Ellenségből szövetséges

55. rész

Körbenéztem, de hiába, nem találtam egy búvóhelyet sem az üres szobában.

-Az ajtó mögé? - kérdezte Nate. Nem volt jobb ötletem, ezért bólintottam.

Mindketten beléptünk az ajtó mögé, így tökéletes takarásban voltunk, ha csak az a valaki nem dönt úgy, hogy bejön abba a szobába, amiben mi vagyunk.

-Basszus - szólalt meg suttogva mellettem Nate, mire rögtön felé fordultam.

-Mi az? - kérdeztem halkan.

-A lámpák - felelte, mire elkerekedett a szemem.

-Nem kapcsoltuk le őket.

-Remélem, hogy ennek a valakinek nem tűnik fel, ha meg igen, akkor azt hiszi, hogy ő hagyta így, és nem kezd el betörők után kutatni.

-Hát én is.

Csöndben maradtam, és próbáltam figyelni, hátha kiveszek egy-két szót a kint zajló telefonbeszélgetésből, de az illető annyira messze volt, és annyira halkan beszélt, hogy még azt sem tudtam megállapítani a hangjából, hogy férfi vagy nő, nemhogy még a szavait is értsem.

Összenéztünk Nate-el, és szerintem mindkettőnket az járt a fejünkben, hogy meddig marad még itt ez a valaki, mert már igazán mehetne. Valamint, hogy igazából ki is ő, aki egyébként valószínűleg gyakran jár ide.

Kezdtem kicsit izzadni, ami egyaránt volt köszönhető az izgalomnak, az ajtó mögötti meglehetős melegnek, valamint annak, ahogy Nate-el a testünk teljesen összepréselődött, azért, hogy mindketten beférjük az ajtó mögé, és ne lógjunk ki.

-Myers, ha ennyire rám támaszkodsz, akkor el fogok esni. És az hangos lesz- suttogta Nate.

-Nem tudok arrébb menni, mert akkor kilátszódik a fél karom - mondtam idegesen, mire ő felsóhajtott.

-Jó, akkor gyere, lépj be elém, mert mellettem nem férsz el.

Nate szinte felpréselődött a falra, azért, hogy én be tudjak állni elé, anélkül, hogy hangosan belerúgnék az ajtóba.

Megálltam előtte, mire ő hátulról átkarolta a derekamat, majd szorosan magához húzott, hogy ne essek el, és csapjak zajt.

Az a valaki még mindig telefonált.

-Nem hiszem el - suttogtam - Meddig telefonál még??

Nate a vállamon pihenette az állát, és a bőrömön éreztem a lehetetét. Egyre gyorsabban vette a levegőt.

-Meleged van? - kérdeztem halkan.

-Részben  - felelte.

-Adrenalin?

-Részben.

-Oké, és még mi az oka? - elégeltem meg a találgatást.

Nem felelt, csak egy pillanatig erősebben markolta a derekamat, miközben a másik kezével végigsimított a csípőmön.

-Értem - mosolyodtam el.

Hirtelen a beszéd abbamaradt.

-Letette a telefont? - kérdezte suttogva Nate, miután az a valaki már egy ideje nem szólalt meg.

-Szerintem igen - feleltem.

A következő pillanatban újra léptek hallatszódtak. Amik közeledtek.

-Basszus - kerekedett el a szemem, ahogy egyértelmű volt, hogy felénk tart.

Még Nate is abbahagyta a hangos zihálás, ahogy hallottuk, hogy belép a szobába, majd hirtelen megtorpan.

Légyszi, ne vegyen észre minket.

A következő pillanatban hallottam, ahogy kiveszi a parkettából az egyik deszkát, és nem láttam, de a fél karomra megesküdtem volna, hogy azt, ami alól a fémrudat elloptuk.

Éreztem, ahogy Nate megmerevedik mögöttem, miközben a szobában lévő harmadik ember éppen konkrétan visszacsapta a deszkát a helyére. Valószínűleg nem találta meg benne, amit keresett, és kicsit ideges lett.

Nate hirtelen a fülembe suttogta a nevemet, de olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Meg akartam megkérdezni tőle ugyanilyen hangerővel, hogy mi a baj, de nem volt alkalmam, ugyanis a következő Nate tüsszentett egyet, mire elkerekedett a szemem. A vállába fúrta a fejét, hogy tompítsa a hangot, de attól még könnyen lehet, hogy az a valaki meghallotta.

Mindketten ledermedtünk, és még levegőt se mertünk venni; arra vártunk, hogy benézzem az ajtó mögé, és meglásson minket.

Viszont ő nem mozdult. Vártunk, hogy elnézzen a hang forrása felé, de ő nem tette.

Talán nem hallotta? Remélem, hogy nem.

Aztán lépett egyet. Basszus.

Még egyet.

És még egyet.

Aztán... kiviharzott a szobából.

Ezt követően pedig becsapódott a bejárati ajtó. Mi pedig újra magunk voltunk.

Nate-el egyszerre fújtuk ki az addig bent tartott levegőt, majd léptünk ki végre az ajtó mögül.

-Ez meg mi volt? - néztem rá értetlenül.

-Fogalmam sincs, de nagy mázlink volt.

-Az biztos.

-Nézzük meg a maradék szobákat, aztán húzzunk innen minél gyorsabban - tanácsolta Nate, mire bólintottam.

Az összes szobát átnéztük, és már csak a konyha maradt. Ahol tulajdonképpen egy pulton kívül más nem nagyon volt.

Már éppen készültem elhagyni a helyiséget, miután ott sem találtunk semmi érdekeset, amikor Nate utánam szólt.

-Mi az? - kérdeztem tőle.

-Ezt találtam a pult alá becsúszva - felelte, miközben egy lapot nyomott a kezembe. Egy szórólap volt a Hilton Garden Inn-ről. Atlantában.