Strange Feelings (M.V.)

33.fejezet

-Annyira nagyon jó idő van itt. Imádom.-ültem le a napozó ágyra és csak bámultam a tengert.
-Én is. De szerintem kicsit meleg van. Nem mártózunk meg?
-Egy kicsit később jó? Szeretném élvezni a napsütést.-dőltem hátra és már csuktam is be a szemeimet. Pillanatok múlva éreztem egy kezet a lábam alatt, és mire észhez  tértem, Max már rohant is be velem a vízve.
-Ne,ne kérlek csak az ne- ütögettem a hátát hiszen a vállán lógtam lefelé.
-Ugyan mit ne drágám?-éreztem már a lábfejemen a vizet és féltem hogy bedob.
-Ne dobja be kérlek.-egyre lejjebb csúsztam és egyszer csak egy nagy csobbanás, és már a vízben is voltam.
-Te akkora szemét vagy.-fröccsköltem felé egy adag vizet a kezemmel, de ő csak nevetve elhajolt.
-Most miért? Nem is hideg.-jött közelebb, de én inkább hátat fordítottam neki.
-Ez nagyon szemét dolog volt.
-Ugyan már bébi,majd megszáradsz. Itt vagyunk a bahamákon élvezzük ki.-tudja hogy nem tudok rá haragudni ,és igazság szerint mérges sem voltam rá, de megpróbáltam kicsit megviccelni.
-Akkor is. Bejöttem volna magamtól is ha megkérsz rá.
-Jó ,de így viccesebb volt.-csak megforgattam a szemeimet, és inkább kicsit beljebb mentem.
Nagyon kellemes volt a víz és az hogy csak mi vagyunk, itt ez valami elképsztő érzés. Max nagyon kitett magáért, de ilyet sose kértem volna tőle. Amikor megkérdeztem miért van így, csak annyit mondott szeretett volna nyugodtan pihenni ,úgy hogy nem találjuk magunkat szembe másnap az interneten.
Még mindig eléggé védi a magánéletét aminek nagyon örülök. Sose voltam olyan ember aki az interneten éli az egész életét ,és nem is tartottam fontosnak hogy mindent megosszak rajta.
Mivel már egy jó ideje a vízben voltunk, így kiindultunk mind a ketten a partra.
-Tudod gondolkodtam.-felé fordultam hiszen a homokban ültünk és élveztük a napsütést.
-Azon hogy végre bekend magad naptejjel?-hiába szóltam rá már többször is, még mindig nem volt hajlandó bekenni magát. A hátát ugyan bekenetem, de mást nem volt hajlandó.
-Nem nem azon. Úgy sem leszek már sokáig kint.
-Akkor mégis min?
-Azon hogy ha hazamentünk, te hozzám költözhetnél.-nem szóltam semmit csak bámultam rá. Elég váratlanul ért, és nem tudom mit mondjak.
-Hát nem is tudom.
-Nem akarsz hozzám költözni?-hallotam a hangján hogy meglepődött a válaszom..
-Nem arról van szó. De te nemsokára elmész tetszelni, és utánna a gyárba is menned kell. Konkrétan egyedül lennék a lakásodban.
-Attól kezdve még oda költözhetsz.
-De nem lenne értelme. Így is úgy is egyedül lennék.
-Hát nem egészen. Mert ha hazaérek, akkor nem kell egyik lakásból a másikba mennem. De ha nem akarsz ,akkor mond azt.-állt fel és már indult is el befelé.
Csak ültem ott és csak néztem ahogy bemegy.

Mire beértem ő már nem volt ott. Hagyott egy üzenetet hogy elment futni.
Nem tudom mit csináljak, szeretnék vele élni és mindig vele lenni, de ő most rengeteget fog utazni. Csak egyedül lennék a lakásába, ugyan úgy mint otthon.
Nem akartam hogy azt higgye, hogy nem szeretnék oda költözni hozzá, de számomra ez egy nagy lépés lenne.
Még mindig nem mondtuk ki hogy szeretjük egymást, de már költözzek hozzá?
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, mikor belépett az ajtón.
-Szia-köszöntem neki mire ő közölte ,hogy elmegy zuhanyozni. Ezek szerint haragszik rám, nem is kicsit. Nem így akarom eltölteni ezt a pár napot amíg itt vagyunk, de úgy látszik sikerült elrontanom a kedvét teljesen.
-Max , ezt meg kell beszélnünk.
-Zuhanyzok Vanessa, nem várhat? -fordult hátra a válla felett, miközben folyt rá a víz.
-Nem, nem várhat. Haragszol rám?-ő csak vissza fordult és elkezdte a haját mosni, mintha nem is hallotta volna amit kérdeztem tőle.
Nem tudom mi ütöt belém, sose voltam ennyire bátor mint most. Neki álltam levenni a ruháimat, amit ő nem láthatott, hiszen még mindig háttal állt nekem. Vettem egy mély levegőt és beléptem mellé a kabinban.
-Hát te?-ajkain egy kis mosoly volt amint észre vette, hogy ott állok előtte meztelenül.
-Beszélni szerettem volna veled, de te meg sem hallotad. Szóval ,haragszol rám?-ő csak közelebb lépett hozzám és átkarolta a derekamat.
-Nem, nem haragszom rád. De tetszik a bocsánat kérésed.
-Nagyon vicces vagy. Miért nem válaszoltál? Azt hittem haragszol.
-Bébi, nem haragszom csak kicsit rosszul esett, hogy nem akarsz oda költözni. Ennyi.
-Max, nem arról van szó hogy nem akarok oda költözni, csak nekem ez kicsit gyors ,vagyis nem gyors, csak ez egy nagyon nagy lépés. -öleltem körbe a nyakát a karjaimmal, mire ő szorosabban húzott magához.
-Nekem is, és megértem. Csak kicsit felkaptam a vizet. Ne haragudj amiért csak úgy elmentem.
-Ahogyan te se hogyha megbántottalak. Tényleg nem akartam.
-Tudom is hogy hogyan engesztelhetnél ki-hajolt a nyakamhoz és apró csókokkal borította be a nedves bőrömet.
Elöntött mindkettőnket a vágy, és nem foglalkozva azzal ,hogy ömlik ránk a víz egymásnak estünk.

-Máskor is kérhetnél így bocsánatot.-terült szét Max az ágyon, és nem foglalkozott azzal hogy szinte semmi sincs rajta.
-Na persze, hogy ezek után mindig valamiért felkapd a vizet.-feküdtem én is az ágyon, de rajtam legalább volt egy takaró.
-Azért te sem panaszkodtál. Sem a zuhanyban, sem az ágyon.-nyújtotta ki a kezét és kezdte el simogatni a lábamat.
-Mintha te annyira ellenkeztél volna.-emeltem fel a lábamat és kicsit megböktem vele a vállát.
Arra nem számítottam hogy sokkal gyorsabb és jobbak a reflexei nálam ,és egyből elkapta a lábamat. Mire feleszméltem már húzott is oda magához és már felettem is támaszkodott.
-Szóval bökdösni akartál?-vigyorgott rám , és már engedte is le magát.
-Jézusom Max, össze nyomsz.-próbáltam magamról lelökni, több kevesebb sikerrel.
-Na, nem vagyok én annyira nehéz. De ez miért is van rajtad?-nyúlt a takaró felé és már húzta is le rólam.
-Hé, ez nem ér.
-Ugyan miért is nem? Nincs olyan amit ne láttam volna -simitott végig az arcomon.
-Olyan szemét tudsz néha lenni. Kihasználod hogy erősebb vagy nálam.
-Még jó hogy. -egyikünk sem szólalt meg, csak néztük egymást. Szinte elvesztem azokban a gyönyörű kék szemekben.
-Szeretlek.-lehet nem ez volt a legjobb pillanat, de már nem bírtam tovább magamba tartani. Ő csak nézett rám, és nem szólt semmit. Egyre kellenetlenebbül éreztem magam, és már azon voltam hogy valahogy kimászom alóla ,mire ő is megszólalt.
-Szeretlek Vanessa. -nem hittem a fülemnek. Tényleg azt mondta ő is hogy szeret.-Nagyon szeretlek-csókolt meg hirtelen. Ez más volt mint eddig. Mintha minden létező fal ami eddig köztünk volt, teljesen leborult volna. Sose éreztem akkora szenvedély. Ebben a csókban benne volt minden.
-Szeretlek Max-fogtam meg az arcát miután elválltunk egymástól.
Lefeküdt mellém mire én oda bújtam hozzá.
-Lassan kezdődik a szezon. Nem izgulsz miatta?-simogattam a mellkasát, mire ő átölelte a hátamat.
-Nem, bízom a csapatban. Kemény szezonra számítok ,biztos nem lesz könnyű.
-Csak vigyázz magadra kérlek. Nem szeretnék egy balesetet végignézni, amiben te vagy az egyik sérült. Sőt semmilyet.
-Nem igérhetem meg, hogy soha nem lesz balesetem. De vigyázzunk fogok. Ez miatt ne izgulj,jó?
-Hát persze. Ez csak így megy.-nem mondott semmit, csak szorosan magához húzott.
Percekig csendben voltunk, és márcsak arra lettem figyelmes hogy Max egyenletesen veszi a levegőt.
Kicsit megemeltem a fejemet,hogy biztos legyek benne, és nem tévedtem. Elaludt.
Így kényelmesen vissza feküdtem a mellkasára és hagytam hogy az álom elnyomjon.