𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 5. rész ] - Zavaros részletek

A nap további részét Tsireya mellett, vagy, ha a lánynak segítenie kellett az anyjának valamiben, akkor a követtársaimmal voltam. Lazuh'rának segítettem felkészülni a ceremóniára, rendesen elmagyarázta nekem, hogy pontosan hogyan fog zajlani, és az én szerepemet is megtudtam, habár az nem volt túl nagy. Mindössze ugyanúgy jelen kellett lennem, majd a szertartásoknál, mint az őröknek.

Szándékosan nem adtak nekem sok feladatot, helyette Leyoa megbízott, hogy próbáljak meg elvonulni, és meditatív állapotba kerülni, hátha sikerül hamarabb kibogoznom a kapott jelet. Követtem is az utasítását és az elkövetkező két napban mást sem csináltam jobbára, mint hogy ezzel próbálkoztam változatos helyein a szigetnek. Még a szellemfához is elmentem Tsireya és a testvére társaságában, lényegében mindent megtettem a legjobb tudásom szerint, de hiába volt. Eywa továbbra is hallgatott.

Az Awa'atluban töltött harmadig napjára már sikerült elkészülni a ceremónia lebonyolításához szükséges dolgokkal, és már a jelentkező személyek száma is szépen gyarapodott, a hitvesek örömére. Láttam párszor, hogy Lazuh'ra felé jobban érdeklődtek férfiak, mikor egyszer-egyszer elsétáltunk a falukülönböző pontjain. Nem lepett meg a helyzet, és gondoltam is, hogy a nővéremnek nem esik majd nehezére felkeltenie mások figyelmét.

Persze volt bennem egy kis félsz, nem igazán tudtam elképzelni nélküle az életem, ha úgy alakult volna, hogy itt kell, maradjon, bármilyen okból is, nem tudtam, hogyan váltam volna el tőle. Vagy mit kezdtem volna abban a helyzetben, ha nekem kellett volna itt maradnom valamilyen oknál fogva. Ez az elmúlt pár napban fennálló tanácstalanság nem tett túl jót a mentális stabilitásomnak.

Egyre meredekebb teóriák születtek a fejemben arról, hogy lehet valami negatív okból kellett ide jönnöm. Vagy, hogy lényegében finomabb módszerrel, de Eywa el akart távolítani a követek közül. Talán azért, mert valami nem megfelelőt tettem, és habár legbelül tudtam, hogy a nagy része az aggodalmaimnak, és az elképzeléseimnek alaptalan. Attól még nehéz volt teljesen száműzni őket az elmémből. Az ilyen helyzetekben vettem észre ugyanis, hogy sajnos valóban rossz szokásom túl bonyolítani a dolgokat.

– Azt még átadnád légy szíves? – zökkentett ki a gondolataimból a nővérem hangja.

Éppen ebédidő körül járt, ő pedig az ebédhez főzött, és én ebben segédkeztem neki, elvileg.

– Persze, tessék. – kis fáziskéséssel átnyújtottam neki a kezemben maradt kést, amivel egy halat vágtam föl, vagyis igazából már hosszú percek óta csak szöszmötöltem vele, de Laz eddig nem tett szemrehányást.

Megtöröltem a kezem, amint átvette a kést, és csak csendben figyeltem, ahogy ügyködik.

– Minden rendben? – pillantott oda rám két mozdulat között, és éreztem a hangjából, hogy szerinte nem vagyok rendben.

– Persze. – motyogtam cseppet sem meggyőzően.

Valójában nem is igyekeztem az lenni, felesleges is lett volna próbálkoznom. Lazuh'ra túl jól ismert, túl jól látott keresztül rajtam, még ha akartam volna se tudtam volna kellően meggyőzni, ahhoz hogy elkerüljem a további kérdéseit a hogylétem felől.

– Igen, valóban úgy nézel ki, mint akinek semmi baja. – jegyezte meg szarkasztikusan. – Na, ki vele. – tette hozzá közben már közelebb ülve hozzám.

Felsóhajtottam, és a kezeimet magam mögé téve, hátra helyeztem a súlyt a tenyereimre. Kelletlen arccal néztem a nővérem felé, aztán inkább átvezettem a tekintetem a készülő ebédünkre. Nem akartam a saját ügyes bajos bajaimmal fárasztani. Volt neki elég felelősség a nyakában, mint hitves. Ám az átható tekintete kezdett lyukat égetni a halántékomba, így végül csak muszáj volt megszólalnom.