Ellenségből szövetséges

1. rész

Utálom a bálokat. Valamiért mégis jelenleg is egy ilyen puccos eseményen vettem részt. Egyáltalán nem akartam eljönni, de az apám megkért, szóval jöttem. Az apám... William Myers. Mindenki ismeri a nevét a városban. Sőt, megkockáztatom, hogy az országban is. Miénk az egyik legnagyobb nyomozói vállalat az egész világon. És hát, ez sok mindent von maga után. Először is, nagyon gazdagok vagyunk. Másodszor, akkora a házunk mint egy palota, és még takarítónőnk is van, aki állandóan ott legyeskedik körülöttem, eléggé idegesítő. És hát, eléggé híres családnak számítunk errefelé, ami azt jelenti, hogy mindenféle eseményekre meghívnak, például bálokra.

-Nem érzem a lábamat - néztem le a magassarkúra, amit viseltem.

-Én mondtam, hogy lapos sarkút vegyél fel - vonta meg a vállát Maya. Maya Adler a legjobb barátom, amióta az eszemet tudom. Hosszú, vörös haja van, az arcát szeplők borítják, kék szeme pedig csak úgy ragyog. Mindenki nagyon szereti a kisugárzása miatt. Többek között én is.

-Te hogy bírod ki ebben? - mutattam rá a lábán lévő magassarkúra. - Annak a cipőnek vagy egy méteres a sarka.

-Már megedződtem - felelte. Maya nagyon alacsony, ezért csak olyan cipőket hord, amiknek nagy a sarka. Nem is értem, hogy bírja ki.

-És nincs nálad véletlenül egy cipő, aminek nincs sarka? - kérdeztem.

-Csak egy harapófogó - válaszolt - Azzal levághatjuk a sarkát.

-Miért van nálad harapófogó? - ráztam meg a fejem értetlenül.

-Bármikor jól jöhet - vonta meg a vállát.

-Avery! - jelent meg hirtelen mellettem az apám. - Gyere, bemutatlak pár embernek.

-Előtte levághatom a cipőm sarkát? - néztem rá.

-Majd utána - legyintett.

Egy órán keresztül kellett beszélgetnem apa ismerőseivel, már konkrétan lerohadt a szám a sok mosolygástól. A lábamat meg már nem is éreztem.

-Avery! - jelent meg hirtelen Maya - Hogy van a lábad?

-Őszintén, nem tudom - feleltem - Egy ideje már nem érzem. Szerintem ha beleszúrnál egy kést, azt sem érezném meg.

-Akkor jössz táncolni? - kérdezte ragyogó mosollyal.

-Muszáj? - nyöszörögtem - A zene se jó. Olyan, mintha a 20-as évekbe lennénk - mondtam, de Maya csak legyintett, majd kihúzott a tánctérre.

***

Miután vége lett a bálnak, rögtön hívtam a sofőrömet, és hazamentem.

Amikor beléptem a házba, az első dolog az volt, hogy levettem a cipőmet.

Felmentem a szobámba, majd belenéztem a tükörbe. A hosszú barna hajamban még látszódtak a hullámok, amiket még a bál előtt belesütöttem. A szemem alapból zöld, de most a fáradtságtól kissé sötétebb volt, mint szokott. A ruha pedig, ami rajtam volt, kétségtelenül nagyon szép volt.

Már éppen elkezdtem volna levetkőzni, amikor hirtelen kopogást hallottam. Azt hittem, hogy Amanda az, a takarítónő, de aztán megszólalt egy mély hang.

-Bejöhetek? - kérdezte. Rögtön felismertem Nate Torres hangját. Nate és én gyerekkorunk óta ismerjük egymást - Én 18 éves vagyok, ő pedig 19, ami azt jelenti, hogy már 18 éve boldogítjuk egymást. A szüleink már nagyon régóta riválisok, ezért valamilyen szinten mi is. A Torres családé a másik nagy nyomozói vállalat a világon, ezáltal a két család régóta verseng egymással, viszont ha kell, összefognak más nyomozók ellen. Ezáltal mondhatni ellenségek, de egyben barátok is. A házuk velünk szemben van, ezért Nate-et akaratom ellenére is sokat látom.

-Ha muszáj - feleltem sóhajtva.

Nate belépett a szobámba, majd amikor meglátott engem, elmosolyodott.

-Szia, Myers - köszönt. Régen még rászóltam, hogy ne hívjon a vezetéknevemen, de azóta feladtam.

-Mit keresel itt? - kérdeztem ingerülten.

-Most miért üdvözölsz így?

-Hosszú napom volt - vontam meg a vállamat.

-Gondolom a kedvenc helyeden voltál. Egy bálon - nézett végig rajtam, vagyis inkább a báli ruhámon.

-Honnan tudtad? - kérdeztem tettetett meglepettséggel.

-Nem tudom, csak tippeltem - vonta meg a vállát, majd odalépve hozzám megigazította a ruhám pántját, ami le volt csúszva a vállamról. Már majdnem rászóltam, hogy ne érjen hozzám, de aztán végül hagytam, hogy a helyére csúsztassa a pántot.

-De most komolyan - szóltam, amikor végre ellépett tőlem - Miért vagy itt?

-Apám küldte ezt a te apádnak - vett elő a zsebéből egy kicsi, összehajtogatott papírt. - Fogalmam sincs, hogy mi ez, de mindegy, elhoztam.

-És miért nekem adod oda? - vettem el tőle a papírt.

-Mert Amanda már alszik, apukád meg fogalmam sincs, hogy hol van.

-Gondolom ott maradt még a bálon beszélgetni - vontam meg a vállamat.

-Te meg hazasuhantál? - kérdezte, mire bólintottam. - Az a kettő cipő a tiéd az ajtóban eldobva?

-Igen.

-Oké, mert felbuktam bennük - mondta, mire felnevettem.

-Igazából direkt raktam őket oda, mert tudtam, hogy jössz - hazudtam.

-Ah, tudtam - csettintett egyet a nyelvével. - Na Myers, ne tarts fel, dolgom van.

-Te tartasz fel engem!

-Ez nem igaz - rázta meg a fejét - Te raktad ki a cipődet, hátha lesz valami sérülésem, amit neked kell ellátnod, így végül itt kell maradnom.

-Ne ess túlzásba, Nate - ráztam meg a fejem, miközben próbáltam visszatartani a mosolygást.

-Nem baj, bevallhatod, hogy ez volt a terved. Sajnos túl jó a reakcióképességem, így csak egy kicsit estem. De ne aggódj, legközelebb szerzek neked valami sérülést - kacsintott rám, mire megforgattam a szemem. Azért mielőtt elment volna, végignéztem rajta. Hullámos, barna, nem túl hosszú, de nem is túlságosan rövid haja, kék szeme van, és majdnem egy fejjel magasabb nálam. És annak ellenére, hogy este tizenegy óra volt, felháborítóan jól nézett ki.

-Igazából az volt a tervem, hogy elesel, beütöd magad, hazaküldelek, és otthon szépen ellátod a sebeidet - vigyorogtam.

-Hm, nem hiszem - rázta meg a fejét, mire hitetlenül felnevettem. - Szerintem...

-Jó éjt, Nate - kezdtem el kitolni az ajtón.

-Jó éjt, Myers - suttogta, majd amikor kilépett a küszöbön, becsaptam előtte az ajtót. -Ez majdnem eltalálta az orromat!

-Mondanám, hogy sajnálom, de igazából nem.

-Fogadjunk, hogy most vigyorogsz.

-Lehet - mondtam, majd hallottam ahogy felnevet, aztán lemegy a lépcsőn.

Sziasztok! Az előző könyvemnél mindig kétnaponta voltak részek, viszont ennél most nem lesz előre meghatározott időpont, hogy mikor rakom ki a következő részt. Ha elkészülök eggyel, akkor azt majd mindig kirakom. Próbálom itt is tartani majd azt, hogy legalább kétnaponta legyen új rész, de majd meglátjuk.

xx Hanna