𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 22. rész ] - Vihar előtti csend

Gombóccal a torkomban foglaltam helyet térdelve Leyoával szemben a maruija belsejében a földön. A tegnap esti kijelentésemhez hűen, eljöttem beszélni vele a helyzetemről, ahogy Kiri is buzdított. Jobbnak láttam korán reggel túlesni inkább az egészen, mielőtt túlgondolkodnám a dolgot és ki akarnék hátrálni inkább az ötletből. Így jutottam el a gyógyítómhoz a hajnali gyakorlásunk után, ahol is mellé szegődtem, majd komoly tekintettel kértem meg rá, hogy szánjon rám néhány percet az idejéből.

A nő elsőre vizsgálódva fürkészte az arcomat a kérésem után, de végül magával invitált közvetlenül a partról, a többi követet a reggelizni küldve, a mi lakunkba. Kettesben sétált velem vissza, és ez némileg meg is nyugtatott, mert nem akartam mindjárt az összes követtársunkkal is megosztani a jeleket, és emlékeket. A vezetőnkkel szembenézni, egyelőre pont elég kihívás volt.

Leyoa törökülésbe helyezkedett el egy karnyújtásnyira tőlem, aztán várakozóan végigmért. Tökéletesen láthatta az idegességemet, mert az ujjaimat tördelve, némi fáziskéséssel emeltem csak fel az arcára a tekintetem rendesen. Szaporábban is lélegeztem, mint az indokolt lett volna, de nehezemre esett parancsolni a testemnek ebben a szituációban. Így utólag bele gondolva, most itt ülve, nem volt valami okos ötlet a részemről, hogy nem avattam be rögtön a gyógyítónkat a mindenek anyjától kapott üzenetekbe.

– Feltételezem annak, hogy személyes beszélgetésre kértél ma, ilyen korán, komoly indoka volt. – Leyoa hangszínéből valami sejtés éreztem kicsengeni, főleg ahogy találkozott a tekintetem az övével. – Nincs ennek az egészen valami köze véletlenül a Sully családhoz? – finoman felhúzta az egyik szemöldökét kérdően, habár úgy érzetem mindössze költői kérdésként tette fel a dolgot.

Egy apró biccentéssel azért megerősítettem némán, majd szaggatottan felsóhajtottam. Sejthettem volna, hogy észrevette rajtam a változást, elvégre egy tapasztalt követről volt szó.

– Ez esetben, hallgatlak. – kisimult arccal tette hozzá ezt a mondatot már, mire végre valóban beszélni is kezdtem.

– Azért kértem, hogy beszélhessek veled személyesen, mert szükségem van a tanácsodra. – igyekezetem jól összeszedni a gondolataimat, és úgy átadni minden dolgot Leyoának. – Az elmúlt hetekben Eywa több jelet adott nekem, amik zavarosak voltak számomra. Egyedül akartam megfejteni ezeket mielőtt eléd tártam volna, de kudarcba fulladt a próbálkozásom. – őszinte hangszínnel beszéltem hozzá.

A gyógyító arca emiatt nyugodt maradt, nem láttam bármi jelét annak, hogy dühös lett volna rám, amiért lényegében elhallgattam előle ezt a fontos dolgot. Ez felbátorított valamelyest, főleg mikor a nő hozzátette, hogy mindenki követ el hibákat olykor, amik önmagukban akkor jelentenek csak nagyobb problémát, ha nem igazítjuk ki őket végül.

– Jól döntöttél, hogy a segítségemet kérted. – fűzte a mondandója végére. – Oszd meg velem az összes kapott víziót, és meglátom, mit tehetek érted. – a hangja nyugodt volt, ezért eleget tettem a kérésének gyorsan.

– A kapott jelek nem egészen, olyan intenzív víziók voltak, mint amiket elsőre kaptam tőle. – valamivel oldottabban beszéltem, a kezeim tördelését is abba hagytam. – Helyette emlékeket kaptam, néhány nappal a konkrét történéseik előtt. Az elsőt akkor mikor éppen beszélni próbáltam a mindenek anyjával. – Leyoa egy nyugtázó biccentéssel reagálta le a szavaimat.

– Mitől voltak zavarosak számodra? – kérdezett, visszautalva az első mondatomra.

– Azért mert mindegyik emlékemben, a víziómban is látott fiú volt. – ezt valamivel halkabba tónusban jegyeztem meg, szinte akaratlanul vigyázva a hangerőmmel. – Neteyam szerepelt az összesben, vagyis csak őt mutatta meg nekem Eywa, annak ellenére, hogy elsőnél azt a pillanatot láttam, mikor a húga segítségére voltam, a szellemfánál történt rohama miatt. – a gyógyítóm tekintete érdeklődőbb lett a szavaimat hallva.