𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 28. rész ] - Elterelés

Tsìlpey a parancsomra nagyobb lendülettel tört velünk a vízfelszínre, amint sikeresen utolértük a többieket. Mivel nyertek némi időd a hamarabbi indulásuknak köszönhetően, akkor láttuk meg őket, mikor már Payakan hátán sereglettek, egy bizonyos pont körül.

– Eltalálták egy jeladóval. – hallottam meg közvetlen a fülem mellől Kiri aggódó hangját. – Siessünk!

Ezzel a kijelentésével szinkronban, pontosan oda mutatott előre, ahol a bátyai és Tsireyáék éppen az égember eszközt rángatták. Alig volt időm szinte felfogni a látottakat rendesen. Rögtön közelebb vittem magunkat hozzájuk, a barátnőm pedig sietve ugrott le mögülem, és kapaszkodott fel Payakan hátára.

A kép, ami így, most a szemem elé tárult a pár perccel ezelőtt kapott emlékei kiegészítése volt. Tökéletesen kapcsolódott a képsorba, ezen kívül pedig, ahogy a horizontra kaptam a szemem, feszülten konstatáltam, felbukkanni az égnépének hajóját is.

Más helyzetben ez a fajta feszültség akár komoly ijedtséget is tudott volna okozni nekem, amitől lebénult volna az elmém. Egyébként is hajlamos voltam túlgondolni a dolgokat. Az Awa'atluba töltött időm nagy részét eddig is leginkább ezzel, illetve aggódással töltöttem. Most viszont minden más korábbi problémám olyan kicsinek tűnt hirtelen, a közeledő gyilkos hajó árnyékában.

Az aggodalmaim nagy része eltűnt, pontosabban átalakultak, és mind kiélesedtek egy pont köré. Védelmezés. Ez a szó lebegett a lelki szemem előtt, és ez az egész helyzet egyfajta ellentétes reakciót váltott ki belőlem ezután. Egyből cselekvésre késztetett. Én egy követ vagyok, egy őrző, szóval teszem a dolgom.

Elszakítottam a tekintetem a közelgő fenyegetésről, majd közvetlenül az erőlködő társaim mellé kanyarodtam Tsìlpeyel. A Kiri által jeladónak nevezett égember eszköz eléggé mélyen, bele volt ágyazódva a Tulkun bőrébe. Túl mélyen ahhoz, hogy puszta kézzel megmozdítható legyen.

– Segíts te is húzni! – szólt felém Ao'nung, ahogy érzékelte, hogy én is csatlakoztam a társasághoz Kirivel együtt.

Ő is és Neteyam is a tárgyat szorongatták, illetve Tsireya és Rotxo is nekik segédkezett. Bár éppen hogy csak odafértek mind a jeladó köré, engem is oda parancsoltak. Egyedül Lo'ak és Kiri volt távolabb, a lány ugyanis Payakan feje felé úszott és megpróbálta megnyugtatni. Az öccse pedig valamivel feljebb Payakan hátán állt, és félhangosan beszélt valamit. Rájuk nem is szántam különösebb figyelmet inkább, helyette egyből a jeladót hatékony eltávolításán kezdtem gondolkodni.

A többiek minden erejükkel azon voltak, hogy kihúzzák, de az meg sem mozdult szinte. Bármennyire erőlködtek, nem a leghatékonyabb módszert használták. Eléggé összevissza rángatták, amivel nem mentek semmire.

– Mire vársz ott? – sziszegett rám Ao'nung idegesen két mozdulat között. – Segíts már!

– Sietnünk kell! – szólt közbe ekkor Tsireya is, aki fentebbről próbálta valahogy a lábával segíteni a többieket.

Látszólag egyikük sem értette, miért nem vetettem közéjük magam egyből. Ez így túl lassú lesz! Gyorsan újra felnéztem a közeledő hajóra, majd vissza a jeladóra. Ekkor pedig támadt végre egy ötletem. Heves mozdulatokkal kaptam az övem megfelelő rekeszéhez, melyben a tervemhez szükséges eszköz lapult. Majd hálát adtam magamban, hogy ma is ellenőriztem reggel minden zsebem tartalmát, mielőtt elhagytam volna a maruinkat. A bolám nélkül ugyan is most nehezen kivitelezhettem volna az ötletemet.

Ahogy megéreztem az ujjaim alatt a bőrből és szövetekből font tárgy része, egyből ki is rántottam, majd lelendültem a hátasomról, és félig a vízben félig Payakanon támaszkodva löktem odébb sietve az utamból, a jeladót tartó kezeket.