𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 49. rész ] - Megállapodások

– Aha... – motyogta kurtán Eämi, nyugtázva ezzel a válaszomat. – Így már értem az időpontválasztást... – fűzte hozzá valamivel komorabban.

Közben pedig újra belemártotta a kezében lévő rongyot a vizes tálba, majd a maradék festéket is lemosta a jobb karjáról. Ő haladt a legjobban a tisztálkodással, bár a többiek sem voltak lemaradva tőle sokkal, mindössze én nem kezdtem még hozzá rendesen. Emiatt egy felszínes sóhaj után, végül letöröltem az arcomról egy nagy foltnyi festéket, aztán Miraya, és Xin felé kémleltem, akik közül az utóbbi meglepően hallgatag lett hirtelen.

– Én... – akartam volna bele kezdeni, de látva az arcát kicsit megakadtam.

Xin nem nézett rám, csak mélyen lesütötte a szemét és a mellkasát dörzsölgette, csakhogy arról a részről valójában már régen lemosta a színezéket. Így nem volt nehéz megállapítanom, hogy csupán a szemkontaktust akarta kerülni velem.

– Xin... – szólítottam meg óvatosabban épp ezért. – Megtennéd, hogy meghallgatsz? – kérdeztem törődőbben.

– Eddig olyan jó volt ez a nap. – fakadt ki erre kicsi, mélyebb hangszínnel. – De attól, amit felhoztál most rögtön rossz érzésem lett. – sóhajtott, lejjebb eresztve a füleit.

Sejtettem, hogy ez a beszélgetés sem lesz könnyű, csak úgy, mint a legutóbbi, de azért reménykedtem benne, hogy most könnyebbnek fogják fogadni az egészet. Tekintve, hogy azokat, amiket mondani készülök, úgyhogy már belengettem nekik, mint opciót.

– Sajnálom, de bármennyire is kényelmetlen neked, és nektek... – néztem el többiek felé. – Ezt nagyon már nem tudjuk máskor megbeszélni. Higgyétek el, én nekem sem könnyű, de megérdemlitek, hogy rendesen elmagyarázzam, hogy miért döntök úgy ahogy. Ezért szeretnék most beszélni veletek.

– Gondolom, köze lesz a két nappal ezelőtti beszélgetésünkkor, félig-meddig már előrevetítő szavaidhoz. – Ämi felhúzta az egyik térdét, majd azon támasztotta meg a karját, amiben a rongyát tartotta. – Vagy rosszul gondolom? – vonta fel az egyik szemöldökét.

– Nem. – szívtam be élesen a levegőt. – Jól gondolod. – erősítettem meg.

Mire egy halk hümmögés érkezett felőle, de ezúttal nem néztem rá, csak Xin'tát fürkésztem. Tényleg eléggé éles kontrasztot alkotott a mostani kisugárzása, a néhány pillanattal ezelőttihez képest. Ez a fajta hangulatváltozása pedig, keltett is bennem némi bűntudatot. Utáltam őt ilyennek látni, de így hogy még közvetlen közöm is volt ehhez a változáshoz még rosszabb volt. Tényleg szívfacsaró volt, ugyanakkor tudtam, örökké úgy sem maradhatok mellettük, hogy mindig vigyázhassak rájuk.

– Sevi, én figyelek rád. – szólt ekkor közbe Mira.

Aki abbahagyta már teljesen közben a mosakodást, és törökülésben ülve egyenesen felém fordulva, várakozóan nézett rám. A biztatóbb mondatától, már önmagában valamicskét jobban éreztem magam. De a pici mosolyától, ami még most sem tűnt el egészen az arcáról, csak még inkább elszántabbnak éreztem magam ahhoz, hogy nyíltan felvázoljak nekik mindent. Ebből kifolyólag, vettem egy mélyebb levegőt, aztán csak kimondtam egyszerűen.

– Úgy döntöttem, hogy a szüleimmel akarok tartani a Hulanta klánhoz. – a hangom itt már egyáltalán nem remegett meg.

Ellentétben a belsőmmel, ami némiképpen rezignáltabb lett, ahogy körbe pillantottam a mondatom után a húgaim arcán. Igaz, hogy csak Miraya nézett rám, akinek szemei elnyíltak kissé a kijelentésemtől, nekem azonban már ez is elég volt. Nem bírtam végig egyenesen rá nézni beszéd közben, és mivel a többiek szintén a festékeikkel bajlódtak, én is reflexből azokra kaptam le a tekintetem. Majd kezdtem a részletesebb magyarázás közben leszedni magamról az összeset.