𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 2. rész ] - Tanácsok

Újabb fáradt sóhaj hagyta el a szám, és a vacsorám utolsó falatját tettem a számba. Talán jobb lenne, ha beszélnék valakivel és tanácsot kérnék, a víziókat figyelmen kívül hagyni ugyanis nem túl bölcs döntés. Amint megszületett bennem a döntés, felemeltem a tekintetem a többiekre. Körbe akartam nézni kicsit, ez viszont azt eredményezte, hogy majdnem félrenyeltem a számban lévő utolsó falat ételt. Ugyanis tőlem pár centire ült mellettem a nővérem, aki alaposan vizsgálgatva fürkészte az arcomat.

– Nem kerestél meg a ceremónia után, pedig üzentem Eämival, hogy beszélnem kell veled. – pislogott rám Lazuh'ra kissé oldalra döntött fejjel.

Én csak köhögtem párat, leküzdöttem a falatot a torkomba, és kissé hátrább helyezkedtem.

– Sajnálom, de még csak most ültünk le enni, szóval gondoltam a Sngä'i'eyktével beszélgetsz. – szabadkoztam egyből.

Lazuh'ra viszont csak kérdően húzta összébb a szemöldökeit.

– Már régen utunkra engedett, már a küldöttségek vezetőivel beszél a holnapi indulásról. – intett a fejével a megfelelő irányba.

Ahol valóban az idősebb követek beszélgettek, plusz realizáltam, hogy a húgaim, illetve az egész lakom tagjai szétszéledtek körülöttem.

– Oh, már látom. – motyogtam nagyokat pislogva.

Túlságosan a gondolataimba felejtkeztem, ez így nem lesz jó. Aggódtam, hogy Lazuh'ra észrevesz rajtam valami gyanúsat, így megpróbáltam tovább vinni a beszélgetést.

– Akkor mond nyugodtan miről akartál beszélni, állok rendelkezésedre. – mosolyogtam rá, olyan természetesen, ahogy legjobb tudásomból kitelt.

Közben eltettem a tálat az ölemből és jobban felé fordultam, így jobban meg tudtam figyelni egyébként is.

– Igazából csak a holnapi nappal kapcsolatban tudod, hogy... – fokozatosan halkult el hangja számomra, ahogy visszamerültem a gondolataim közé.

Nagyon szépen feldíszített ruha volt rajta, amit a hitveseknek készítenek külön a takácsok, ezt viselik a bejelentő ceremónián, illetve később, majd a párjukkal Eywa előtt történő első összekapcsolódáskor. Fehér színű volt jellemzően, ami Lazuh'ra türkiz zöld bőréhez remekül állt, nagyon csinos volt benne. Rajtam ellenben kissé furán festett volna. Túl fehér lettem volna vele, úgy néztem volna ki, mint valami kísértet.

– Nem is figyelsz a beszédemre, igaz? – fáziskéséssel realizáltam a kérdését, és egyből újra felvettem vele a szemkontaktust. – Valami nem stimmel veled. – nem kérdezte, hanem kijelentette, ami nem sejtetett semmi jót. – Nagyon sápadt vagy minden rendben? – hajolt ismét közelebb, és aggódóbb lett a hangszíne.

Én viszont kellett pár nagyobbat pislogjak, hogy feldolgozzam az utolsó kérdését.

– Ennél fizikai képtelenség, hogy fehérebb legyek... – mutattam végig magamon.

A bőröm alapvetően teljesen fehér volt, semmi csík vagy más természetes jegy nem volt rajta, leszámítva a syuratan világító szeplőket. Lazuh'ra aprót nyögött kelletlenül a válaszomat követően.

– Tudod, hogy nem így értettem. – fűzte hozzá. – Ne próbáld kerülni a dolgot, látom rajtad, hogy valami nagyon nem hagy téged nyugodni. Mindig csak akkor esel ennyire ki a világból vissza a saját fejedbe. – bökte meg az egyik ujjával finoman a halántékomat, aztán kérlelően nézett rám, hogy osszam meg vele.

Nagy levegőt vettem és erősen vacilláltam a dolgon. Mindenképpen terveztem beszélni valakivel, de ettől még nem múlt el minden aggályom. Tudtam, hogy mire fog gondolni, ha elmondom neki a látottak milyenségét, és az egész élmény jellegét. Már pedig azt nem akartam, hogy megerősítse a számomra nem túl szimpatikus sejtésem. De kockáztatnom kellett, mert ha valóban az a helyzet áll fent, nem hallgathatom el. Úgy utálok kockáztatni...