𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 42. rész ] - Noh'la története

Meg tudod csinálni Sevih'la! Csak besétálsz hozzájuk a maruiba, és közlöd, hogy most lehetőséget adsz neki a magyarázatra, szóval, ha valóban tisztázni akarja magát, akkor tegye meg most... Ez jó lesz, valami ilyesmit mondok majd. De mi van, ha nincs ott? Nem, nem... Biztos ott lesz, elég korán van még, hol máshol lenne? Bár lehet, hogy mégiscsak várnom kéne kicsit, hátha csak az egyikük lesz ott és akkor annyi a tervemnek...

Egy lemondó sóhaj szalad ki a számon, miközben megtorpantam egy pillanatra, hogy összeszedjem magam. Az elhatározásom, miszerint beszélek a szüleimmel végül másnap reggel kezdett beteljesedni. Addig tartott, hogy felkészüljek lelkileg, hogy eléjük álljak, és ki találjam, hogyan kellene lebonyolítani ezt a beszélgetést velük. Tegnap még egyébként is túlságosan tele volt a fejem mindenféle elterelő gondolattal.

Egyrészt a rezignáltságom, másrészt a Neteyam és köztem zajlott történés okán. Nem is tudtam annyira nyugodtan aludni miatta, mert alig akarta elhagyni a gondolataimat, így a kérdéseimet is valamivel nehezebb volt összeszednem. Legalábbis úgy, hogy állandóan az ő közelsége, a tekintete, és az ajkainak érintése járt a fejemben. Nem kissé zavarba hozva ezzel saját magam.

Szedd össze magad Sevi! Fókuszálj a kérdésekre... Megráztam a fejem kicsit, majd folytattam tovább a sétát a lak felé, ahol, mint a testvéreimtől megtudtam, a szüleimet szállásolták el. Valójában jól jött azért, hogy nem tegnap este rögtön akartam lerohanni a szüleimet. Az hogy aludtam rá egyet, és valamivel jobban átgondoltam Neteyam tanácsát is, segített.

Ezért ma már kipihentebben, vagy legalábbis erőteljesebb állapotban indultam el hozzájuk reggeli után, magamban reménykedve, hogy minden rendben lesz. Teljesen azonban nem voltam biztos benne, hogy nem fog még felzaklatni az anyám látványa, vagy szavai. Azonban elhatároztam magam, hogy ennek ellenére tartom magam, amennyire csak tudom.

És kicsit jobban belekapaszkodok Neteyam szavaiba, vagyis elsősorban magam miatt teszem. És egyébként sem voltam benne biztos, hogy képes lennék-e egyáltalán megbocsátani neki mindent, legalábbis most rögtön biztos nem. Emiatt inkább a stabilitásom visszaszerzése volt az elsődleges célom, és hogy tisztább képet kapjak a pontos történtekről.

Annak érdekében, hogy el tudjam rendezni magamban ezt az egészet valahogy, annyira legalábbis, hogy utána a fontosabb dolgokra, vagyis a követekkel kapcsolatos ügyeimre koncentrálhassak. Lazuh'ra tájékoztatott ugyanis, hogy ma Leyoa mindenki összehív egy megbeszélésre, hogy az esküvői ceremóniák, és az előkészületek állapotáról, időpontjáról egyeztessen velünk. Vagyis addig be kell, fejezzem a látogatást a szüleimnél, hogy időben visszaérjek.

A falun hamar keresztülhaladtam, majd a megfelelő marui előtt pár méterrel lelassítottam, és picit tépelődve fürkésztem a bejáratot. De végül elvetettem annak lehetőségét, hogy meghátráljak. Ideges voltam, de túl kellett legyek ezen. Rengetek zavaros tényező volt ugyanis, ami nem hagyott nyugodni, ezért nem volt értelme tovább húznom a dolgokat. Erősebben ökölbe szorítottam a kezeimet, és vettem egy mély levegőt, hogy legyűrjem a mellkasomban bujkáló enyhe rossz érzést, és azt a halvány bizsergést is figyelmen kívül hagytam, ami a kristályom körül alakult ki.

Nem tétováztam sokkal tovább, egyszerűen csak a bejárat elé sétáltam, aztán amint realizáltam, hogy szerencsémre mindkét szülőm ott van benn, határozottabb arccal beléptem eléjük. Az apám vett észre hamarabb, mivel az anyám éppen nekem rézsút háttal rendezgetett valamit. Ám amint meghallotta apám hangját, aki engem köszöntött, amit én is formálisabban viszonoztam, egyből megfordult.

Ahogy szembe került velem pedig sietve felegyenesedett és némileg döbbent tekintettel pislogott rám. Az arcán vegyes érzelmek futottak keresztül, de legtisztábban a sajnálattal vegyült bűntudatot tudtam kivenni. Kicsit zavartnak is tűnt, a hirtelen felbukkanásom biztos voltam benne, hogy meglepte. Főleg a tegnap történtek miatt.