Ellenségből szövetséges

72. rész

-Ez durva - mondta Nate.

Ő éppen az ágyamon ült, én pedig fel-alá járkáltam a szobában.

Miután hazaértem, áthívtam, és elmeséltem neki mindent, amit Eleanor mondott.

Megmutattam neki a képet is anyáról, amin rajta van egy házszám. Eleanor elvette tőlem mielőtt eljöttem volna, mert azt mondta, az apja nagyon mérges lenne, ha megtudná, hogy nekem adta. De mivel lelkiismeret furdalása volt, megengedte, hogy előtte lefotózzam.

-Nem akarom elhinni, hogy tényleg Eleanor volt az áruló - rázta meg a fejét - Viszont hiába csinálta mindezt, ezzel egyidőben sajnálom az apja miatt.

-Igen, én is. A helyében én se tudnék mit csinálni. Megfenyegette, hogy elveszi tőle az anyukáját, ha nem teszi, amit mond. Szörnyű lehetett neki - sóhajtottam, mire Nate egyetértően bólogatott.

-Egyébként - szólalt meg pár másodperc csönd múlva - Valamennyire van értelme annak, hogy nem maga Luc rabolta el anyáékat.

-Mire gondolsz? - kérdeztem összevont szemöldökkel - Mindenki azt mondta, hogy ő az. Meg ő is úgy viselkedett.

-Igen, de... - kereste a szavakat - Mint mondtad, Remington szeret a sarokban ülve irányítani. Azért gondoltuk mindig azt, hogy Luc a főnök, mert Remington azt akarta, hogy azt higgyük hogy ő az. Ezzel biztonságba helyezve magát.

-Igen. Ezt gondoltam. De úgy mondtad ezt, mintha lett volna bármi utaló jel arra, hogy Luc nem az akinek gondoltuk.

-Mert volt is - felelte - Emlékszel a bálokra, gondolom.

Bólintottam.

-És arra is emlékszel, hogy hogy kellett megszerezni a kulcsokat.

-Igen - felelte.

-Na. Akkor gondolj bele ebbe egy kicsit jobban. Többször is beszéltünk róla, hogy nem értjük, Luc miért tartja olyan helyeken a kulcsokat, ahol bárki megszerezheti őket, csupán két őr kiiktatásával. Miért üldöztet minket, ha utána a három legfontosabb tárgy elrejtésére nem szentel olyan figyelmet? Igaz, akkor is megpróbált megállítani, de sokszor jobban próbálkozott akkor, amikor igazából nekünk fogalmunk sem volt mit csinálunk, csak mentünk oda ahová G. és L. küldött. Mi lehet az oka annak, hogy Luc üldöztet minket azért, hogy utána hagyja hogy megszerezzük a kulcsokat, amiket meg se próbál visszavenni tőlünk, miután elloptuk őket? - nézett rám Nate csillogó szemekkel.

Kezdett összeállni a kép előttem.

-Luc azt akarja, hogy megtaláljuk Grace-t és Laurelt - suttogtam.

-Bingó - csettintett egyet.

-Nem hiszem, hogy szívesen játsza a bátyja csicskáját. Szerintem legszívesebben kilépne ebből az egészből, csak nem tud, amíg anyáék náluk vannak. Rá lettek bízva.

-Igen - bólintott - Az is lehet, hogy az a pár pasas, akik sokszor utánunk jöttek, nem is Luc emberei voltak, hanem Remingtoné.

-Igen - értettem egyet - Esetleg párat küldött közülük Luc, hogy fent tartsa a látszatot.

-A látszatot - ismételte meg Nate a szavaimat - A látszatot, hogy a bátyja oldalán áll. Miközben legszívesebben szabadon engedné anyáékat, és menne a saját dolgára. Gondolom Remington őt is megfenyegette, hogy ha nem segít neki, annak következményei lesznek.

-Igen - bólintottam.

-Jézusom - fújta ki Nate hosszan a levegőt - Lehetne ez az egész még ennél is bonyolultabb?

-Ne mondj ilyeneket, mert a végén még elszólod magad, aztán majd kiderül hogy G. L. igazából nem is Grace és Laurel.

-Ne ijesztgess ilyenekkel, Myers - mondta Nate rémülten, mire felnevettem.

A következő pillanatban aztán elkomolyodtam, majd felsóhajtottam.

Nate rám nézett, majd kinyújtotta felém a kezét.

Odasétáltam hozzá,  majd a tenyerem belecsúsztattam az övébe, mire ő magához húzva az ölébe ültetett.

A fejem a vállára hajtottam, majd mélyen beszívtam az illatát, miközben lehunytam a szemem.

-Most már csak meg akarom találni, és hazahozni őket végre  - mondtam halkan.

-Tudom - simította meg a hajamat Nate - Én is.

-Majdnem 18 éve be vannak zárva oda - suttogtam - El sem tudom képzelni, mennyire szörnyű lehet. Miután apáék kudarcot vallottak, vártak ránk, hogy felnőjünk és segítsünk nekik, miután a rendőrséggel semmire se mentek. Tök hamar feladták a keresésüket, és egyszerűen halottnak nyilvánították őket. Halottnak - ismételtem meg elszörnyedve - Egész életemben azt hittem, hogy az édesanyám halott, aztán kiderül, hogy igazából egy pszichopata pasi rabolta el őt és Laurelt, aki igazából az egyik legjobb barátnőm apja. Még a hideg is kiráz, ha belegondolok.

-Engem is - suttogta - De ne aggódj, szerelmem, már közel a vége - mormolta a fülembe - Megtaláljuk Remingtont, és végre megkapja a megérdemelt büntetését, anyáék pedig épségben hazajutnak.

-Remélem - suttogtam.

Aztán elgondolkoztam egy pillanatra.

-Szerelmem? - emeltem fel a fejem Nate válláról, hogy a szemébe nézhessek.

Kérdőn nézett rám.

-Szerelmemnek hívtál - mosolyogtam.

-Én aztán nem - rázta a fejét - Biztos félrehallottad.

-Jól hallottam - vigyorogtam.

-Nem. Biztos nem.

-Tetszik - ignoráltam a tiltakozását - Tetszik ez a becenév.

-Nyálas - forgatta meg a szemét.

-Mégse én mondtam, hanem te.

-Szörnyű vagy - rázta a fejét, miközben a szája széle egy kicsit felfelé görbült.

-Tudom. De még ezzel a tulajdonságommal együtt is a szerelmed vagyok - vigyorogtam.

-Myers, én esküszöm, hogy... - akadt meg.

-Mit csinálsz? - vontam fel a szemöldökömet - Mit csinálsz, Torres? - suttogtam a füléhez hajolva. Éreztem, ahogy Nate egész teste megfeszül, aztán a következő pillanatban a kezével átfogta a derekamat, majd egyszerű mozdulattal megfordított, és lefektetett az ágyra.

Fölém hajolva mohón megcsókolt, miközben a keze betévedt a felsőm alá.

Gyengéden megharapta az alsó ajkamat, mire én válaszul belemarkoltam a hátába.

Egy másodperc múlva már egyikőnkön sem volt póló.

Nate elkezdte beborítani az egész arcomat gyengéd csókokkal.

Az orromat.

Az államat.

Az arcomat.

A homlokom.

A szám.

-Annyira tökéletes vagy, Avery Myers - suttogta, miközben a fejét a mellkasomba temette - Annyira, annyira tökéletes - ismételgette.

Benyúlt a hátam mögé, majd kicsatolta a melltartómat, aztán eldobta valahova a szoba közepére.

Időközben, nem is tudom, hogy hogyan és hogy mikor, de megszabadított a nadrágomtól és a bugyimtól is.

A következő pillanatban pedig egy egyszerű mozdulattal átfordított a hasamra, így már nem láthattam az arcát.

A kezével végigsimított a gerincem vonalán, mire a hátam ívbe feszült.

Aztán csak annyit hallottam, ahogy az éjjeli szekrényben kotorászik, a következő pedig amit éreztem, az az volt, ahogy Nate bőre nekem simul, és a testével óvatosan rám nehezedik, mire belemarkoltam a lepedőbe és átadtam magam az érzésnek.