𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 15. rész ] - Félreértések

A tegnap esti emlékeim, még mindig elég élénken kavarogtak a fejemben. Mind a Kirivel folytatott mélyebb beszélgetésem, mind az azután történő incidensek emlékeit újra átvettem magamban aznap éjszaka, ám most reggel sem hagytak egészen nyugtot nekem.

A Kirivel kapcsolatos helyzet túlságosan is felkeltett a kíváncsiságomat, és valahogy mindenképpen akartam neki legalább pár hasznos tanácsod adni az általa érzékelt dolgok kezeléséhez, ha már másban talán nem is tudok érdemben a hasznára lenni. Azonban nem is az új barátnőmhöz kötődő gondolatok zavartak meg. Annál inkább a bátyához kapcsolódóak.

Jobban belegondolva elbizonytalanodtam abban, hogy jól tettem-e azt, hogy beleszóltam lényegében egy feszültebb családi szituációjukba. Akkor este helyesnek éreztem az egészet, habár már akkor sem tudtam egészen miért éreztem akkora késztetést arra, hogy segítsek Neteyamnak. Talán csak a túl nagy igazságérzetem okán?

Hiszen valóban azért nem volt az öccse mellett kora délután, mert nekem segített. Az már más kérdés, hogy nem én kértem őt rá először, de attól még végül tényleg elfogadtam. Ezért úgy volt a helyes, hogy elmondtam őszintén ezt az apjának is, és utána már nem is volt olyan dühös, ahogy láttam. Így volt a helyes... igaz?

Mélyet szippantottam a kora reggeli levegőből, ahogy továbbra is csak magamat marcangoltam gondolatban, amiért nem tudtam megérteni a saját reakcióimat sem relevánsan. Már lent voltam egyedül a parton, a már szinte szokásosnak mondható szakaszán, ahol az edzést szoktuk elvégezni a követekkel. Ezúttal a többiek sem voltak annyira lemaradva tőlem, ám ennek ellenére is valamivel hamarabb kiértem náluk.

Ezért, hogy eltereljem a figyelmemet valamelyest inkább elkezdtem a bemelegítést. A dárdámat a teljes formájában egy erősebb mozdulattal, a hegyes fejével a homokba szúrtam. Aztán elkezdtem átmozgatni a vállaimat, és onnantól lefelé mindkét karomat is. A nyakam és a lábaimat is megmozgattam kicsit, majd végeztem pár hajolást is.

Lassan egyenesedtem fel, figyelve a légzésemre próbálva minél jobban átadni magam a mozdulataimra való koncentrálásnak, több-kevesebb sikerrel. Az agyam ugyanis, csak nem akart leállni, és békét hagyni nekem. Újra beugrott a kép, ahogy tegnap Neteyam arcát látva, éppen az apja szigorú számon kérő tekintetének kereszttűzében áll, elfog a késztetés amiatt, hogy tegyek valamit, ha már ő nem szólt a maga védelmében.

Megtehette volna, de hallgatott, ezt sem tudtam teljesen hova tenni. Magára vette volna a felelősség súlyát készségesen, ahogy én is hajlamos vagyok rá a legtöbb, ám nem minden esetben, a húgaim kapcsán. Néha muszáj volt hagynom nekik a saját érdekükben, hogy átérezzék a tetteik valódi következményeinek súlyát.

Azt már korábban is érzékeltem vele kapcsolatban, az eddig látott tapasztalataim alapján, hogy hasonlítunk egy-két „nagy tesós" vonásunkban, de ebben bizonyára jobban különböztünk. Az is feltűnt viszont, hogy a saját öccsével is eléggé eltérően tudtak megnyilvánulni. Lo'ak inkább volt öntörvényű és hagyta, hogy az aktuális érzelmei vezessék, habár ezt részben a korának tudtam be.

Neteyam ezzel szemben úgy tűnt nagyobb mértékben érez késztetése a megfelelésre, és alapjáraton nyugodtabb természetűnek is mondtam volna. Lehet végső soron ezért is éreztem úgy, hogy segítek neki, mert a hasonló személyiségjegyeink miatt, jobban szimpatizáltam vele, vagy, mert kedves személy, aki megérdemli azt, hogy egyszer őt is megmentsék. Na, jó... Kezdek túl messzire menni, és nehezíteni a saját dolgom.

Egy újabb nagy levegőt fújtam ki, majd a bal karomat a mellkasom előtt jobbra mozdítva meghúztam kicsit, közben pedig megpördültem a tengelyem körül, hogy visszakerüljek a homokba szúrt fegyveremmel szembe. Ám nem csak a dárdámmal, hanem egy új tényezővel is szembe kerültem egyúttal, amint megfordultam. Ha elég erősen gondolok valami másra, vajon az is megjelenik váratlanul...