𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 25. rész ] - Kétes hangulat

– Szóval csak annyi történt, amit reggeli közben meséltetek összesen, mióta itt vagytok? – szólalt meg mellettem sétálva Eämi, mire a hangját hallva oldalra pillantottam felé.

Már éppen a sziget belseje felé sétáltunk négyesben, Mor'tut keresve. Én haladtam legelöl, Ämi a jobbomon lépkedett, baloldalt sréhen mögöttünk pedig Xin és Miraya nézelődtek, és ámuldoztak a tájon. Ők ketten alig figyeltek ránk, bár a barna szemű húgocskám szándékosan halkabban szólalt meg, és gondoltam, hogy nem véletlenül tett így.

– Igen, nagy vonalakban ennyi. – motyogtam gyorsan neki vissza válaszként. – Miért?

Kételkedve fürkészett, majd finoman vállat vont, és előre fordult. Én nem néztem el róla, mert egyértelműen feltűnt, hogy gyanít valamit.

– Miért kérdezted ezt most így? – faggattam tovább vigyázva a hangerőmre.

– Hogyan is? – oldalra emelte a szemét, de csak egy másodpercre találkozott a tekintete az enyémmel.

Úgy tett, mintha fogalma sem lenne mire céloztam. Felsóhajtottam az arcát látva, majd megforgattam a szemeimet. Gyorsítottam kissé a lépteimen is, de a Xinéket azért nem akartam lehagyni túlzottan.

– Tudod mit, hagyjuk. – suttogtam neki, amint mellém szegődött újból. – Nem lényeges.

Eämi felhorkantott kissé, de nem felelt semmit. Ezért többnyire csendben haladtunk tovább, csak Miraya és Xin kíváncsiskodó hangjait lehetett hallani mögülünk.

– Gondolom jó volt megtudni, hogy csak az Uturu miatt küldött ide Eywa. – törte meg a kialakult csendes légkört végül újra a húgom. – Akkor az a lány tegnap a parton, aki megszólított az újdonsült védenceid közé tartozott ezek szerint? – a hangszíne most jóval puhatolódzóbb volt.

– Ő egy barátnőm, és igen, mint láthattad rajta ő is Omatikaya. Nem itt, a korall népének tagjaként született. – magyaráztam neki normálisabb hangerővel már. – De ő és a családja is kedves, szóval szívesen voltam a segítségükre.

– Á, értem... – húzta el a szót, és egy halvány féloldalas mosoly is felkúszott az arcára. – Ez esetben feltétlen mutass be neki, és a családjának. Szívesen megismerném őket. – somolygott rám, ami eléggé furcsa hatást keltett, mert a hangszíne inkább volt sejtelmes, mint őszintén lelkes.

– Jó, majd a körbevezetés után lehet róla szó. – biccentettem felé kurtán.

Nem annyira volt bizalomgerjesztő a tekintete.

– Jól hangzik. – kacsintott rám, mire felhúztam kérdően az egyik szemöldökömet.

Nem tudtam eldönteni, hogy ő viselkedik-e szokatlanabbul, vagy én veszem le csak furcsán a gesztusait. Ezt látva pedig Eämi csak még szélesebben mosolygott felém. Már majdnem vissza akartam kérdezni, hogy pontosan miért is viselkedik így, mikor Miraya lelkesebb kiáltása akasztott meg minket. Integetve rohant el mellettünk egyenesen a két nagyobb fa közül kibukkanó Mor'tu alakja felé.

A lény hangos morgást hallatott, oda fordítva a fejét az irányunkba. Örült, hogy újra láthatott, és köszönt nekünk. Ezért inkább elengedtem Eämi viselkedését, és a szárnyas barátunk felé siettem magam is, hogy rendesebben tudjak köszönni neki a tegnap este után.

Jó ideig ott maradtunk a Tsyalhawnu mellett, és beszélgettünk vele. Ő is megosztotta velem, hogyan vették rá a húgaim a segítségre, és hogy miért talált ide ilyen könnyen. Ezen kívül megnyugtattam a hogylétem felől, és meséltem neki is kicsit az ittlétemről.