𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃𝐀𝐓𝐖𝐎𝐖 𝐟𝐚𝐧𝐟𝐢𝐜𝐭𝐢𝐨𝐧┃━┃𝐍𝐞𝐭𝐞𝐲𝐚𝐦 & 𝐎𝐂┃
•°●○·•⚝ Ⅰ. kötet ⚝•·○●°•
Pandora a csodák és rejtélyek világa, ahol minden összefügg, a legapróbb élőlényektől a legnagyobbakig. Az tengerek szépsége, az erdők mozga...
Életem során volt pár olyan pillanat, ami annyira békés, és kellemes volt, hogy szívesen benne ragadtam volna jó hosszú időre, vagy akár örökre is. A legtöbb ilyen az édesanyámmal, vagy a testvéreimmel közösen átélt alkalmakhoz volt köthető, amik még otthon a Nìwan'tsong völgyben történtek meg. De ma, itt Awa'atluban egy marui közepén ülve, egy új ilyen idilli pillanattal gazdagodtam Neteyam karjai között.
Így csendesen élvezve ezt a pár másodpercet, egészen lassúnak érzékeltem az idő múlását. Most minden olyan könnyednek tűnt, ahogy csak az ő közelségére koncentráltam. A karjaimon pihenő kezére, a bőrömet érő meleg levegőre, ami az ő lélegzete volt, mely enyhe bizsergést okozott, ahol csak hozzám ért.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem akartam kiszakadni ebből a fesztelen helyzetből. Nem most, mikor végre annyi minden után valóságosnak tűnt, hogy mellette maradhatok, a feladatomtól, és minden más zavaró tényezőtől függetlenül. De végül csak el kellett távolodnom tőle, legalábbis pár centire, mikor elhúzódott tőlem, hogy rendesen rám tudjon nézni. Az arcomat is elengedte, és kissé hátrébb dőlt tőlem, a bal keze azonban nem engedett el teljesen. Helyette finoman tartotta a tenyerében az én kezemet, és a hüvelyk ujjával, úgy tűnt önkénytelenül, apró köröket kezdett rajzolni a kézfejemen.
Figyelemmel kísértem ezt a mozdulatát, mert a közöttünk beállt csöndben kezdtem még is jobban zavarba jönni, a közelsége miatt. Így inkább nem néztem a szemébe, míg a szavakat kerestem, amivel az üdvözlés után folytathattam volna. De túl sok dolog keringett a fejemben, amit mind el akartam mondani neki.
Elsőnek legalább valamiféle sorrendet kellett találjak köztük, és úgy elé tárnom őket, mielőtt még elfelejtek valami fontosat. Vettem hát egy nagyobb levegőt, majd felemeltem a tekintetem, úgy gondoltam elsőnek megkérdezem, hogy van a sérülése, hogy legalább ezt az aggodalmam hamar letudjam az állapotával kapcsolatban.
– Hogy van a vállad?
– Hogy érzed magad?
Éppen hogy felnéztem az arcába, és találkozott a tekintetünk, tökéletes szinkronban egyszerre szólaltunk meg, majd tettük fel az elég hasonlatos kérdésünket. Amint pedig ezt mindketten feldolgoztuk önkénytelenül mosolyra húzódott a szánk, aztán kicsit kínosan, de felkuncogtunk a dolgon. Én reflexből a szám elé kaptam a szabad kezem, és megráztam a fejem, hogy összeszedjem magam, miután elrejtettem a vigyoromat. Neteyam pedig finoman megköszörülte a torkát, és láttam a szemem sarkából, hogy zavartan csapot, egyet a farkával.
– Nem volt vészes annyira seb. Néha el is felejtem, hogy van. – rántotta meg a vállát reflexből, a mozdulattal prezentálva a dolgot, csakhogy halványan mégis láttam megfeszülni az arcizmait az enyhe kellemetlenségtől.
Visszafogottan felsóhajtottam, és a kötésén nyugtatva a tekintetem pár másodpercig, amennyire tudtam próbáltam jobban felmérni a vállát. Ugyanolyan anyagú kötszer volt rajta, mint az én sebemen, amiből már biztosan tudtam, hogy égember eredetű. Óvatosan kinyújtottam a kezem a felkarja felé, és mivel közel ült hozzám könnyedén végig tudtam húzni az ujjam a kötés széle mentén. Megkönnyebbültem attól, hogy a saját szememmel is láttam, hogy rendben volt.
