem ha egy kiló vakolat van az arcomon, de azért legyen valami ami elrejti a hibáimat.
Miután mind a ketten elkészültünk, hívtunk egy taxit és már indultunk is el.
-Remélem lesznek ott jó pasik is.-szólalt meg a barátnőm már az autóban ülve.
-Ne már Lili, ez komoly?-pár hónapja  szakított a barátjával, azóta nincs kapcsolta.
-Most miért? Már neked is jó lenne egy hapsi. Mióta is vagy egyedül? Jah igen, a bunkó Matt óta. Sose bírtam, nem is értem hogy bírtad elviselni.-hát igen ezt már egy párszor elmondta, hogy utálja az exemet. Én is így vagyok vele.
-Tudod hogy nincs  időm még egy kapcsolta is. A munka és az egyetem így is rengeteg időmet elvette.
-Tudom, de nem is azt mondtam hogy kapcsolat kell. Azért még jól érezheted magad egy pasi mellett, komoly kapcsolat nélkül is. És már vége az egyetemnek, szóval már időd is lenne rá.
-Na nem. Én nem megyek bele egy éjszakás kalandokba. Nem az én világom.
-Egy próbát ezért megér. Hidd el ,néha elég jó tud lenni.- volt már neki tapasztalata, ilyen dolgokban. Főleg  az egyetem elején.
-Felejtsd el. Hadjuk inkább. Bulizunk egy jót, és eresszük ki a gőzt.-tereltem a témát, remélem sikeresen.
-Abból nem lesz hiány. Most bepótolunk minden bulit, amit kihagytunk az utóbbi hónapokban. -teljesen be volt zsongva, így számítottam rá hogy mozgalmas estének nézzünk elébe.