Strange Feelings (M.V.)

24.fejezet

Azzal hogy Max megnyerte a bajnokságot , rengeteg kötelezetsége lett.
Folytonos intejúk mindig más országban, hiába van szünet ,neki ugyan úgy dolgozni kell.
Rengeteg cikk került ki a netre és nagyon sok videó is. Majdnem minden létező platformon ő volt. Az új világbajnok. Rengetegen kritizálták, és sokakban nagyon nagy ellenszenvet váltott ki az utolsó kör. Rengetegen úgy gondolták hogy nem érdemli meg azt ,hogy ő legyen a győztes. Hiába nem mondta, tudom hogy látta ő is a cikkek és a videókat és igen is bántotta a dolog.
Holnap utazik Hollandia, két napot ott lesz és utánna lesz a Fia gála.
Most jelenleg nála vagyunk és segítek neki összepakolni.
-Az öltönyödet is viszed?
-Igen. Onnan megyünk majd a gálára. 
-Oké.-először nem fogtam fel hogy mit mondott. -Várj micsoda?
-Te is jössz velem. Már mondtam nem?
-Nem Max ,ezt el felejtetted közölni velem.
-Bocsi, de ez most közbe jött és nem szeretném ha egyedül utaznál. Csak két napot leszünk hollandiában.
-Nem azzal van a bajom hogy mennyi ideig leszünk ott. Hanem azzal, hogy nem szóltál róla előre.
-Sajnálom. Csak kiment a fejemből. Annyi  minden történt ebben a rövid időben, és ez a sok szar... -hirtelen elhallgatot. Nem mondott többet, de tudom mire gondol. Mind a ketten láttuk a cikkeket, és valószínűleg ő egy pár videót is.
Csak felálltam az ágyról és odaültem mellé a földre, és  szorosan magamhoz öleltem. Kicsit eltoltam magamtól , hogy rá tudjak nézni.
-Bárki bármit mond, te igen is megérdemelten nyertél. Amit ebben a szezonban beletettél a versenybe arra nagyon kevés ember képes. Ezek az embereket, ezeket csak azért mondják mert nem úgy alakultak a dolgok ahogyan ők szerették volna. Senki sem tudta rajtad kívül megtenni azt ,amit te elértél ebben a versenyben. Legyél büszke magadra Max. Mert én nagyon büszke vagyok rád.-Nem mondott semmit csak szorosan magához ölelt.
Így maradtunk egy kis ideig, majd miután elváltunk, ismét elkezdett pakolni.
-Ha végeztem átmegyünk hozzád. Neked is össze kell pakolnod.
-Oké, segítsek valamit?-ültem mellette törökülésben és néztem ahogyan pakol tovább.
-Nem kell köszi, mindgyárt végzek úgy is.
-Oké.-hirtelen csörögni kezdett a telefonom, így muszáj volt felkelnem mert az az ágyon volt.
-Szia anya.-erre Max hirtelen felém kapta a fejét. Ő is ugyan úgy meglepődött mint én. Voltam már anyáéknál amióta itthon vagyunk, ezért nem értem most miért hív.
-Szia kicsim. Azért hívtalak ,mert elfelejtettem megkérdezni, hogy karácsonykor ugye nálunk leszel?
-Igen anya. Mint minden évben.
-Jól van kicsim. Akkor nem felejtetted el hogy ma este együtt vacsorázunk, ugye?-hoppá hát ez kiment a fejemből.
-Anya az az igazság hogy nekem holnap el kell utaznom. Nem biztos hogy most ez össze fog jönni.
-Hogy, hogy megint elutazol? Mégcsak most ért véget a szezon. Nem úgy volt hogy már nem kell mostanában menned?
-De de most valami közbejött. -Max csak kérdő tekintettel nézett rám, de én csak legyintettem egyett, hogy ne most.
-Van valami vagy inkább valaki ,akit el szeretnél mondani? A lányom vagy és ismerlek. Szóval kicsim?
-Túl jól ismersz anya.
-Na akkor ma estére várlak titeket vacsorára. Ez nem vita tárgya. Apáddal meg nem foglalkozz  ha olyan lesz, jó?
-Rendben. Akkor nemsokára találkozunk. Szia anya.
-Szia kicsikém.
-Anyukáddal beszéltél ugye?
-Igen. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma estére már eligérkezdtem hozzájuk egy vacsira.
-Semmi baj. Úgy is holnap megy a gépünk. El tudsz menni.-már csukta is le a bőröndjét mit sem sejtve.
-Hát igazság szerint nem egyedül szeretnék menni.-kicsit félve mondtam neki mert nem tudom hogyan reagál majd.
-Ezt hogy érted?
-Gyere velem. Már itt lenne az ideje hogy megismerjenek. Nem az internetről szeretném hogy megtudják.
-Akkor este a szüleiddel találkozom?
-Igen. Benne vagy?
-Igen, benne.

-Figyi apával ne foglalkozz ha esetleg olyat mondana jó?-fogtam meg a kezét ami a válton volt.
-Oké, szóval számítsak rá, hogy apád kicsit kóstolgatni fog?
-Nem tudom. Lehet. Csak szeretném ha nem érne váratlanul ha úgy van.
-Nem lesz baj nyugi.
-Milyen jó hogy te nem izgulsz-néztem ki az ablakon, és vártam hogy oda érjünk.
Nem kellett sokat utaznunk és már álltunk is meg egy családi ház előtt.
Max kivette a kocsiból az ajándékokat, mert nem akart üres kézzel jönni.
-Megvagy?
-Igen, menjünk.-elindultunk be a kapun, és már az ajtó előtt voltunk.
-Még most sem izgulsz?-Néztem fel rá.
-Jobban izgulok mint egy verseny előtt.-csak mosolyogtam rá és már nyomtam is le a kilincset.
-Anya, megjöttünk!-kiáltottam be a lakásba és pillanatok múlva már anya ott is volt elöttünk.
-Szia kicsikém.-ölelt meg és már fordult is Max felé.
-Jó estét asszonyom.-fogott volna vele kezet Max, de anya már húzta is egy ölelésbe. Ez ellége meglepte a férfit, mert erre nem számított.
-Ugyan már, tegezz nyugodtan. Grace vagyok.
-Max, Max Verstappen. ezt magának, vagyis neked hoztam .-javította ki magát gyorsan.
-Nagyon szépen köszönöm. De nem kellett volna, jaj gyertek be gyerekek ne az ajtóban álljunk már meg.-így elindultunk a nappali felé.
-Apa hol van?
-Itt vagyok.-jött ki a konyhából egy hús csipesszel a kezében.
-Szia kicsim.-adott egy puszit és már fordult is a férfi felé aki mellettem volt.
-Üdvözlöm uram. Max Verstappen.- nyújotta apa felé a kezét.
-Hello, Peter Delon.-fogott vele kezet apa.
-Ez az öné uram.-adta át apának is az ajándékot. Egy nagyon jó bort kapott, hiszen szereti őket.
-Ó, ez nagyon jó. Köszönöm.- tette is vissza a táskába, amint megnézte.
-Na nemsokra kész a vacsora, és mehetünk is enni. Kértek addig valamit inni?-mivel mind a ketten a fejünket ráztuk, ezért anya vissza ment a konyhába ,apa viszont a nappali felé mutatott.
Kicsit tartottam attól hogy mit fog mondani, főleg anya nélkül.
-Na és mióta tart ez?-Mutatott kettőnkre.
-Két hónapja. Még nem hoztuk nyilvánosságra, addig amíg a közeli emberek nem tudják.
-Mármint a család?
-Igen uram. Nem szerettük volna ha az internetről tudják meg.
-Ezt jól tettétek. Remélem komolyan gondolod, és vigyázol a lányomra.
-Apa.
-Higgye el uram, mindent megteszek majd érte. Nem a nyilvánosság előtt élem az életem. Megpróbálom a legkevesebbet a média elé tárni.
-Jó, ez jó.
-Gyertek kész a vacsora.-jött anya a nappaliba, így átmentünk az étkezőbe.
-Remélem Max ízleni fog.
-Nagyon jó illata van. Biztos nagyon finom is.
-És meséljetek kicsit. Hogy hogy így alakult?-Itt csak egymásra néztünk és inkább én szólaltam meg először.
-Nagyon jóba lettünk, már az elején. Nem csak Maxal, hanem még egy pár pilótával. 
És elég sok időt töltöttünk együtt és hát így alakult.
-Vanessa nem igazán szeret beszélni magáról. Gondolom erre már rájöttél.-szólalt meg apa, és Maxra nézett.
-Az elején tényleg elég keveset mesélt magáról, de számomra ez nem volt furcsa. Én is ilyen vagyok, nehezen nyílok meg másoknak.
-Akkor számodra elég nehéz lehetett, hogy egy pszichológussal kell beszélned.
-Nem mondom hogy könnyű volt, és azt sem mondom hogy örültem neki amikor először megtudtam. De Vanessa már az első alkalommal más volt mint amire számítottam. Neki könyebben nyílok meg, bár ez is beletartozott egy kis időbe.
-Én nagyon örülök nektek. Látszik hogy mind a ketten boldogok vagytok.-csak mosolyogtam anyára, hiszen igaza van.
Vacsora egész nyugisan telt. Apa sem szólt semmi olyat amit nem kellett volna.
Pedig ettől tartottam a legjobban.
-Nagyon vigyázatok magatokra az úton jó?
-Vigyázzni fogok rá, Grace ígérem.
-Max, vigyázz a lányomra. -állt elé apa.
-Mindennél jobban.-kezdtem már eléggé zavarba jönni miattuk.
-Gratulálok a címedhez. Szép teljesítmény volt.
-Köszönöm Peter.
-Nekünk már tényleg mennünk kell. Holnap elég korán indulunk.-szóltam rájuk, mert már illő lenne mennünk.
-Igaza van, már mennünk kell.
-Jól van gyerekek. Vigyázzatok és hívjál majd kicsim, jó?
-Jó anya. Szia-öleltem meg anyát és Max is elköszönt tőle.
-Apa-álltam apa elé.
-Szia kicsim. Majd hívj minket. Anyád aggódik miattad.
-Hívni foglak ígérem. Szia.-miután nehezen de elváltunk a szüleimtől, végre elindulhattunk haza.
-Apád nem is volt rossz fej.
-Nem, ellége meglepett vele. De örülök neki.- mindig azzal volt a baja hogy milyen szakot választottam. De ennek ellenére, jó apa volt.