Fake it till you make it

Prológus - Egy megtört elme

A tárgyalóteremben minden tekintet rá szegeződik. Nem néz fel, hogy lássa a sötét szempárokban rejlő gyűlöletet. Amit a rendőrség művelt a családjával, az most jelentőségét veszti. Az egyetlen, ami számít, hogy mit tett Ő, a fiú. Érzi, ahogy az átható pillantásokból áradó hideg szinte a szívéig kúszik. Ismét érzi a kezén a vért, érzi a bűntudatot, amelyet a munkája során sosem kellett megtapasztalnia. Ám eddig még sohasem meredtek rá úgy, mintha a homloka közepére a ,,gyilkos" szó lenne felvésve.

- Vittorio Viuzzi. - a bíró kifejezéstelen hangon szólal meg. Suttogás hulláma halad végig a tömegen, mindegyikük tanakodik és pletykál, az igazság különböző verziói mintha rádiót hallgatna, úgy elevenednek meg a fülében. A többség közel jár a valósághoz, de egyik alkotás sem tökéletes. Szívesen kijavítaná őket, de sajnos nem szólhat közbe, csak tovább figyel. Tisztán hallja az ,,őrült" és a ,,sorozatgyilkos" szavakat, valamint a Cosa Nostra megnevezésének különféle módjait. Aztán a bíró csendre inti őket, majd folytatja.

- Az ítélethozatal kegyeleti okok miatt a sajtó bevonása nélkül fog lezajlani. Megkérem a tanúkat és hozzátartozókat, hogy kerüljék a heves érzelmi megnyilvánulásokat. Amennyiben úgy ítélem meg, hogy jelenlétükkel zavarják a tárgyalást, a törvényszolgák által a teremből kivezetettnek. Tudomásul veszik ezt?

Egyhangú mormogás a válasz. Csak az első sorban támad némi zavar: a halott kislány szülei sírva fakadnak, Fraser is, pedig rendőrként elviekben már mindent megtapasztalt. Ennek ellenére most úgy zokog, mint egy gyermek. A hangjuk ostorcsapásként hat rá. Aztán a férfi erőt vesz magán, és mond valamit a feleségének. A nő erre elővesz egy zsebkendőt, megtörli a szemét, s csendesen szipognak tovább.

- Az emberiség történelme sosem volt híján brutális kegyetlenséggel elkövetett bűntényekben. És az itt taglalt események azt hiszem, tökéletes láncszemet fognak alkotni ebben a sormintában. Felszólítom Albert Hartford vezető ügyészt, hogy ismertesse a vádiratot.

A férfi feláll, és néhány perces indoklást követően a legsúlyosabb büntetést kéri. A Vittorio mellé kirendelt védő nem is húzza sokáig a szót a határozott érvek után. Ő is tudja, hogy semmi értelme. Az ügyvédek után aztán a tanúk közül szólalnak fel páran, Fraserék azonban hallgatnak. A rendőr keze ugyan ökölbe szorul, mikor ránéz, de valószínűleg képtelen szavakba önteni határtalan gyűlöletét és fájdalmát, mert semmit nem tesz, azon kívül, hogy csak még szorosabban öleli át a feleségét.

A falióra mutatója szabályosan halad az útján. Vittorio a bíróhoz intézett monológokon keresztül is hallani véli a halk kattogást, amely valósággal megőrjíti. Mintha mindegyik egy, a fejére hulló vádat jelképezne. A felsorakoztatott érvek tömkelege ugyan kétségbe ejti, de soha nem borulna térdre, hogy kegyelemért esedezzen. Nem is tudna, a jobb lába még mindig rossz, kezeit pedig ideiglenesen a szék karfájához bilincselték. Így hát keményen tartja magát, pillantása a terem lakozott fapadlójára szegeződik. Még a lélegzete is egyenletes marad, és különös nyugalom söpör végig eleddig izgalomtól lüktető testén. A tömeg a szónoklatok végeztével kíváncsian elhallgat, várva a bíró következő lépését.

- Azt hiszem, a döntést, amelyet mindannyian várunk, nem kell sokáig halogatni. Minden terhelő bizonyítékot meghallgattunk, ezért a bíróság arra a megállapításra jutott, hogy az elkövetett bűncselekmények súlyossága miatt nem vehetjük figyelembe a tényt, miszerint az elkövetőnk még kiskorú. Az esküdtszék ezért indítványozza a legszigorúbb büntetést.

Fejbólintás és egyetértés moraja hallatszik. Vittorio a Fraser család kislányára gondol. A szülei legszívesebben kikaparnák a szemét, amiért akarva-akaratlanul is Ana halálát okozta. De ők sosem látták, ahogy együtt játszottak a földön ülve, mikor jobb állapotban volt. Nem látták, hogyan altatta el minden áldott este. Megbocsáthatatlan dolgokat tett, tudja jól, de Anát soha nem állt szándékában bántani. Felszegi a fejét, és a bíróra bámul. A férfi arca továbbra is rezzenéstelen, ahogy visszanéz rá, ám a szeme csak még ridegebb lesz. Valószínűleg azt hiszi, Vittorio híján van minden szégyenérzetnek és cseppet sem bánja a történteket.

- Jegyzőkönyvbe: A mai napon 1983. április 16.-án Vittorio Viuzzit orvgyilkosságért, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért, kábítószer-birtoklásért és többrendbeli okirat hamisításért első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélem, melyet államunk valamely fegyházintézetében kell letöltenie. A vádlott kíván még valamit mondani az utolsó szó jogán?

Vittorio némán megrázza a fejét. Neki már nincs mit mondania. Furcsán egésznek érzi magát, pedig talán még sosem volt így szétesve. A közelítő tél elhomályosítja az eget. Lelkének tükre megrepedezik, a réseken át csak a belső pusztulás világlik ki. A múlhatatlan őrület helyezi fagyott ujjait a vállára, ez identitásának egy apró, sötét része, mellyel korábban sosem foglalkozott, de amely mindig is ott motoszkált benne. Közel jár a megadáshoz. Sötét emlékek sodorják egyre messzebb a realitástól, az elmebaj ingoványos talajára, múltjának vádló szellemhangjai egyre csak űzik, kergetik, mint vadászkutyák a megriadt vadat. Közel jár.

Az emberek lassan összeütik a tenyerüket. A zaj hátborzongatóan visszhangzik a hirtelen beálló csendben, mely ott kavarog körülöttük, kitöltve Vittorio minden porcikáját.

- Az ítélet tehát ezennel jogerőre emelkedett.