𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃𝐀𝐓𝐖𝐎𝐖 𝐟𝐚𝐧𝐟𝐢𝐜𝐭𝐢𝐨𝐧┃━┃𝐍𝐞𝐭𝐞𝐲𝐚𝐦 & 𝐎𝐂┃
•°●○·•⚝ Ⅰ. kötet ⚝•·○●°•
Pandora a csodák és rejtélyek világa, ahol minden összefügg, a legapróbb élőlényektől a legnagyobbakig. Az tengerek szépsége, az erdők mozga...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A hangokat, és úgy magát a külvilágot is egyre tompábban és foszlottabban érzékeltem magam körül. A szemhéjaimat fokozatosan növekvő súly húzta lefelé magával, és a testemet átjáró hidegrázás sem akart szűnni. Az izmaim egyre nehézkesebben engedelmeskedtek az utasításomnak.
És ha Neteyam nem tartott volna meg a saját testével, már egész biztosan az óceánba estem volna. Így viszont, hogy támaszom volt, csak részben kellett koncentráljak az egyensúlyom megtartására, az erőm maradék részével pedig az eszméletnél maradásra, és Tsìlpey vezetésére figyelhettem.
Nem tudtam lemerülni a vízfelszín alá, mert ott végképp nem maradtam volna meg a nyeregben, ezen kívül a levegő visszatartási képességemben is megingott a bizalmam. Minden maradék elszántságom, és kitartásom igyekeztem összeszedni, és Neteyam szavait mantrázni magamban, hogy kitartsa. De a fáradtság elemibb ereje, és a kristály szilánkom lüktetésének üteme, magával ragadó örvényt kreált, mely egyre lejjebb, és lejjebb húzta magával a tudatom, valami egészen másik pillanatba.
Emlékek tódultak a lelki szemem elé, amelyek most jóval tisztábbnak tetszettek előttem, mint maga aktuális környezetem látványa. A vízben mellettem elsuhanó táj, a fogyatkozás miatt elsötétülő ég, a füst és vér szaga, ami a levegőben összekeveredett az óceán sós illatával, most mind életlenné fakult.
Helyette kikristályosodott előttem valami más, az otthonom a Nìwan'tsong völgy sziluettje, bár egy elég konkrét pillanatában. A barlangrendszer egy bizonyos szakasza, és a Zey'atan folyó világító vize, ami akkor vett körül, mikor az első víziómat kaptam hónapokkal ezelőtt Eywától. Lényegében az idevezető utam első lépcsőfoka, a gyújtópontja zajlott le megint előttem.
Annyi eltéréssel, hogy közvetlenül beleolvadt a már Awa'atluban kapott részletesebb jelben látott mozzanatok, az ikránok elhaladása után. Visszanézve a jelenlegi tudásommal, a jelenlegi állapotomban, az egész üzenet sokkal érthetőbbnek tűnt. Az ikrán lovasok jelenléte a Sully család érkezését jelezte előre.
Az Uturut és a klánhoz való csatlakozásukat. A horizonton mozgó nagy test alakja, nem egy Tulkuné volt, ahogy feltételeztem korábban, hanem az égemberek legnagyobb hajójának fémteste. Akkor ismeretlen volt, de most már nem.
A nappali fények sötétébe mentek át a víziómban, és ezzel együtt feltűnt Neteyam alakja is. Mikor először láttam, az érkezésük napján még, olyan zavaró, és aggodalomkeltő volt, most viszont kellemesen volt felmérni az ismerős vonásait. Közvetlenül mellettem állt a horizontot kémlelve, ezúttal nem beszélt, ellenben rendesen rá tudtam nézni, nem csak a hátát láttam. A tenger azúrkék vize, lomhábban kavargott a lábaink körül, és az egész légkör sokkal kevésbé volt feszültséggel teli.
Az égnépének hajója távolodott tőlünk, ezt sikerült jól kivennem, amikor átemeltem a tekintetem a fiú arcáról a vízen lebegő járműre. Valamiféle megfoghatatlan megkönnyebbülés fogott el az elhaladó alakját figyelve. Aztán még erősebb nyugalom áradt szét a mellkasomban, mikor megéreztem Neteyam ujjait a kézfejemen, majd a sajátjaim között, ahogy összefűzte a bal kezét az én jobbommal.
