𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 29. rész ] - Víz alatti küzdelem

Jelképesen arcon csaptam magam, az elkalandozó gondolataim ráncba szedéséhez. Déjà vu érzet ettől természetesen nem múlt el teljesen, viszont arra bőven elég volt egy határozottabb fejrázás, hogy elég távolra lökjem az elmémben ahhoz, hogy a biztonságos haladásra tudjak koncentrálni. Neteyam iluja hátán pár méterrel előttem haladt, kerülgetve a körülöttünk fokozatosan sűrűsödő vízi növényzetet.

Az ideiglenes búvóhelyünktől jó pár métert megtettünk már visszafelé, fokozottan figyelve bármi fenyegetőre. Viszonylag tempósan tudunk haladni anélkül, hogy bármi megzavart volna minket, ami egy idő után némi rossz érzést is keltett bennem. Gyanúsan könnyű volt, annak ellenére, hogy mekkora fenyegetést tudtak jelenteni az égemberek.

Arra számítottam, hogy nagy eséllyel menekülőre kell majd gyorsan fognunk, amint elindulunk a rejtekhelyről. Persze nem panaszkodtam, amiért nem így történt, de attól még feszülten pásztáztam magam körül a vizet. Jó párszor fel is pillantottam a felszín felé valamilyen mozgást keresve, de sehol nem láttam semmit.

Tsìlpey érzékelte az érzelmi állapotom változását, mert mélyebb morgás áramlott végig a torkán. Ösztönösen közelebb húzódtam ezért hozzá, és a bal tenyeremet a nyaka pikkelyes fehér bőrére helyezve igyekeztem megnyugtatni. Neki és nekem is fókuszáltnak kellett maradnunk, még nem voltunk kellően biztos távolságra az égnépének hajójától.

Bármennyire is igyekeztem teljesen koncentrált maradni, okozott sajnos némi zavart bennem ennek ellenére az, hogy nem voltam biztos merre lehetnek a követtársaim. A homlokomban pihenő kristály szilánk energiája valójában élénkebben keringett az egész akcióm óta, de annyira nem tudtam figyelni rá. Viszont most jobban éreztem egyfajta húzást befelé, az óceán mélyebb részeinek irányába.

Önkénytelenül többet tekintettem abba az irányba menet közben, és próbáltam valami magyarázatot találni az érzésre. Végül egyszerűen arra jutottam, hogy arra lehetett a csapatom, vagy Lazuh'ra. Az ő mozgásukat érezhettem meg, ami vegyes érzelmeket okozott bennem. Jelenleg nem volt elég lehetőségem koncentrálni ahhoz, hogy konkrét kapcsolatban lépjek bármelyikükkel, és pontosan meg tudjam határozni melyiküket, érzem. Nem volt alkalmas a hely. Az idő, pedig ha lehet még kevésbé.

A gondolataimról hirtelen elvonta a figyelmet, a szemem sarkában érzékelt gyors mozgás. Valami tőlünk jobbra, velünk párhuzamosan haladt előre, de ahogy odakaptam a fejem, hogy élesebb képet kapjak, akármi volt az, eltűnt. Feszültebben ráncoltam össze a homlokomat, és reflexből sebesebb mozgásra ösztönöztem a Näyámat. Be akartam érni Neteyamot, és jelezni neki, hogy észrevettem valami gyanúsat, erre azonban végül másodpercek múlva már esélyem sem volt, olyan hirtelen kerültünk éles harci helyzetbe.

Szinte abban a tökéletes pillanatban, amint visszafordultam előre, Neteyam irányába, éles hangok ütötték meg a fülemet. Az egyik hang forrása a fiú rémült iluja volt, ahogy ijedten bukott lejjebb az egyenesen felénk közeledő égember hajó elől. A másik, jóval vészjóslóbb, idegen hang forrása, pedig éppen maga a jármű volt. Alig tudatosult bennem az üldözőink felbukkanásának látványa, már egyből reagálnom is kellett a támadásukra.

Neteyamnak is éppen hogy csak sikerült kitérnie a gép útjából, melyből valamiféle égember fegyverrel szinte rögtön rá is támadtak. Abban nem voltam biztos, mi volt az pontosan, de mivel távolsági fegyverként működött, ösztönösen reagáltam. Ahogy a fiú kikerült az útból és mindössze én maradtam szembe a hajóval, a lövések elsődleges célpontjává is én váltam. Fedezékre volt szükségem, melyre reflexből Tsìlpey kellően páncélozott gallérját használtam fel.

Bíztam az ő erejében, a jelzésemre fel is emelte nekem a nyakfodrát, ami kellő takarást biztosított nekem, a felém tartó lövedékek elől. Egy Näya bőre kemény és ellenálló, a legerősebb nyilak ellen is. Ezért reméltem, hogy az égemberek eszközei sem sérthetik meg csak úgy. És bár a hátasom ereje sem tartott ki a végtelenségig, mindössze pár pillanatra volt szükségem.