Strange Feelings (M.V.)

1. fejezet

Épp a munkahelyemre sietek, hiszen ma már reggel korán van egy betegem.
9kor kezdődik a rendelés, így nem értem miért kell már 8 előtt itt lennem.
Beérve a rendelőbe már Rose is itt volt, így legalább nem leszek egyedül.
-Jó reggelt.
-Jó reggelt. Újra itt? Neked ma nem otthon kellene lenned? Úgy tudtam hogy ma te szabad vagy.-tette csípőre a kezeit és úgy nézett rám.
-Behívtak. Így itt vagyok. Ő bent van?-fordítottam a fejemet a főnököm irodája felé.
-Nincs és nem is jön. Ezt neked hagyta itt ezek szerint.-kezdett el keresgélni az asztalon, és adott át egy mappát amint megtalálta.
-Köszönöm. Azt hittem ő is itt lesz. Tegnap amikor hívott ,nem mondta hogy nem jön be.-akasztottam fel a kabátomat a fogasra és indultam el a kávéfőző felé.
-Konferenciára megy. Azért ezt mondhatta volna ha már berángat. Mond, miért válalod mindig be? Egyszer maradjon ő is itt.-jött utánnam és ült le a kis asztalhoz.
-Úgy is otthon lettem volna, és valami hülye sorozatot néznék egész nap. És tudod ,hogy nagyon nincs más választásom. -fordultam felé és dőltem neki a pultnak, kezemben a kávémmal.
-Tudom, de akkor is. Ez azért nagy szemétség.-hát ebben sajnos igaza van.
-Márcsak egy fél év és vége. Majd kiderül utánna mi lesz.-ittam bele az életmentő folyadékba.
-Ezt hogy érted? Nem mondott még semmit?
-Nem, és szerintem nem is fog. Vagyis nem tudom . De már kezdtem keresgetni másik helyet. -még nem szólt a főnököm az miatt, hogy esetleg az egyetem után véglegesítene. Gyakornokként kezdtem itt ,de részmunkaidőben dolgozom már . Mint mondjuk ma.
-Na szép. Mégis mire vár? Valaki lecsap majd a kezéről , és jól is fogja majd tenni. Nem érdemli meg ,hogy itt legyél.
-Köszi, de nekem is meg kell valamiből élnem. Azért Monacoban nem olcsó az élet , és az egyetem sem.
-Nekem ne is mond. Szívem szerint én is itt hagynám, de sajnos nem tehetem meg én sem. Fogadj el egy jó tanácsot. Jó gazdag férjet keress magadnak, és ne foglalkozz a szerelemmel. Akkor nem kell ilyen bunkók mellett dolgoznod , mert azt csinálsz majd amit akarsz.-kelt fel az asztaltól és indult vissza ki az előtérbe.
Rose egy negyvenes elején járó nő, akinek ami a szívén az a száján is. A betegek nagyon szeretik ,mert nagyon közvetlen és mindenkivel megtalálja a közös hangot. Nem is értem miért épp egy asszisztens és miért nem ment ő is orvosnak. Nagyon jó lenne benne.
Viszont a főnököm hiába egy nagyon jó orvos, azt tagadni sem lehet, de mint ember hát... Azért lehetne jobb is.
Elég neves pszichológus, akinek gyakornok kellett és szerencsémre engem választott. Nagyon sokat tanultam tőle, hiszen el is várta, máskülönben már nem lennék itt.
Gyakornoki időm után felajánlott egy részmunkaidős állást ,így az egyetem mellett tudok dolgozni is. Nem fizet rosszul, elélek belőle, de szabadidőm az szinte semmi sincs.
Mivel a pszichológus képesítésem megvan, így én is fogadhatok betegeket, mint mondjuk ma is.
Egy külön szakra járok még, ezért nem végeztem még az egyetemmel.
Miután megittam a kávémat ,elindultam az irodám felé, mivel ha az óra nem hazudik akkor a korai betegünk nemsokára itt lesz ,és még át sem néztem a papírokat.

Csak az óra kattogását lehetett hallani, mivel néma csendben ültünk.
Egy fiatal férfi ül velem szemben a kanapén, aki úgy látszik el van úgy is, hogy nem szólal meg.
-Nos akkor Mr. Verstappen. Mondja csak, miért van itt?- Már percek óta csendben vagyunk és már eléggé zavaró volt.
-Már mondták amikor ide jöttem. El kellett jönnöm, itt vagyok és ennyi. -Tette keresztbe a lábait, és csak bámult rám. Eddig fel sem tűnt hogy kékek a szemei, de mivel nem szakította meg a szemkontaktust, ezért így észre vettem.
-Magától is hallani akarom. -csak annyi állt az aktában, hogy volt egy balesete és az miatt kellett eljönnie.
-Volt egy balesetem múlt hétvégén, és most itt kell miatta lennem.
-Milyen baleset?-kezdtem el jegyzetelni.
-Azért ezt már illene tudnia. Elvégre azért vagyok most itt ,mert azt mondták maga az egyik legjobb. Bár a korát elnézve ,valamit igen eltévesztettek. -mért végig a szemeivel, ami elég zavaró volt.
-Ne ijedjen meg a korom miatt, attól kezdve még értem a dolgom, ezt elhiheti. És ami a balesetet illeti, magától akarom hallani ami történt. -megpróbáltam ugyan finoman, de mégis egy kis szigorral a hangomban rávenni, hogy végre elmondja ami történt.
- Versenyeztünk, és az egyik pilóta nekem jött. Elég nagy volt a sebességem így kisodródtam bele a falba. Egy pár másodpercig fel sem fogtam ami történt, de utánna miután kiszáltam a kocsiból, már jól voltam.- ezek szerint sikerrel jártam.
-Ezek szerint autóversenyző?-fogalmam sincs ki is ő. Nem igazán vagyok képben az autósportal, és azért a maszk sem igazán használ. Még nehezebb felismerni az idegen embereket.
-Igen. Forma-1 pilóta vagyok. Kicsit furcsa hogy nem ismert fel.-ezek szerint még híres is.
-Ne haragudjon miatta. Nem vagyok tisztában a forma-1-el. Nagyon régen láttam már, és akkor is csak egy két futamot néztem.
-Semmi baj. Még jobb is így ,hogy nem tudja ki vagyok.
-Szóval maga úgy érzi, képes újra versenyezni, úgy mintha semmi sem történt volna?-kérdeztem rá, de már tudtam a választ.
-Igen. Semmi akadálya nincs annak, hogy versenyezzek.-nagyon magabiztos volt.
-Mit érzet miután kiszállt az autóból?
-Tessék?-össze ráncolta a szemöldökét, és a tekintetében láttam ,hogy nem igazán érti miért kérdeztem erre rá.
-Jól hallotta. Mit érzett miután kiszállt az autóból?-kérdeztem rá újra.
-Semmit.
-Olyan nincs hogy semmit sem érez. Valamit kellet éreznie. Félelmet, haragot, düht. Bármit.-próbáltam neki segíteni, de lehet hiába.
-Nem tudom ,talán egy kis félelmet, vagy dühöt.
-Értem. Látom magán hogy elég nehezen nyílik meg. Ezzel nincs is semmi baj, de muszáj beszélnie arról a dologról, hiszen azért van itt. - nem épp a legbeszédesebb ember akivel eddig találkoztam.
-Nem tudom mégis mit mondjak. 300-al becsapódok a falba, akkor az ember nem éppen az érzésein gondolkodik.-kicsit mintha idegesebb lenne. Már feltünt hogy kicsit hirtelen haragú, de lehet hogy csak a helyzet miatt ilyen.
-Tudom, de utánna miután kiszállt az autóból, valamit csak érzet. Nézze Mr. Verstappen, muszáj valamit mondania, hiszen e-nélkül hétvégén nem ülhet újra autóba. Ezt maga is nagyon jól tudja.-próbáltam rá hatni, hátha így kicsit jobban megnyílik.
-Tudom és egy óriási baromságnak tartom. Semmi köze a balesetnek, a következő futamhoz. Az már másik hétvége, másik országban. Ha annyira tudni akarja, akkor igen kicsit dühős voltam, mert kiestem egy jó versenyből. Most már elégedett?-hajolt előre és úgy nézett bele a szemeimbe.
-Nem igazán, de ez is valami. -dőltem hátra a székemben és tartottam vele a szemkontaktust. Ne hogy azt higgye, hogy ennyitől meghátrálok.

-Én mára végeztem Rose, megyek. -mentem oda a nőhöz.
-Rendben, elég húzós napod volt ma. Bonts meg egy üveg  bort ,és vegyél egy jó forró fürdőt. Úgy is ma pihenned kellet volna.
-Hát ez az. Kellett volna. Na de megyek, te se maradj sokáig. Holnapután találkozunk. Szia-köszöntem el tőle, és már szedtem is össze a cuccomat.
-Szia Vani.- miután kimentem ,csak haza akartam menni pihenni egyett végre.