𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 20 .rész ] - Fesztelen pillanatok

Egy pár pillanat múlva már a vízfelszínen úsztatta az iluját nyugodtan, amíg én fellélegezhettem szabadabban. Kiérve a vízből letöröltem kicsit az arcomat, már nem kapaszkodva annyira, aztán vettem pár mélyebb lélegzetet és, és az arcomra tapadt nedves tincseimet is kiszedtem a szememből.

– Jól vagy? – a fülem finoman megrezzent a fiú kérdésétől, aki két nagyobb sóhaj közt, engem figyelt fél szemmel, ahogy normalizáltam a lélegzetem.

A hangjára feljebb emeltem a tekintetem a vízről az arcára, aztán biccentettem gyorsan.

– Megvagyok. – motyogtam egyből mellé, félhangosan.

Közben teljesen kihúztam magam ültömben, a mellkasom szabad mozgásának eléréséhez. Amint sikeresen megvoltam ezzel, és Neteyam is nyugtázta a válaszomat, ráérősen elkezdte úsztatni előre az iluját.

– Köszönöm a fuvart, de meg kéne keresnem a Näyámat, szóval... – intéztem felé a szavaimat, pár méter után, amint megfogalmazódott bennem a további tervem ezt követően. – Menj csak nyugodtan a dolgodra. – tettem hozzá, óvatosan jelezve a hangszínemmel is, hogy nem szándékozom fenntartani őt tovább.

Magamban egyébként is realizáltam mennyire el tud terelni az eredeti szándékaimtól.

– Jó, akkor keressük meg. – hangzott erre az általam nem várt felelt a fiú szájából.

Nem nézett ezúttal hátra rám, csak előre felé kémlelt a vizet a fejét forgatva.

– Van, ötleted merre induljunk? – fűzte hozzá a kérdést is egyből.

Én azonban nem feleltem neki egyből, egyrészt mert a fehér bestiám nem voltam benne biztos merre ejtőzhet, másrészt korántsem akartam magam kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy kettesben úszkálok vele egy ilun, a kelleténél többet.

Segélykérően pillantottam körbe, hátha meglátom a nővérem, vagy egy másik követtársamat, vagy esetleg véletlenül pont Tsìlpeyt a közelben, azonban csalódnom kellett. Sehol nem volt egyik számomra megmentésül szolgáló társam sem. Ezen magamban zsörtölődhettem tehát csupán.

– Tényleg nem akarlak feltartani. – nyögtem ki végül mikor a fiú már kérdően jobban hátrafordult felém, és várta a válaszomat. – Egyedül is megoldom innen. – tettem hozzá valamivel komolyabb tekintettel nézve rá.

Mire Neteyam fürkészte az arcomat pár másodpercig szintén komolyabb tekintettel, majd finoman összébb húzta a szemeit közvetlenül, mielőtt megszólalt volna.

– Én ajánlottam fel a dolgot, és nem tartasz fel vele. – közölte egyszerűen, nyugodt hangnemben. – Ha úgy, lenne nem mondtam volna, egyébként is a lányok jól megvoltak nélkülem is. Lo'ak pedig most nem kell szemmel tartanom, míg Tsireya társaságában van, mellette kevésbé szokott esztelenül viselkedni. – foglalta össze az álláspontját nekem gyorsan.

Amit végighallgatva, némileg valóban elmúlt egy bizonyos fokú kellemetlenség érzésem. Ám ennek fokozásaként a fiú hozzá tett még egy mondatot, amitől önkénytelenül is összébb húztam a szemeimet kissé.

– Nem mellesleg egy követet segíteni megtisztelő feladat, amit minden dicső harcos szívesen végez. – ezt valamivel játékosabb stílusban jegyezte meg, ennek ellenére furcsállva pislogtam rá ezután.

– Ez miért ilyen furán mondtad? – horkantam fel finoman a kijelentése után, és hátrébb is hajoltam tőle picit, aztán jobban végig mértem.

Talán túl is reagálva valamelyest az egész megnyilvánulását, félig meddig szándékosan. Neteyam megrántotta a vállait első néma válasz gyanánt, majd egyenesbe mozdította vissza fejét.