Ellenségből szövetséges

37. rész

Végignézegettük a képeket, amiken kivétel nélkül Grace, Laurel és Enola szerepeltek. Régebben biztosan nagyon jóban lehettek. Az első pár képen még huszonévesek voltak, aztán egyre jobban idősödtek, ugyanis a könyv vége felé már körülbelül a 30-as éveik elején járhattak. Amint egyre több képet néztem meg, kezdtem úgy érezni, mintha én már láttam volna korábban Enolát. Biztos vagyok benne, hogy kiskoromban sokszor találkoztam vele, csak nem igazán emlékszek az arcára.

Ahogy az utolsó oldalra lapoztam, kicsit meglepődtem, ugyanis azon már Nate is rajta volt. Körülbelül féléves lehetett, és Laurel a kezében tartotta. Középen Enola mosolygott a kamerába, a baloldalon pedig Grace állt, nagy hassal, körülbelül 7-8 hónapos terhes lehetett. Egyedül Enola volt az, akinek nem volt kisbaba sem a kezében, sem a hasában.

Becsuktam az albumot, majd megilletődve néztem fel Mayára és Eleanorra.

-Meg kell keresnünk Enolát - mondtam, pár másodperc  csönd után.

***

A lányokkal átnéztük a többi dobozt, de nem találtunk mást, így ők hazamentek, én pedig írtam Nate-nek, hogy talált-e valamit, mire ő azt válaszolta, hogy nem.

Lefotóztam neki a fotóalbum borítóját, valamint pár fotót belőle. Pár másodperc múlva reagált is:

Nate: Nagyon jó vagy, Myers.

Avery: Tulajdonképpen Maya találta.

Nate: Részletkérdés. Nézegesd azt a könyvet, ugyanis meg kell találnunk azt a nőt. Addig én is átnézem a képeket, amiket küldtél.

Avery: Oké.

Minimum ötször néztem át az albumot, és már azt hittem, hogy nem találok benne semmi érdekeset, amikor hirtelen megakadt az egyik képen a szemem. Azon is hárman voltak, de nem is az volt a lényeg. Hanem a háttér - ami egy kertes ház volt. És tisztán látszott a házszáma.

Gyorsan fellapoztam a többi oldalt, és feltűnt, hogy hogyha bármikor valamilyen ház van a háttérben, az a mi, vagy Nate-ék háza, vagy az a ház, ahol kizárásos alapon Enola lakhatott. És remélhetőleg még most is lakik.

Lefotóztam három képet is, aminek a hátterében az a ház állt, és elküldtem Nate-nek.

Avery: Szerintem ez lehet Enola háza.

Pár perc múlva válaszolt is.

Nate: Ügyes vagy, Myers. Mikor megyünk?

Avery: Hova?

Nate: Hát Enolához.

Avery: Nem állíthatunk csak úgy oda.

Nate: Akkor mit szeretnél, felhívni telefonon, és szólni neki, hogy megyünk vendégsêgbe, csináljon sütit?

Avery; Jó, most kivételesen igazad van.

Nate: Mi az, hogy kivételesen??

Avery: Általában nincs.

Nate; Mindig nekem van igazam.

Úgy döntöttem, hogy nem válaszolok erre semmit, ezzel szívatva őt.

Nate: Myers. Ne láttamozz le.

Ezt is csak megnyitottam, és nem írtam rá semmit.

Nate: Myers. Valld be, hogy az esetek többségében nekem van igazam.

Nate: Hallod.

Nate: Myers.

Nate: Jó, tudod mit? Nem érdekel. Tudom, hogy csak fel akarsz idegesíteni.

Már azt hittem, hogy nem fog semmit se írni, de aztán 5 perc múlva újra rezgett a telefonom.

Nate: Mondtam már, hogy mennyire gonosz vagy?

Csak párszor.

Nate: Remélem élvezed, hogy ignorálsz.

Nagyon is.

Nate: Jól van Myers, engem aztán nem szívatsz meg. Nem tudsz ignorálni.

Összeráncoltam a szemöldökömet, ugyanis nem igazán értettem, hogy ezt mire értette. Végül aztán megvontam a vállamat, majd az ölembe vettem a laptomomat, hogy nézzek valami sorozatot, mivel már úgyis késő lett volna elindulni Enolához, tekintve, hogy már este 7 óra volt. Ja, hát, egy kicsit naiv voltam, amiért azt hittem, hogy lehet egy kis nyugtom. Ugyanis körülbelül öt perc múlva megszólalt a csengő.

Nagyot sóhajtva raktam le az ölemből a laptopot, majd lementem a szobámból, hogy kinyissam az ajtót.

-Szia, Myers.

Valamiért nem lepődtem meg azon, hogy Nate vigyorog a küszöb másik oldalán.

-Komolyan képes voltál átjönni, csak mert nem válaszoltam? - néztem rá hitetlenkedve.

-Mondtam, hogy nem tudsz ignorálni - vonta meg a vállát, miközben én mosolyogva néztem rá. - De egyébként ha már itt vagyok... - nyúlt a zsebébe, és húzott ki belőle egy borítékot, amit át is adott nekem. - Apa még tegnap megkért, hogy adjam ezt oda a te apukádnak, ha már úgyis sokat járok ide... csak közben elfelejtettem, de most eszembe jutott.

-Mi ez? - vettem el tőle.

-Meghívó. Valami bálba - felelte, mire elfintorodtam. A bálok sose lesznek a kedvenc eseményeim, az biztos. - Üzleti okokból kell elmenniük - tette hozzá.

-Akkor csak ezért jöttél? Hogy ezt átadd? - kérdeztem.

-Nem. Azért, mert ignoráltál. Csak megláttam a borítékot az asztalon, és elhoztam.

-Te nem vagy normális - nevettem fel, majd a kezeimet a nyaka köré fontam. - Hogy lehet ekkora az egód, hogy nem bírod elviselni, ha nem válaszolok?

-Jó, bevallom igazából csak azért jöttem, mert megsajnáltalak... rögtön rájöttem, hogy azért nem válaszolsz, mert így akarod elérni, hogy átjöjjek - mondta, miközben én mosolyogva ráztam a fejemet. - És érted, megsajnáltalak, hogy ennyire hiányzom neked, ezért jöttem.

-Hülye vagy - néztem rá hitetlenkedve, majd a számat rátapasztottam az ővére, és hosszasan megcsókoltam őt, miközben ő átkarolva a derekamat közelebb húzott magához.

Amikor elváltunk egymás ajkaitól, a homlokomat nekidöntöttem Nate mellkasának, ő pedig átölelt engem. Mélyen beszívtam az illatát, majd behunyva a szememet arra gondoltam, hogy vajon melyik lesz a nehezebb: elmenni egy újabb bálba, vagy megtalálni Enola Davidet?