𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 46. rész ] - Nehéz szavak

Dobtam még pár száraz levelet a tűzre Laz kérésére, miközben ő kevert egyet a tűzhely felett forralódó ebédünk tartalmán. Mind neki segédkeztünk most a főzésben jelenleg. Ki-ki a neki osztott részét dolgozta fel a zöldségeknek, a húsnak, illetve a gyümölcsöknek, amik az ételünkhöz kellettek.

Nemrég értünk vissza maruinkba, majd láttunk hozzá ehhez a munkához, mivel jobban elrepült felettünk a nap, mint gondoltuk. Illetve volt még megválaszolandó kérdéses részlet, amit mindenképpen át akartam adni nekik, azok után, ahogy abba maradt a gyűlés. Így tüsténkedés közben beszéltünk.

– Higgyétek el én magam sem számítottam rá... – motyogtam, visszahuppanva a félig feldarabolt zöldség darabom elé. Felvéve a késem pedig folytattam a pucolását. – Hogy ennyire megkedvelem őt, de megtörtént, és őszintén nem bánom a dolgot. Szeretek vele lenni, és jó hatással van rám. – vallottam be, lopva felpillantva a többiekre.

Elsősorban Ämi felé, ő ugyanis nagyon hallgatag volt egész visszaút alatt is. Azonban most sem különösebben reagálta le a szavaim. Csak a fülei állásából sejtettem, hogy hallott engem, egyébiránt viszont erélyes mozdulatokkal filézte ki az ebédre fogott halunkat.

Gyors és pontos mozdulatokkal forgatta a kését az ujjai között. És némileg nehezemre esett figyelmen kívül hagyni az intenzív mozdulatai, mögött megbúvó valódi megbúvó érzéseit. Ami bizonyára a felém irányuló némi rosszallása volt. Csalódottabban néztem emiatt tovább róla Mira felé.

Ő figyelt rám legjobban, közben éppen egy tumpasuk fürtöt szemezett le, viszont emellett látványosan emésztgette sorban a mondataim. Tiszta véleményt még éppen ezért nem tudtam kiolvasni az arcáról, habár még nem is értem a kiegészítéseim végére.

Folytattam hát tovább, a beszédet, majd munkát is. Bár Xin a koncentrálástól ráncosodó homlokát még észrevettem a tűzhely másik oldaláról. Ő a fűszereknek használt szárított növénydarabokat őrölte meg, mialatt hallgatott.

Lazuh'ra pedig a főttet felügyelte és kóstolgatta, néha, néha rám nézve. Neki nem volt újdonság, amiket mondtam, de azért figyelmesen csendben várta, hogy befejezzem. Na, meg amolyan békítőnek akart itt maradni velünk. Amiért hálás voltam neki, tekintve hogy jól kivehető volt, hogy nem teljesen van felhőtlen hangulat köztünk. Ami elsősorban az én hibám volt. Lehet jobb lett volna, ha máshogy közlöm mindezt velük.

– Viszonozza az érzéseimet, és úgy érzem, hogy ő tényleg jó társam lenne. Kötődöm hozzá. – magyaráztam tovább. – És úgy gondolom Eywa nem véletlenül küldött pont engem ide azzal a vízióval.

– Az nem egy normális hitvesi jel volt. – közölte Eämi komorabban, egy élesebb pillantást vetve rám, mikor felnézett két mozdulata között.

Találkozott a tekintetünk, mert én egyből felkaptam a fejem felé, ahogy megszólalt. A hanghordozásából viszont már biztosan tudtam, hogy neheztel rám.

– Én magam sem vagyok az egészen. – feleltem erre egyszerűen.

Még nem érthette mire próbáltam utalni ezzel, hiszen a szüleimtől megtudott infók megosztásár még nem tértem rá. Ez a megjegyzés még is reflexből csúszott ki a számon. Eämi viszont csak megvonta kicsit a szemöldökeit értetlenül, majd némi gúnnyal a hangjában hozzá tette.

– Gratulálok ehhez a felismerésedhez... – tért vissza az aprításhoz.

Egy élesebb sóhaj távozott belőlem, majd valamivel erőtlenebbül ejtettem le a késem a zöldségdarabkák mellé. Picit kiábrándultabban meredtem a húgomra, akinek válaszreakciói nem nagyon voltak a kedvemre. Persze nem azért, mert dühített, hogy nem dobja félre egyből a saját véleményét, és ugrál körbe engem boldogan támogatva. Hanem mert azt láttam rajta, hogy meg sem próbál megérteni, vagyis kissé olyan hatást keltett bennem a viselkedése, mintha szándékosan félre akarna érteni.