𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 40. rész ] - Kísértő múlt

A magamhoz térésem utáni következő két nap, szinte teljesen összefolyt a fejemben. Mikor másnap kora délelőtt felébredtem, a testem még mindig zsibbadt volt, a halántékaim pedig kellemetlenül lüktettek. A fejem, a hangulatommal együtt nyomott volt, és szinte alig emlékeztem az előző nap történéseire. Ezen kívül pedig az egész bensőmet kifacsartnak, és rendkívül kimerültnek éreztem. Felülni, vagy különösebben megmozdulni sem volt, sem fizikai, sem lelkierőm.

Leyoa volt mellettem a maruiba, mikor felkeltem, ő magyarázta el nagy vonalakban, hogy mi történt velem, melyből nagyjából annyi ragadt meg az elmémben, hogy túlságosan kimerítettem magam. A hangjából, és a viselkedéséből azt vettem ki, hogy halványan bűntudata volt miattam.

Bár ezt később ő maga is szóvá tette, mikor gondosan a lelkemre kötötte, hogy ne kelljek fel, csak pihenjek. Ételt, és italt bőven adott, nekem, és még pár fájdalomcsillapító Näya méreggel ellátott keveréket is, amik enyhítettek kissé a testem fájdalmas állapotán. De a lelkemén nem tudtak.

A gyógyító addig maradt velem, míg tudott, azonban délután felé már elszólította a kötelesség. Csakhogy ez alatt sem beszélgettünk, mindössze ő mondta el, hogy nem kellett volna, engedje, hogy annyi behatás érjen engem közvetlen az ébredésem után. Hozzá is tette, hogy elnézést kér, amiért rosszul mérte fel az állapotomat, és hagyta, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok.

Én csak némán hallgattam meg őt, de nem reagált semmit. Ezért a vezetőm még megjegyezte, hogy egy ideig teljes ágynyugalomra kötelez, csak ő vagy a nővérem felügyelnek majd rám. Ezt hallva sem ellenkeztem, ami mintha kicsit aggasztotta is volna Leyoát, de ha így is volt nem tette szóvá, én pedig nem faggattam. Egyszerűen csak visszaaludtam, amint végeztem a folyadék, és az ételpótlással, meg bevettem a gyógykészítményt.

Az alvás minőségem ugyan nem volt a legjobb, de mivel nem mozogtam legalább az összes energiámat a gyógyulásra tudtam felhasználni. Volt, hogy csak felszínesen álomtalanul hánykolódva forgolódtam, de éjszakánként, intenzívebb álmaim is voltak. Melyekre viszont ébredés után valamiért képtelen voltam visszaemlékezni, csupán erős szívdobogás, és egy különös sürgető érezés maradt utánuk.

Azonban, amint egészen kiment az álom a szememből, ezek a benyomások is távoztak azzal együtt. Így telt többnyire mindkét napom, a teljes némaságban, csak enni és inni keltem fel, utána szinte rögtön vissza is aludtam. Üresnek éreztem magam, a fejem annyira nyomott volt, hogy nem nagyon tudtam tisztán gondolkodni.

A harmadik egyedül töltött nap vége felé kezdtem csak már valamivel erősebbnek érezni magam. Laz vagy Leyoa támogatásával újra fel is ültem párszor, és valamivel több energiát adó, szilárdabb ételt is meg bírtam enni. A sebem körüli terülten érzékeny volt ugyan még a mozgásnál, de a kötésem nem vérzett át, és a zavaró pulzáló érzés, is kezdett gyengülni.

A szervezetem apránként megindult a javulás felé, csak az elmém, vagyis a lelkivilágom volt lemaradva tőle. Ha a szüleim, pontosabban az anyám arca, akár csak egészen halványan felötlött bennem, ugyan az a nyomasztó hangulat kerített hatalmába, mint a találkozásunkkor, a mellkasomra pedig szintén az a meghatározatlan eredetű súly telepedett vissza.

Ezen viszont csak az tudott segíteni, ha eltereltem a gondolataimat mással. Ebben némileg a húgaim lettek a segítségemre, vagyis csak Eämi többnyire. A harmadik nap után ugyanis végre újra meglátogathattak, de Leyoa továbbra sem engedte nekik, hogy túl sok időt töltsenek bent. Maximum egy-egy órát, délelőtt, és délután. Kivéve azt a személyt, aki a felvigyázóm volt, mert egy idő után a gyógyítónkat, és a nővéremet is elszólították a feladataik.