𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 41. rész ] - Kötődés

Olyan érzés volt mintha az anyám jelenléte, és a szavai kiforgatták volna a talajt a lábam alól. Mintha az eddigi életem egy igen nagy része, csak hazugság lett volna. Minden fájdalom, és magány, amit az elvesztése miatt éreztem hirtelen, egyik pillanatról a másikra súlytalanná, jogtalanná vált volna. Mely egy különös ellentétet, és egyfajta bűntudatot generált bennem. Amik úgy éreztem egyszerűen szétmarcangolják belülről a lelkem.

A lélegzeteim továbbra is sekélyesek voltak, a szívem pedig túl gyors, és szabálytalan ütemben vert ahhoz, hogy rendesen le tudtam volna merülni tőlük a víz alá. Így a felszínen maradva úsztattam tovább a Näyámat, könnyektől fátyolos tekintettel, a zátonyon túlra. Az ideges remegés még mindig enyhén rázta a testem, ezért egészen közel lapultam Tsìlpey nyakához, amolyan félig fekvő helyzetbe. Pár percig ott tartva magam, míg sikerült jobban csillapítanom a testi tüneteimet.

Szorosan lehunytam a szemeimet, hogy rendezzem valamelyest a lélegzetem, de ennek hatására csak újra a lelki szemeim elég ugrott az anyám fájdalmas tekintete, és a kérlelése. Amelyek egy fájdalmas nyögést szakított ki a belőlem, és egyből ki is nyitottam inkább a szemem. Nem bírtam elviselni a látványát, hiszen pont ez okozta, és növelte meg bennem azt az abszurd bűntudat érzetet. Amivel a legkevésbé nem tudtam mihez kezdeni.

Minden fájdalmas mondata ellenére, amik igazán feldühítettek, kiváltképpen a számon kérő, melyet igazán igazságtalannak éreztem, még sem tudtam tisztán csak csalódottan tekinteni rá. Mert az a tény, hogy életben volt, bármennyire is kérdőjeleztette meg velem sok dolgot, és gyötörte meg a tudatomat, bizonyos nézőpontból olyan örömöt okozott nekem, melyet tisztán megfogalmazni sem tudtam. Hálásnak kellett volna lennem, hogy újra élve láthattam őt, aki annyi ideig halottnak hittem, hogy visszakaptam, csodával határos módon. Én viszont még sem tudtam ezt a hálát teljesen átérezve, a magaménak tudni.

Ugyanakkor nem tudtam rá teljesen haragudni sem, holott valahol azt akartam, azért amilyen fájdalmat okozott nekem, és azért mert lényegében becsapott. És ezekből az ellentétes, és nyomasztó érzésekből fakadt a bűntudatom, mely eddig lappangott bennem. Most viszont felszínre tört a vitánknak hála, én pedig nem tudtam mit kellene kezdenem vele. Túl zavaros volt ez az egész, minden érzésem, és a helyzet is, ami körülötte, körülöttem, és a követek között alakult ki. Több szempontból is.

Ugyanis a követek, vagyis elsősorban Leyoa, mint a küldöttség vezetője kellett volna, valamit kezdjen, vagy valamiféle, úgymond ítéletet mondjon az anyám felett. Felelősségre vonni a történtekért, azért, hogy lényegében elszökött a követek közül. Kijátszott minket, amit nem is igazán értettem hogyan hajtott végre, de ez nem is feltétlen számított már. 

Leyoának minimum fel kellett volna szólítani, hogy adjon számot a tetteiről, vagy legalább elhatárolódni tőle, és jelezni felé, hogy ha neki személyesen nem is, de Zepxniának, az első kegyeltnek igen is magyarázattal tartozik a tettiért. De ő egyiket sem tette.

Legalábbis eddig a húgai, és a nővérem beszámolói szerint, mindössze kettesben folytattak le egy rövid megbeszélést, mikor én még eszméletlen voltam, de erről nekik szinte alig nyilatkozott valamit később a gyógyítónk. Mindössze két dolgot tett szóvá, amivel tulajdonképpen különösen semmit nem kezdett a helyzetével. 

Az egyik az volt, hogy mivel már nem volt birtokában Eywa szemének szilánkjának, mert átadta nekem, eltávolította magától önként a követi kiváltságokat. Továbbá a másik, ami ha lehet engem még csak jobban összezavart, mikor pár nappal később az első találkozásunk után tudatosult bennem, hogy Eywa jele sem volt már rajta, a fehér szín formájában.

A korábban a mellkasán viselt fehér folt, amire emlékeztem, szinte teljesen eltűnt róla, és mint a húgaim magyarázatából megtudtam a kristály darab sem volt a homlokába olvadva. Ez a két tényező teljesen összekuszálta a gondolataimat, és érthetetlenné tette, vagy legalábbis bizonytalanná sok korábbi, közös kis kori emlékemet róla. Melyekben tisztán emlékeztem arra, hogy mindig a fején láttam a szilánkkal ellátott zare'oiját.