Strange Feelings (M.V.)

25.fejezet

Úton voltunk már Hollandiába. Mivel magángéppel mentünk, ezért nem volt probléma azzal hogy kényelmesen tudjunk pihenni.
-Már fent vagy?-Emelte fel a fejét Max, ami egész idáig a vállamon pihent.
-Nem is aludtam. Kicsit pihentem, de nem aludtam.
-Mit csinálsz?-fordította a gépemet maga felé.
-Dolgozok.-húztam vissza,mert épp gépeltem valamit.
-Még most is? Szünet van, vége van a szezonnak. Pihenj egy kicsit te is.
-Majd ha ezzel végeztem. Ez az utolsó amit még meg kell csinálnom. -épp egy összesítőt írtam erről a fél szezonról, amit a forma-1ben töltöttem.
Ezt még el kellett küldenem pluszban a pilóták állapotáról a csapatoknak.
-Azt hittem neked már nem nagyon kell dolgoznod.
-Azért mert a szezonnak vége, az még nem jelenti azt hogy nekem is. Ugyan úgy beszélek a fiúkkal mint eddig, ha szükségük van rá.
-Jó, ezt értem. De azért legyen időd kettőnkre is.
-Most ezt pont te mondod?-fejeztem be a gépelést és már mentettem is le az anyagot, és fordítottam felé a fejemet.
Ő csak meghúzta a vállát és már állt is fel.
-Most hova mész?
-A mosdóba. -hát persze, most kell kimenni a mosdóba.
-Válaszolnál a kérdésemre?-tettem fel neki a kérdést, miután vissza tért.
-Mármint mire?
-Arra hogy nekem legyen időnk kettőnkre? Te sokkal többet dolgozol mint én.
-De szünet van. Nem fogok mindig interjúkra járni, pihenni is szeretnék majd.
-Ahogyan én is.
-De amikor pihenünk, jó lenne ha nem hívogatnának majd azért ,mert beszélni akarnak veled.
-Ugye nem azért mondod ezt mert féltékeny vagy?-fordultam már teljesen felé, már amennyire tudtam.
-Nem, csak szeretném ha lenne kettőnkre is időd. Úgy hogy más nem zavar be.-kicsit lehetett hallani a hangján hogy kezd durcás lenni.
Felkeltem és hirtelen beleültem az ölébe. Mind a kettőnket meglepett a tettem, de őt jobban.
-Lesz időm kettőnkre, nem is kevés. Ahogyan most is csak veled fogok foglalkozni, ebben a pár napban. Már végeztem, így minden figyelmem a tiéd.-karoltam át a nyakánal.
-Nagyon tetszik ez az ötlet. -vigyorgott rám, miközben átölelte a derekamat.
-Sejtettem. -nyomtam egy csókot az ajkaira, de muszáj volt vissza ülnöm a helyemre, mert szóltak hogy nemsokára megérkezünk.
-Anya és Vik kijön elénk. Imádni fognak téged.-nem tudtam hogy a családja kijön elénk a reptérre, és ez miatta a gyomrom szinte gombostű nagyságú lett.

-Szia báttyus. Jaj de jó  végre látni ,és istenem megnyerned, annyira nagyon büszke vagyok rád.-a húga szinte egyből a nyakába ugrott amint meglátott minket.
-Te is hiányoztál hugi, nagyon.-nem akartam megzavarni a családi légkört ezért csak csendben álltam hátul.
-Jaj kisfiam. Olyan jó hogy végre itt vagy. Nagyon nagyon büszke vagyok rád. Ez miatt dolgoztál gyerek korod óta.
-Köszi anya.-hallottam a hangján hogy kicsit mintha meg lenne szeppenve. Lehet az érzései miatt, amiket elég sokszor elnyom magában mások előtt.
-Anya, Vik. Hadd mutassam be nektek a barátnőmet. Ő Dr. Vanessa Delon. Bébi ő az édesanyám Sophie, és a húgom Viktória.-én csak félénken oda álltam Max mellé ,aki egyből átfogta a derekamat. Sokat segített lelkileg hogy itt van mellettem.
-Jó napot és szia-intetten egy aprót, mire a két nő csak egyszerre mozdult és már öleltek is meg.
-Olyan jó hogy végre megismerhetünk. Max rengeteget mesélt már rólad.
-Ahogyan apa is. Jó végre élőben is látni és nem csak képeken.-mind a ketten nagyon aranyosak voltak, így az idegességem kezdett kicsit csillapodni.
-Szerintem menjünk és otthon mindent meg tudunk kényelmesen beszélni, jó?-mivel mindannyian beleegyeztünk abba amit az édesanyjuk mondott, így elindultunk ki a reptérről.
Az autó út alatt én inkább csak hallgattam, mert Max rengeteget kérdezte a húgát a kis unokaöccséről. Szinte elig lehetett melletük megszólalni.
Szerencsére annyira nem volt hosszú az út, hogy ez már kínos legyen.
-Na megjöttük. Menjünk be mert nagyon hideg van itt kint.-gyorsan kiszedtük a csomagokat az autóból és már mentünk is be a házba.
Nagyon szép volt, az már elsőre is látszott. Rengeteg kép volt a nappaliban, családi képek, Max versenyéről a képek, és nem maradhatott el az utolsó futamról készült kép sem.
-Éhesek vagytok?-nézett ránk Sophie, de mire válaszoltam volna Max már meg is szólalt.
-Igen. Korán keltünk és csak egy kis reggelit ettünk. Én legalábbis éhes vagyok. Vani?
-Én is tudnék enni.
-Akkor gyertek, menjük.- leültünk az asztalhoz és már találta is fel Sophie az ebédet.
-Apád is jön majd, de ő csak estefelé ér ide.
-Tudom, beszéltem vele reggel.
-Na meséljetek már. Max hogy tudott egy ennyire okos, és gyönyörű nőt mint te Vanessa megszerezni?-hát a húga nem várt sokat.
-Na köszi. Néha olyan vagy Vik.-szólt rá a báttya de inkább elhalgatott.
-Mit szeretnél tudni?-Néztem a húgára aki csak vigyorgott. Nagyon hasonlítanak egymásra, ezt le sem tudnák tagadni.
-Mindenre. Max mondta már hogy ti már az előtt is találkoztatok ,hogy a forma-1be kerültél volna.
-Igen, egy kicsivel előtte csak.
-Ha nem túl tolakodó kérdés, de hogy kerültél be a forma-1be?-Kérdezett rá Sophie, mire Vik is csak kérdőn nézett.
-Egy pszichológusnál dolgoztam monacóban. A munka mellett elvégeztem még egy szakot az egyetemen, így lettem sport pszichológus. Én úgy gondoltam hogy talán együtt is tudok dolgozni ebben a két szakban, de az akkori főnököm beajánlott erre a munkára.
Konkrétan neki köszönhetem, hogy most ott vagyok.
-Ez azért ennyire nem igaz. Tény hogy beajánlott ,de magad miatt vagy ott. Az eredményeid miatt és nem más miatt.-szólalt meg Max hirtelen. Én csak ránéztem mert én eddig ezt nem mondtam neki soha.
-Christian mondta még az előtt ,hogy ti találkoztatok volna. -így már akkor értem.
-Hát ez tényleg egy nagyszerű lehetőség volt. És jó hogy éltél vele.
-Én is így gondolom már.-mosolyogtam rájuk.
-Nem így gondoltad az elején?
-Az az igazság hogy nagyon furcsa volt. Amikor megkaptam az állást, kicsit megijedtem. Fel kellett adnom az eddigi megszokott kis életemet, egy teljesen új dolog miatt. És az sem nagyon segített, hogy rengeteget kellett utazni, idegen országok , és az elején idegen emberek. Kicsit honvágyon volt. De nagyon nagy szerencsém volt a fiúkkal, nagyon sokat segítettek nekem.-nézten Maxra aki csak egy puszit adott az arcomra.
-Jaj drágám. Elhiszem hogy nehéz volt. Főleg egyedül.
-Na meg ennyi férfival. Azért az sem semmi, főleg amikor hisztisek.-ezen mind a hárman jót nevettünk, kivéve az asztalnál ülő egyedüli férfit.
-Nagyon vicces vagy. Azért ti nők sem vagytok ám jobbak.-mutatott mind a hármunkra.
-Na jól van ezt inkább ne is kezdjük el. Inkább egyetek mert kihül az ebéd.

Délután lent voltam a nappaliban Sophieval és Viktóriával ,mert Max elaludt. Nem akartam felkelteni ,ezért inkább kimentem a szobából a nappaliba, hiszen Viktoria már ebéd után mondta, hogy ha lesz kedvem akkor beszélgessünk. Nagyon szimpatikus lánynak tűnik, ezért inkább lementem, hátha lent lesz ő is.
-Hello a báttyám merre?-ott ült a kanapén, és a telefonját nézte.
-Alszik. Nem akartam felkelteni.
-Nem is baj, na gyere. Mesélj inkább. Ebédkor nagyon úgy sem tudtunk nyugisan beszélni.-úgy tettem ahogy mondta. Leültem mellé a kanapéra és már kérdezett is.
-Hogy viselkedik a báttyám? Tudom hogy sokszor elég forró fejű, főleg egy versenyen.
-Kicsit tényleg az, amikor versenyez. De én a pályán kivül eddig nem igazán tapasztaltam ezt. Nem azt mondom ,hogy egy kezes bárány, de közel sem olyan mint egy verseny helyzetben.
-Na az jó. Tudod nagyon meglepődtem és szerintem ezzel nem csak én vagyok így, hanem anya is, amikor először beszélt rólad. Mondta hogy van egy új pszichólogusuk, és ki is akadt miatta ,de később már teljesen más volt, amikor kérdeztük róla.
-Sejtettem hogy így reagál majd. -nevettem fel egy kicsit.
-És hogy jötettek össze?
-Az elején amikor oda kerültem nem ismertem senkit. Maxot is csak egy nagyon kicsit, hiszen előtte talákoztunk de ennyi. Az az igazság hogy Daniel és ő volt az első páros, akik úgymond az irodán kivül is találkozott velem. És elég jóba lettünk.
-Több mint jóba-kacsintott rám, mire én csak egy aprót mosolyogtam.