𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 8. rész ] - Lovaglólecke

Éreztem már életem során, párszor sarokba szorítva magamat, amikor olyan helyzetbe kerültem, amiből nem láttam egyből a kiutat, mikor úgy látszott nem tudom kivágni magam egykönnyen a kialakult szituációból. A legtöbb ilyen alkalommal, persze sikerült kiötlenem egy kreatív megoldást, még a kiélezettebb körülmények ellenére is, most azonban cserbenhagyni látszott engem, eme adottságom. Holott a helyzet koránt sem volt olyan veszélyes, már fizikai értelemben véve.

A kis Tuktirey lényegbe vágó kérdése miatt, mindenesetre most hasonló szituációban éreztem magam, sarokba szorítva, csak jelképesen. A kérdés maga abszolút releváns volt, habár, hogy ez miért érdekelte a lányt már kevésbé volt magától érthetőd, viszont én magam is napok óta gondolkodtam a dolgon nem sok sikerre jutva. Az ifjú Na'vi egyáltalán nem zavartatva magát, pislogott fel rám a szavai után, sárga szemei intenzív érdeklődésétől csillogtak. Vajon az anyjától örökölhette ezt?

Átfutott a gondolataim közt, hogy adhatnék valami kitérő választ, de úgy gondoltam a lányka valószínűleg nem érné be azzal, és a hazugság sem volt ínyemre. Veszteségem elkönyvelve sóhajtottam fel. Ebből nem nagyon tudtam jól kijönni.

Hátrébb dőltem ültömben, majd elnéztem a víz felé, gondolkodva, a tétovázásom azonban az idősebb testvérei figyelmét, ha már Tukét nem is, de felkeltette és érzékelhették belőle, hogy nem olyan kellemes téma ez nekem. Kiri abbahagyta a hajának piszkálását, majd éreztem a tekintetét magamon, és a húga között ingadozni.

– Nos, be kell vallanom ezzel megfogtál. – feleltem halkabban a kislány felé fordulva végül.

Nem voltam biztos benne, erre mit fog reagálni, de a szólásra nyíló ajkait látva arra következettem egyből vissza fog kérdezni. Vagyis kérdezett volna, ha nem kerül egy kéz finoman a szája elé. A bátya jól felmérvén a helyzete lépett közbe, és csendesítette el az izgága kis testvérét.

– Ennyi személyesebb kérdés elég ma délutánra Tuk. – kommentálta a tettét, mire a húga elégedetlenül grimaszolt, közben gyorsan igyekezett kiszabadítani magát. – A többi kérdés legyen, inkább a jel nyelvel kapcsolatos. Abban le vagy maradva kicsit. – tette hozzá, aztán elengedte, majd felpillantott rám és Kirire.

A húga egyetértően hümmögött, én pedig hálásabb szemekkel néztem felé. Jól jött ez a kis kisegítés.

A délután többi része végül valóban mentes lett a túl személyes jellegű kérdésektől, vesztve a kivallató hangulatból. Ám ezt egyáltalán nem bántam, sőt egészen bele jöttem a magyarázásába, és a sokféle jel bemutatásába. A többiek is szépen haladtak, Tsireya mindenkit meg is dicsért.

Bár természetesen szükség volt az időre, hogy elmélyüljön a tudásuk, azonban valóban szorgalmasnak mutatkoztak a Sully gyerekek. Egy nap leforgásából ítélve. Késő délutánig voltunk egymás tárasságában, utána mindenki visszatért a sajátjai közé, és készülődtek a vacsorához, na meg az alváshoz.

Én egyedül sétáltam vissza a maruink felé, közben viszont kevésbé szenteltem nagy figyelmet a környezetemnek, helyette a belsővilágomba merültem. Majdnem egy teljes napot töltöttem a többi követtől elszakadva, ennek ellenére még is meglepően nyugodtan telt. Furcsa volt realizálni, hogy az új társaság, végül kevésbé feszélyezett, mint gondoltam.

Valójában kellemesnek is mondható lett volna, Tuk aranyos volt, habár néha elég intenzív jelenség tudott lenni, de határozottan kedvesnek tűnt. Ahogy a nővére is, viszont az ő esetében volt pár megnyilvánulás, amit nem érettem, ezek pedig felvetettek bennem kérdéseket. Egy nap után azért, nem akartam semmi mélyebb következtetést levonni velük kapcsolatban, azonban egy halvány kép kialakult a fejemben.