𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃𝐀𝐓𝐖𝐎𝐖 𝐟𝐚𝐧𝐟𝐢𝐜𝐭𝐢𝐨𝐧┃━┃𝐍𝐞𝐭𝐞𝐲𝐚𝐦 & 𝐎𝐂┃
•°●○·•⚝ Ⅰ. kötet ⚝•·○●°•
Pandora a csodák és rejtélyek világa, ahol minden összefügg, a legapróbb élőlényektől a legnagyobbakig. Az tengerek szépsége, az erdők mozga...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A csomagjaim nagy része már tökéletesen bepakolva, indulásra készen várt rám a barlang kamra bejáratában. Nem maradt hátra semmi fontos, ami elrakásra szorult volna még. Ennek ellenére, én újra, meg újra tétován fordultam körbe az alvó helységben. Keresve hiányérzetem okozóját.
Letérdeltem és ismét ellenőriztem, hogy nem lapul-e még a sarokban álló egyik fonott kosárban, valamelyik félkész szőttes munkám, vagy gyógyfüves erszényem. De a pár perccel ezelőtti ellenőrzésem óta, semmi új nem bukkant fel.
A vállaim lassan megereszkedtek, ahogy egy fojtott sóhaj kíséretében, a karjaim a törzsem mellé ejtettem. A fejem enyhén oldalra csuklott, ahogy ismét körbe pásztáztam magam körül a kellemes félhomályban úszó teret. A torkom elszorult, miközben próbáltam, ha lehet, még mélyebbre vésni az emlékezetembe, minden ide kapcsolódó értékes pillanatot.
A jobb kezem némi hezitálással nyújtottam ki a közös függőágyunk felé, az ujjaim pedig finoman megremegtek, ahogy végigvezettem őket a gondosan szőtt anyagon. Az érintésre előtörő emlékeim, azonban inkább elfojtottam, mikor a füleim megrezzentek a közeledő léptek zajára. Túl sokáig húztam az időt, ezért ellenőrizni jöhettek.
– Már minden készen áll az indulásodra – a körülöttem uralkodó csendet Onnoi törte meg.
Az idősödő karyu egyenletes hangon szólt, és semleges arccal járatta körbe a szemét a helységen, mielőtt megállapodott volna rajtam a tekintete. A kezeit összefűzte maga előtt, miközben enyhén összeráncolta a homlokát, ahogy felmérte az állapotom. A tekintete elsősorban várakozónak tűnt, de rejlett benne más érzelem is, amit a kimértebb testtartása és a vádlija mögött lassan hullámzó farka sugallt.
– Még nem ellenőriztem mindent... – lassan állásba lendülve feleltem.
Felkelve a tekintetem találkozott, a pár lépéssel srégen a nő mögött álló, Oayä-val. Az ő hangulata egyértelmű volt, szánakozó tekintettel nézett felém, és érezhetően, csaknem annyira letört volt, mint én.
– Nekem úgy tűnik, téged leszámítva mindened készen áll.
Intett a bejáratban lévő maradék táskám és erszényem felé, mire Oayä készségesen mindkettőt egy könnyed mozdulattal a vállára akasztotta. Aztán türelmesen megállt, további parancsra várva.
