Strange Feelings (M.V.)

14.fejezet

Max-suttogtam a nevét, mintha valami titok lett volna el. Nem is kellett tovább várnom, hiszen pillanatok alatt megszüntette a köztünk lévő távolságot és már az ajkait meg is éreztem az ajkaimon.
Csókja nem volt követelőző, sokkal inkább nagyon gyengéd és édes. Mintha mindig is egymáshoz tartozunk volna.
Miután elváltunk egymástól, nem szüntette meg a köztünk lévő távolságot. A homlokát neki döntötte az enyémnek, és csak a szívünk dobogását lehetett hallani.
Sajnos muszáj volt megtörnöm ezt a pillanatot.
-Max, mennem kell. Lekésem a gépemet.-húzodtam el tőle egy kicsit, hogy bele tudjak nézni a szemébe.
-Nem jössz velem haza ugye?-kérdezett rá újra.
-Majd talán legközelebb.
-Rendben. Kivigyelek a reptérre? -Kérdezett rá ,de a keze még mindig a derekamon volt.
-Nem kell köszönöm. Miattam ne tedd meg kétszer azt az utat. Majd hívok egy taxit, és azzal megyek.
-Oké, akkor nekem mennem kellene, ugye?
-Igen ahogyan nekem is.-engedtem el a nyakát és kicsit hátrébb léptem.
-Akkor majd otthon találkozunk, és írj ha felszálltatok jó?
-Jó ,írok majd.-léptem oda a kabátomhoz hogy felvegyem, és végre el tudjak indulni.
-Várj segítek.-fogta meg a bőröndömet és segített kihúzni a szobából.
A lift előtt megálltunk, egyikünk sem tudta hogy most mit is kellene mondania vagy tennie.
Mivel felért a lift, ezért muszáj volt elbulúcsúznom Maxtól, ezért egy apró puszit nyomtam az arcára, amin ő csak  mosolygott.
-Vigyázz magadra jó?-szólt meg oda mielőtt lement volna a lift.
-Kettőnk közül te élsz veszélyesen. Szia Max.-köszöntem el tőle, és indultam el a reptérre.

Szerencsére a haza út nyugisan telt, nem volt semmilyen dugó és kényelmesen elértem a gépet.
Hazaérve realizáltam ,hogy szinte semmi ennivaló sincs itthon, ezért még a boltba is el kell mennem. Lili sajnos most nem tud itt lenne, mert el kellett utaznia a nagyszüleihez, pedig most nagy szükségem lenne rá.
Gyorsan magamhoz kaptam a táskámat és már indultam is el a városba.
Útközben felhívtam a barátnőmet, hátha tud valami tanácsot adni.
-Na hello, hazaértél épségben?-mintha már várta volna a hívásomat, mert kb két csörgéss után már fel is vette.
-Igen, nem volt semmi gond. Épp a boltba tartok ,mert semmi kaja sincs otthon. Te hogy érzed magad?
-Hát elvagyok. Szép ez a hely, de azért nem egy Monaco. Nyugisabb, ugyan még a levegő is sokkal jobb, de mégis csak egy kisváros. Itt soha semmi sem történik. Jobban belegondolva ,ez inkább egy kis falu mint város.
-Jót fog tenni a vidéki velegő.
-Képzeld beszéltem Pierrel. -tudtam hogy jóba vannak, hiszen amióta volt Danielnél a buli ,azóta tartják a kapcsolatot.
-Hát ez annyira nem meglepő, és mit mondott?-álltam meg egy piros lámpánál közben.
-Mesélte hogy kicsit össze kaptál Maxal. Nem akarsz róla mondani semmit?-ezt nem hiszem el. Ezek a férfiak pletykásabbak mint bárki más a földön.
-Rossz napja volt, és kicsit összekaptunk ennyi. De már semmi gáz.
-Láttam a versenyt. Sajnálom hogy kiesett. De Danielnek örülök.
-Én is. Megérdemelten nyert. Jót tesz majd neki ez a sikerélmény.
-Valami baj van? Olyan furcsa vagy. Mindent úgy kell belőled kihúzni.-hát igen. Hiába nincs itt, tudja hogy valami nyomja a lelkem.
-Csókolóztunk Maxal.-mondtam ki egyből, és közben már ismét úton voltam.
-Hogy mit csináltál?-kiáltott bele a telefonba.
-Hadd ne keljen újra elmondanom.- fordultam be közben a parkolóba, mert megérkeztem az úticélomhoz.
-Jó de akkor is. Ma? Vagy mikor? Mesélj el mindent. Most azonnal.-szinte rám parancsolt.
-Igen ma. A szállodában mielőtt elindultam volna. Átjött bocsánatot kérni, és hát na ,megtörtént.
-És milyen volt?
-Nagyon jó. De nem tudom ez után mi lesz. Barátok voltunk és most lehet ez miatt minden megfog változni.
-Hé ez miatt ne izgulj. Felnőtek vagytok, megbeszélitek majd a dolgokat. Amúgy meg össze illetek. Ő kicsit forró fejű ,neked meg jót tesz ha a közeledben van. Akkor sokkal nyitottabb vagy. Jobban kiállsz magadért.
-Hát nekem ez nem tünt fel. Nem tudom hogy most mi legyen.
-Adj magatoknak időt. Majd megbeszélítek felnőtek módjára.
-Lehet igazad van. De most leteszlek ,mert engem hülyének néznek hogy magamban beszélek az autóban-nevettem fel kicsit.
-Oké, de ne izgulj ez miatt. Megoldjátok majd. Szia.
-Szia.

Aznap nem beszéltem Maxal, ő sem keresett, és én sem őt.
Danielel viszont beszéltem. Részegen felhívott, és számonkért hogy hol vagyok. Ők ép ünnepeltek, amin én nem jelentem meg.
Nagyon sokszor bocsánatot kértem tőle, és megígértem neki hogy majd kiengesztelem. Ha mással nem akkor majd főzök neki.
Mivel éjjel nem igazán tudtam aludni, ezért reggel fáradtan botokkáltam ki az ajtóhoz ,amikor valaki csengetett.
-Jó reggelt, csak nem hosszú volt az éjszaka?-állt velem szemben Max.
-Neked is jó reggelt. De képzeld, az ausztrál barátunk nem igazán hagyott aludni.-fordítottam hátát és elindultam a konyha felé.
Hallotam hogy jön utánam ,mert becsukta maga után az ajtót.
-Remélem a cipődet levetted.-épp fordultam volna meg, amikor neki ütköztem a mellkasának.
-Úgy látszik ez már szokásod lett.
-Te csak ne mosolyogj, nem is hallottam hogy ide álltál.-probáltam kicsit mérges tekintettel nézni rá, de ezzel csak azt értem el hogy kinevetett.
-Tudod nagyon cuki vagy amikor próbálsz mérges lenni.
-Ne nevess már, mindig ezt csinálod. -böktem meg a mellkasát, amin még jobban nevetett.
-Na jól van, nem is érdekelsz. Ha kiröhögted magad akkor el is mondhatnád hogy miért keltettél fel hajnalok hajnalán.-fordultam vissza a pulthoz, és újra neki háttal álltam.
-Már tíz óra van, és én már edzettem is.-indult el a pult másik oldalára és ült le az egyik székre.
-Jó neked. Én nem vagyok valami korán kelő, főleg ha éjjel nem hagynak aludni.
-Ezt Danielel beszéld meg, ő keltett fel.
-Éhes vagy?
-Nem köszi. Már reggeliztem. Amúgy mit csinálsz ma?
-Nem tudom. Pihenni akartam. Miért?
-Hát ,arra gondoltam csinálhatnánk ma valamit. Persze, csak ha van hozzá kedved.
-Hát oké, de mit szeretnél?
-Nem tudom, menjünk el valahova.
-Hát oké, és hova szeretnél menni.?
-Az meglepetés-mosolygott rám.
-Most kicsit félnem kellene? -mosolyogtam rá én is.
-Nem, hidd el tetszeni fog.
-Oké akkor gyorsan felöltözök jó?
-Felőlem így is maradhatsz.-csak egy leggins és egy top volt rajtam, ne meg egy kis köntös.
-Na persze. Mindjárt jövök.-gyorsan elvonultam a szobámba és neki álltam keresgetni valami kényelmes, de mégis normális ruhát. Egy kék farmerre és egy fekete vékony hosszú ujjúra eset a választásom. Felkaptam még a bőrdzsekimet és gyorsan elrohantam még a fürdőbe. Ott egy enyhe kis sminket dobtam fel , befújtam magam a kedvenc parfümömmel és már késznek is nyilvánítottam magam.
-Kész vagyok, mehetünk.-álltam meg mögötte, mire ő csak megfordult a széken és végigmért a szemeivel.
-Nagyon csinos vagy.-állt fel és oda jött hozzám.
-Köszi, mehetünk akkor?
-Persze, menjünk.-így mind a ketten felkaptuk a cipőnket ,én gyorsan össze dobtam mindent a táskámban és már indulhattunk is.
Max kocsiával mentünk, de még mindig nem tudom hogy hova is.
-Elmondod végre hova megyünk? -fordultam felé, de ő csak mosolyogva nézte az utat.
-Már mondtam hogy meglepetés.
-Nem igazán szeretem a meglepetések.
-Akkor sem mondom el, és ne hazudj. Tudom hogy szereted a meglepetéseket.- nézett rám miközben vezetett, de a szemeiben valami huncut fényt láttam megcsillani.
-Remélem nem valami eldugott helyre viszel megölni.
-Szerinted képes lennék rá? Már a feltételezés is sértő.-hallotam a hangján hogy jól szórakozik. Ezek szerint nem sértődött meg.
-Ugyan már, fiatal egyedülálló nő vagyok. Senki sem tudja, hogy veled vagyok, ahogyan azt sem hogy hova megyek. Simán megúsznád. Senki sem gondolna rád.
-Ugye tudod hogy még így sem mondom meg, hogy hova megyünk. Amúgy meg, túl sok netflixet tolsz-nevetett fel.
-Azokat te is ugyan úgy nézted velem. Szóval tudod mit kell csinálni.-igen ellége szeretem a dokumentum sorozatokat, főleg amik a netflixen vannak. Ellég érdekesek, és a bűnűgyi sorozatok is nagyon jók. Előfordult, hogy egy két rövid sorozatot Maxal néztem meg.
-Lehet tudom, lehet nem. De nyugi nem akarlak megölni. Ez miatt ne izgulj.
-Hát remélem is. Akkor legalább annyit mondj, hogy messze vagyunk még?-már egy jó ideje úton voltunk, de még mindig nem tudom hova is megyünk.
-Nyugi márcsak pár perc és oda érünk. Azt meg kibírod?
-Lehet igen, lehet nem.-feleltem neki úgy, ahogyan nemrég ő nekem. Ezen mind a ketten jót nevettünk.
Igaza volt, hiszen pár perc után lefordult egy parkolóba, és állította is le a kocsit.
-Gyere megjöttünk.