Ellenségből szövetséges

71. rész

-Avery? - hallottam meg hirtelen magam mögött Eleanor hangját.

Basszus.

-Mit csinálsz?

Éppen a földön térdeltem, miközben a kezemben anya képét szorongattam. Az ágy alatt talált doboz pedig ott hevert mellettem kinyitva.

Úgy voltam vele, hogy nincs értelme hazudnom, ezért felálltam, Eleanor  felé fordultam, majd felmutattam neki a képet.

-Ez mit keres az ágyad alatt? - kérdeztem. Eleanor arcából kifutott az összes vér, teljesen elsápadt. Nem felelt. - Na? - vontam fel a szemöldökömet.

-Ez... ez... n... nem... - dadogott.

-Nincs értelme hazudnod, Eleanor. Lebuktál. Most már mindegy. Tudom, hogy te vagy az áruló.

Vártam, hogy tagadja az állításomat, de nem tette, mire kezdtem egy kicsit kétségbe esni. De úgy látszott, hogy Eleanor még nálam is jobban. A sírás szélén állt. Egy kicsit megsajnáltam.

-Te vagy az, ugye? - suttogtam, mire nem mondott semmit, csak egy aprót bólintott.

Eleanor árult el engem, Nate-et, és a szüleinket.

Eleanor az áruló.

Eleanor az áruló.

Eleanor...

-Miért? - kérdeztem halkan - Azt hittem, a barátom voltál.

Most már nem tudta tartani magát, a keze remegett, és egy könnycsepp is lefolyt az arcán.

-Az voltam... vagyok - csuklott el a hangja S... S... Sajnálom - dadogott - De... nem volt más választásom - rázta a fejét.

-Miért nem?

-Mert... - kereste - Aki elrabolta Grace-t és Laurelt...

-Igen?

-Ő az apám - mondta ki, mire elkerekedett a szemem, és hirtelen nem találtam a szavakat. Teljesen ledermedtem.

Eleanor sose beszélt az apjáról. Azt tudtam, hogy már kiskorában elváltak a szülei, és hogy azóta az anyukájával élt, de mást nem nagyon.

-Mi? - nyögtem ki végül - Luc az apád?

-Nem - rázta meg a fejét.

-Mi? - zavarodtam össze teljesen - De nem azt mondtad, hogy ő az?

-Félreérted. Nem Luc rabolta el őket. Hanem az ő bátyja.

Mivan?

-Mi? - ráztam meg a fejemet, miközben próbáltam összerakni a képet. - Szóval igazából az anyáink elrablásáért nem is Luc a felelős, hanem a bátyja? Aki... a te apád?

-Igen - bólintott.

-De... nem értem. Mindenki azt mondta, hogy Luc volt az, aki elvitte anyáékat. Enola maga állította, hogy ő rabolta el őket. És apa is így gondolta.

-Mert részben igaz is. Luc segített apámnak. De nem az ő ötlete volt, hogy rabolják el őket, egyáltalán nem ő felelős ezért az egészért. Csupán csak segített apámnak. Segít. Még most is. Az ő apjuk már kiskorukban elhagyta őket, így nem maradt, hogy Luc kire felnézzen, csupán a bátyja. Luc mindig próbált az ő kedvében járni. Szinte apám nevelte fel őt. De hiába voltak testvérek, azért érződött, hogy ki a felsőbbrendű. Apám... szerette... sőt, még mindig szereti irányítani Luc-ot - magyarázta - Ezért rávette, hogy segítsen neki.

-De még mindig nem értem. Ha az elrablásért igazából apád a felelős, és Luc csak a segédje, akkor miért hiszi mindenki azt, hogy ő a fő tettes? - kérdeztem.

-Mert apám, annak ellenére, hogy vezértípus, szeret sokszor a sarokba húzódni, és onnan figyelni az eseményeket. Irányítani az embereket. Ő maga közvetlenül sose érintkezik senkivel és semmivel, mindig mással végezteti el a piszkos munkát. Általában Luc-kal, meg a többi emberével. Ettől a titokzatosságtól félelmetesnek gondolja magát. Plusz gondolom biztonságban is érzi magát. Még azt sem engedi, hogy hangosan kimondjam a nevét, nehogy valaki meghallja. Kicsit paranoiás. De... ha már elárultalak titeket... úgy gondolom, hogy annyival tartozok, hogy elmondom, hogy ki az, aki elrabolta Grace-t és Laurelt - sütötte le a szemét.

Ahogy mesélt, egy pillanatra el is felejtettem, hogy Eleanor igazából egy áruló. De bármennyire is az, nem tudok rá 100%-ig haragudni. Hiszen nem tehet róla, hogy olyan az apja, amilyen.

-Remington - mondta ki Eleanor - Apám neve Remington.

Remington. A férfi, aki elvette tőlem az anyukámat.

Remington. Luc bátyja.

Remington. Eleanor apja.

A legjobb barátom, Eleanor apja.

-Sajnálom - suttogta Eleanor. Láthatta rajtam, hogy mennyire lesokkoltak a hallottak. Érezhető volt a hangjában, mennyire sajnálja. - Annyira, de annyira sajnálom, Avery - telt meg a szeme könnyel. - Megérdemled, hogy visszakaphasd az anyukádat. És én próbáltam ezt megakadályozni. Szörnyű ember vagyok. Úristen, mennyire rossz barátnő vagyok. Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom - ismételgette.

-Eleanor - szóltam közbe halkan.

-Igen? - kérdezte félve.

-Mit mondott neked az apád? Mivel kényszerített arra, hogy próbáld megállítani a nyomozást?

Lefolyt egy könnycsepp az arcán.

Majd még egy.

-Megfenyegetett - felelte - Azt mondta... azt mondta, hogy hogy ha nem segítek neki, elviszi anyát is. Az én anyukámat. Nekem csak ő van. Ő nevelt fel kiskorom óta. És...

Nem is kellett, hogy folytassa a mondatot, odaléptem Eleanorhoz, és szorosan átöleltem, mire ő elkezdett zokogni.

És akkor realizáltam, hogy eddig nem tudtuk mivel, vagy inkább kivel néznünk szembe.

Remington elrabolt két nőt, és még képes lenne ugyanezt megcsinálni a gyermeke anyjával is, csak azért mert meg akar szerezni valamit, amiről azt hiszi, nálunk van.

Ezzel csak egy gondunk van: Fogalmunk sincs mi ez. Hogy hol keressük. És hogy egyáltalán létezik-e.