𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 43. rész ] - Vívódás

Nem tudom, mit csináljak. Őszintén nem tudom mihez kéne, kezdjek... Tegnap óta, vagyis kis híján több mint egy fél napja, majdnem megállás nélkül azon gondolkodtam hogyan kéne, döntsek az előttem álló opciók közül. Azonban szinte nem jutottam semmire. 

Megpróbáltam rendesen végigvenni magamban a befolyásoló tényezőket, viszont ezek ellenére sem tudtam döntésre jutni. Majdnem pontosan ugyanabban a bonyolult helyzetben vagyok, mint alig négy hónappal ezelőtt, a küldetésem elején.

A sors iróniája, hogy még a rengetek változás ellenére, és vissza tudtam jutni ebbe az állapotba megint. Talán csak annyi különbséggel, hogy most még nagyobb jelentősége van a döntéseimnek. Otthon a völgyben még csupán annyi volt a dolgom, hogy kövessem a követek életének rendjét, ami mindig tiszta, jól látható célokból állt.

Aztán ez később árnyalódott azáltal, hogy Eywa már valamivel zavarosabb vízióit kellett követnem, melyek elsőre nem állítottak elém annyira stabil célt. Mindig később váltak csak valamivel jobban átláthatóbbá. De most, hogy az ütközet után megszűntek, és még ez a fajta zavaros vezérfény is eltűnt az életemből, igazán bele vesztem a saját sorsom ködösségébe.

Különösen a sok váratlan esemény, és történés után érdekes belegondolni, hogy olykor milyen nagy fordulatokat tud hozni a sors iróniája az életbe. Hogy azok a dolgok, melyekre talán sosem vágytál, vagy volt különösebb szükséged, bizonyos idő elteltével valahogy mégis képesek szinte a legfontosabb prioritásokká válni neked a világon. Eddig számomra ezek a tényezők csak a követi feladataim ellátása, illetve a húgaim, meg a nővérem személye volt. Jelenleg viszont igencsak kibővült eme szereplők listája.

Kik közül, mindenki egy olyan részét mozgatta meg a lelkemnek, amitől azt éreztem képtelenné válok arra, hogy válasszak közülük. Nem gondoltam, hogy annyira kötődni fogok a húgaimon kívül másokhoz, hogy akár még az követek törvényeivel szemben is megszületik bennem egyfajta dac. Egy szembenállás, csakhogy ott maradhassak mellettük.

Habár számíthattam volna rá, elvégre egy olyan küldetésre indultam, amire egyáltalán nem számítottam, hogy valaha fogok. Ez pedig sok olyan következményt is magában foglalt, amikre előtte szintén nem készültem fel. Bár nem gondolnám, hogy ezek közül az összes felróható nekem. 

Mert ugyan mégis ki számítana arra, hogy a halottnak hitt anyja, visszatér az élők sorába, majd az eddig ismeretlen apjának személyével együtt beszámol arról, hogy van egy vértestvére, aztán ezt követően még meg is invitálják magukhoz, hogy legyen alkalmuk rendesen megismerkedni. Hát erre valóban nem gondoltam előre...

Az sem segít a helyzetemen, hogy hiába próbáltam a beszélni erről, és a még mindig tisztázatlan „hitvesi" szerepemről Leyoával a tájékoztatása után, ő neki nem nagyon volt ideje rám. Mindössze arról kérdezett kaptam-e bármilyen újabb jelet Eywától, ám mivel a zátonyon történtek óta semmit nem üzent nekem a szándéka felől, a gyógyító ennek nyugtázása után, majdnem azonnal el is viharzott.

Csupán az esküvői előkészületek folytatásával kapcsolatban adott nekem munkát a nővérem mellett. Ez fizikailag kevésbé volt megterhelő, ami az izmaim még nem teljesen stabil állapota miatt jól jött, de másban nem volt segítségemre.

A sebeim hegei nem szakadtak fel sehol, és összességében egyre jobbnak éreztem magam fizikálisan. Az enyhe izom gyengeség ellenére is, mivel a második kristály darab elég jótékony hatással volt a testemre. Hiába volt maga az elhelyezkedése az oldalamban kérdéses még továbbra is, nem ez jelentette az elsődleges gondomat. Az, az időhiány volt. Leyoával nem tudtam személyesen beszélni, ahogy azt előre elterveztem.