Ellenségből szövetséges

66. rész

Először Eleanort raktuk ki, majd Mayát. Időközben szerencsére felébredt Cole, így nem kellett becipelnünk. Mielőtt még bement volna a házba, megjegyezte, hogy fáj a lába, mire Nate-el összenéztünk. Lehet nem kicsit vertük be a lábát a falba, miközben cipeltük. Hupsz.

Legutoljára hozzánk mentünk. Nate megállt a házunk előtt az autóval, majd rám nézett.

-Ezt rakd a többihez - nyújtottam oda neki a kulcsot - Ha minden igaz, ez az utolsó. Remélem minél hamarabb kiderül, hogy mit kell velük csinálni, és nem kell tovább tartogatni őket.

-Én is.

-Na, megyek most már, mert fáradt vagyok - köszöntem el - Jó éjt - adtam egy puszit az arcára - Azokat meg kezeld le! - mutattam a Luc által okozott sebekre.

-Oké, oké - bólintott - Jó éjt, Myers.

Kiszálltam az autóból, majd bementem a házba. A villanyok le voltak oltva. Apa már valószínűleg aludt, Amanda meg... Amanda meg már nem dolgozott nálunk. Annak ellenére, hogy elárult minket, kicsit elszomorított ez a tény.

Felmentem a szobámba, majd levettem a báli ruhámat. Eléggé koszos és szakadt lett az este során. Nem hiszem, hogy valaha újra hordani fogom.

Elmentem tusolni, majd amikor kinyitottam a szekrényemet, hogy kivegyem a pizsamámat, kiesett belőle egy papír.

„Ne kelljen mégegyszer figyelmeztetnelek, Avery! Mondj le azokról a kulcsokról, amíg nem késő!”

Ledermedtem.

Már elfeledkeztem az első üzenetről, ami szintén a szekrényemben volt. Nem akartam emlékezni rá.

Összegyűrtem a cetlit, majd visszadobtam a szekrényembe.

Amanda biztos itt hagyta ezt az üzenetet, mielőtt még elment volna. De nem érdekel a fenyegetése. Én akkor is meg fogom keresni az anyukámat.

***

Éjfélkor az ágyban feküdtem, és képtelen voltam elaludni.

Folyamatosan a nyomozáson járt az eszem, és azon, hogy vajon miért olyan fontos ez a három kulcs, és hogy mit kéne kezdeni velük. Ezen kívül még ott van az az oroszlán, aminek az értelmére még mindig nem jöttünk rá. Úgy, ahogy még sok minden máséra sem.

Viszont nem csak ezeken gondolkodtam, hanem Amandán és a fenyegetésein. Mi köze van Amandának Luchoz? Miért próbál megállítani?

***

Hajnali fél egy volt. Én pedig még mindig nem tudtam elaludni.

Eszembe jutott Enola. Pedig már szinte őt is elfelejtettem.

Vajon mi lehet vele?

Azt mondta, azért nem segít nekünk, mert Luc megfenyegette. De mi van, ha igazából nem is akarja megtalálni Gracet és Laurelt, mert fél, hogy bosszút állnának rajta, amiért elárulta őket? Már azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ő is hazudik.

Mindenki hazudik.

***

Már hajnali egyet ütött az óra.

Most az a ház jutott eszembe, ahol az oroszlánt találtuk a padlóban. Hallottunk valakit bemenni oda, de nem láttuk, hogy ki volt az. Vajon ki lehetett?

Annyi megválaszolatlan kérdés. Mire kellenek a kulcsok? Kié az a ház? Amanda miért árult el minket? Mi a pontos oka annak, hogy Luc elrabolta Grace-t és Laurelt? Mit akar megszerezni, amiről azt hiszi, az apáink birtokában van? És ami a legfontosabb: Hol vannak az anyukáink?

Vajon Nate tud aludni?

***

Ránéztem az órára. Hajnali fél kettő.

Avery: Légyszi, mondd, hogy fent vagy.

Nate: Már vártam, hogy megkérdezd.

Avery: Pár órája még fáradt voltam, most meg már nem tudok aludni.

Nate: Én sem.

Vártam, hogy írjon még valamit ezután, de mivel nem tette, letettem a telefont.

Becsuktam a szemem, de nem bírtam sokáig csukva tartani.

1 perc múlva úgy döntöttem, hogy mára már lemondok az alvásról, ezért lerúgtam magamról a takarót, majd lementem a földszintre, hogy egyek valamit.

Éppen a szendvicsemet kentem, amikor kinéztem az ablakon, és megláttam, hogy Nate éppen a házunk felé sétál.

Elmosolyodtam, majd a szendvicset otthagyva odarohantam a bejárati ajtóhoz. Amikor kinyitottam, Nate ott állt előttem.

-Nem kezelted le az arcod - mondtam köszönésképp. A sebei ugyanúgy néztek ki, mint akkor, amikor utoljára láttam. Még egy sebtapaszt se rakott rá.

-Nem - ismerte be.

-Azt mondtad lekezeled magadnak.

-Igen.

-Szörnyű vagy - nevettem fel, mire Nate válaszként átkarolta a derekamat, majd magához húzva hosszan megcsókolt. - Eszek egy szendvicset, aztán megcsinálom az arcod - mondtam, miután elengedett.

-Miért akarod ennyire, hogy le legyen kezelve? - kérdezte, miközben becsuktam a bejárati ajtót, majd be is zártam.

-Mert nem akarom, hogy megmaradjon a helye, és a hegek elrontsák a szép kis pofidat.

-Á, így már mindent értek - bólogatott.

-Na gyere, együnk valamit, aztán lekezelem a sebeidet - mondtam, majd megfogva a kezét, bevezettem a konyhába.