𝐄𝐲𝐰𝐚 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐞𝐢┃━┃ᴀᴠᴀᴛᴀʀ┃

[ 48. rész ] - Ünnepség

A tömeg utat engedett nekünk, majd amint Tonowari hangja megszólalt mindenki figyelme rá összpontosult. Ő és Ronal a népük szokásai szerint nyitották meg az ünnepség további részét az egész klán előtt. Ezt az összes Na'vi kitörő örömmel fogadta, azonnal el is kezdett vegyülni a tömeg, majd ki-ki megindult az ételek, és italok felé.

A zenészek pedig ismét alap dallamot szolgáltattak azoknak, akik táncolni kívántak előbb. Én reflexből a nővérem irányába néztem el kihajolva kicsit Tamani mögül, aztán magamban nyugtáztam, ahogy Metuteyel kézen fogva csatlakozik a Laney családhoz, minden bizonnyal egy közös étkezésre.

Gratulálni akartam neki, de gondoltam, hogy ezzel nem csak én vagyok így, amit alá is támasztott a sok köréje, és Rawohék köré gyűlő személy látványa. Így arra jutottam, inkább később próbálkozok meg eljutni hozzá. Jelenleg egyébként is akadt más dolog, amire elterelte a figyelmem. Ebből az egyik a szomjúság érzetem volt, a másik pedig a minket megszólító Leyoa hangja. Egy kis félkör alakzatba fordított át minket, majd végignézett rajtunk egy hálásabb tekintettel.

– Mindannyian remekül végeztétek el a feladatotokat, köszönöm nektek. – jelelte el a „hála" jelét felénk.

Mi egyként viszonoztuk a gesztusát egy mélyebb bólintással, majd mikor ő leintette a formálisabb részét a mozdulatunknak, már kicsit lazábban mozgattuk meg a tagjainkat. A gyógyító el tekintett egy másodpercre a Metkayinák felé, aztán ahogy visszafordult egy fél mosollyal az arcán ezt tette még hozzá.

– Most már pihenjetek, és élvezzétek az ünnepélyt, igyatok és egyetek együtt a klánnal. – intézte a csapatom felé a szavait. – Ha szükségem lesz még külön a támogatásotokra jelzek. De úgy hiszem, a későbbiekben csupán a lándzsahordozókra lesz még szükségem... – fűzte hozzá Ro'hdey és Tamani számára.

A két őr szinkronban vette tudomásul a nő szavait, aki eztán már mindegyikünket útjára engedte, maga pedig az idő közben távolabb vonult klán vezetői felé távozott. Mi pedig, legalábbis a húgaimmal letámasztottuk a fegyvereinket a földre, ott helyben ahol álltunk a liget szélénél, aztán intettünk a közben szintén távozó Tamaninak.

Ők az öveikre csatolták vissza a fegyverüket, majd az ételes, és italos kosarak felé léptek ki. Amikkel valójában én magam is szemeztem, de azzal nem voltam egyedül. Xin ugyanis, amit elült a „fenyegetés", amit Ro'hdey közelsége szimbolizált a szemében, váratlanul hirtelen karon ragadott minket és elhalóan felnyögve az ellátmány felé kezdett mozdítani minket.

– Éhen halok! – kommentálta közben drámaian.

Amin én önkénytelenül is elmosolyodtam. Eämi pedig félig kuncogva felhorkantott, lerázva a válláról a húga kezét.

– Miért nem lepődöm meg ezen?! – kérdezte egy gyors szemforgatás alatt.

– Most mi van? – Xin egyből sopánkodva, kapta rá a fejét. – A tánc kimerítő volt...

Motyogta a végét elhalóan, Ämi pedig csak egy hitetlenkedő pillantást vette rá erre, plusz kikerült egy már megrakott tányérokkal a kezükben közlekedő Metkayinák egy csoportját. Én is elmozdítottam a vállam, hogy ne ütközzek beléjük, aztán kérdően pislogtam oldalra Mirayaka felé, aki pont ekkor kérdezte meg félhangosan, aranyos lelkesedéssel a következőt.

– Vajon lesz utumauti lé? – a kezeit reménykedően a szája elé kapta.

– Ez egy sziget... – pillantott hátra ekkor a válla felett rá Eämi.

De a húgunk csak nagy csillogó szemekkel pislogott vissza rá.

– És? – kérdezett vissza értetlen arccal erre Xin, éppen akkor, mikor én is szólásra nyitottam volna a számat.